"A kollégám a napokban talált a kocsija alvázára cuppantva egy mágneses GPS-nyomkövetőt" – lihegi Bagi István, aztán a szirti borz jellegzetes nászkiáltását hallatva elrohan a fák között, egy fekete kutya után. Bagi se nem kutyás titkosügynök, se nem elmeháborodott, hanem békés szarvasgombász, aki éppen azt mutatja meg, milyen csodás dolgok rejlenek a magyar erdei talaj felső pár centis rétegében. Mármint ha az ember csodásnak tart egy nyúlkaka kinézetű és méretű, cserébe egyszerre cékla-, műegyetemikollégista- és gyümölcskosár-illatú bogyót, ami közben annyiba kerül, mintha drágakőből lenne. Ezért nyomkövetőzik egymást a szakmabeliek.
Bagi azért rohan izgatott kiáltással a kutya után, mert most éppen téli szarvasgombára megyünk, ami a nyárihoz képest kisebb és puhább, ezért Mokka kutya véletletnül szét tudná kaparni, vagy rágni, ha a mester nem érne oda időben.
Mokka meghökkentően vékony és izmos, fekete labrador, Bagi viszont, aki szintén eléggé slank, 2o12-ben nemhogy Magyarország, de egész Európa legmenőbb szarvasgombásza volt.
Nem üres jelzőhalmozás ez, a Triflák Matolcsy Györgye ugyanis tényleg bebizonyította, hogy ha valaki ért is ahhoz, amit csinál, akkor egy unortodox húzással tényleg meg lehet szívatni akár Európát is. Akkora szárazság volt ugyanis egész évben, 2o12 őszéig, hogy a kontinensen egyszerűen nem termett szarvasgomba. Bagi viszont jó nagy pénzt kockáztatva mobil öntözőberendezést szerelt fel a bérelt erdejében. A trükk bejött: ahol öntözött, ott a szokásos termés duplája nőtt, ahol nem, ott semmi, így hősünk volt hónapokig az egyetlen ember a kontinensen, akinek volt friss szarvasgombája.
Most azonban már tél van, a legfinomabb és legillatosabb szarvasgombák ideje, mi pedig itt gyakoroljuk a rövid, dinamikus sprinteket egy jellegtelen, faluszéli erdőcskében, Magyarország egyik Megnevezhetetlen Körzetében. Meglepetésemre kiderült ugyanis, hogy a naiv elképzelésemmel szemben nem a hegyes-dombos vidékek vad őstölgyesei a legjobb pályák, hanem ezek a gyakran egyenes sorokba telepitett, csenevész síkvidéki erdők, itt ugyanis nem igazi savanyú erdőtalaj van, hanem meszes vagy semleges, amit a kollégistazokni-szagú paksi mogyorók sokkal jobban szeretnek.
Mirikével (9) és Bagi csajával, Emesével lassú, nyáriszarvasgombász tempóban bóklászunk, miközben Borisz (1o) és István össze-vissza rohangálnak a tölgyek között Mokka után, aki még hevesebb farokcsóválással jelzi, ha talált valamit. Tévedni sosem téved, előbb-utóbb előkerül legalább egy nagyobb borsószem méretű gumó. A szarvasgombát amúgy akkor sem könnyű megtalálni, ha az ember tudja, hogy tutira ott van a kutya által kikapart gödörben, ugyanis pontosan úgy néz ki, mint bármelyik rög a földben.
Már van vagy 3o-4o deka gombánk, amikor István odahív, hogy szagoljam meg a földet a soros gödörben. Az egész talajnak őrült erős szarvasgombaillata van. Nagy példány lesz, mondja, és tényleg, a spéci kézikapájával egy jó gesztenyényi óriást fordit ki a földből.
Nincs ennél jobb alkalom arra, hogy bejelentsem az exkluzív szenzációt: Bagi még novemberben megtalálta Magyarország történetének legnagyobb fehér szarvasgombáját, egy közel félkilós gigászt, ime:
A szakmabeliek – akik úgy 1oo-15o-en vannak az országban, nem szarral, hanem többezer vagy -tízezer forint értékű termőtestekkel gurigáznak, ezért akkora a konkurenciaharc, hogy Bagi eddig nem merte publikálni a hatalmas fogást, a versenytársak nehogy ellepjék a két bérelt erdejét, pedig nem is ott találta a bajnokot. "De ezt persze senki se hinné el nekem. Egyáltalán, soha nem hiszik el, amit mondok" – nevetgél a mester.
Nekem is csak annyit mond el, hogy Valahol Magyarországon történt a dolog, egy hatalmas és annál is ígéretesebb erdőben, ahol pár lépés után megtalálta a nagy fejet és mellé még egy kilót a kisebb haverjaiból Azt hitte, ez maga a Csodaerdő, aztán amikor módszeresen bejárta az egészet, és kiderült, hogy pont azon az egy folton van benne egyedül szarvasgomba, ahol tök véletlenül belefogott a kutatásba.
Magyarország áramvonalasításának jegyében az idén hihetlenül bonyolult és tökéletesen értelmetlen rendszert vezettek be azoknak, akik legálisan akarnak szarvasgombát gyűjteni: négy különböző papírral lehet csak nekiindulni az erdőnek. Ebből a gombász szakvizsgapapírjának és a horgászokéhoz hasonló területi engedélynek még van némi értelme az viszont már igazi tréfa, hogy a kutyának is kötelező a vizsga, mert mi történne, ha kontár kutyával próbálkoznánk? Nem találnánk semmit. Még jobb a szedési napló, aki olyan, mint a pecások fogási naplója, csak éppen semmi értelme, mert itt nincs se darabonkénti, sem pedig összesített súlyhatár, az adatokat ráadásul bevallottan senki sem összesíti.
Másfél óra alatt összeszedünk egy fél vászonzacskóval, aztán belecsapunk a szélsőséges hedonizmusba: elmegyünk menyhalazni, hogy cserébe most én fogassak valami különlegeset Bagival. A terv az, hogy kipróbálja a szarvasgombával töltött menyhalmájat. Csak útközben volt időm csalit venni, és a halfronton szörnyen gyenge Fény utcai piacon nem volt más friss áru, mint pisztráng, igy friss pisztrángcsíkkal csalizunk, remélem nem támad ránk egy folyóparton bolyongó 4K!-aktivista.
Szörnyű sajtóközleményekkel sokkoló neokommunisták hála istennek nincsenek, így szokatlan módon már világosban be merünk dobni. A hangulat eleve fergeteges, amin csak dob, amikor bekukkantok a parton álló, szépen felújitott XIX. századi szivattyúház ablakán, de szivattyú helyett jacuzzit találok benne. De ez se hozza meg a menyhalat, úgyhogy beleülünk a mostanra már teljesen céklászokni-illatúvá vált kocsiba, és hazamegyünk.
Ja, az erdőben a szarvasgombákon kívül macskát is találtunk.
És egy jótanács a végére: ha szarvasgombát találunk, de az belül nem bonyolultan erezett, hanem egységes színű, akkor a gombát dobjuk el, mert megfagyott. Szarvasgombát persze nem fogunk találni, hacsak nem vagyunk kutyák vagy disznók, így a jótanács teljesen haszontalan, ami által el is érte eredeti célját.