Lehet, hogy Budapesten pörög a kampány, Dunaújvárosban viszont az egyetlen nagyobb hír a választásról az volt, hogy valaki elesett és belefejelt az urnába. Hazamentem szavazni ex-Sztalinvárosba.
Lehet, hogy Budapesten pörög a kampány, Dunaújvárosban viszont az egyetlen nagyobb hír a választásról az volt, hogy valaki elesett és belefejelt az urnába. Hazamentem szavazni ex-Sztalinvárosba.
Tegnap a vonaton még azt gondoltam, megelőzök mindenkit, fel fogok kelni 5:30-kor, és én leszek az első szavazó, nekem kell majd ellenőriznem az urnát, lefotóz a helyi sajtó, és úgy fogok vigyorogni a 6:01-kor készült képeken, mint ahogy egyébként még soha nem tettem 6:01-kor. És persze senki nem fogja tudni, hogy a Cink beépített ügynöke vagyok, az ellenőrző űrlapokat felváltva szignóztam úgy, hogy Nyomasek Bobó és YOLO, az egész érvénytelen lesz, a jobboldali sajtó mutogathat rám, hogy na tessék, a balliberális média aknamunkája nem ismer határokat, elviccelték a demokrácia legfontosabb zászlóshajóját is.
Aztán amikor 5:30-kor csörgött az ébresztő, egy szempillantás alatt rájöttem, hogy vasárnap 5:30-kor kelni a legnagyobb hülyeség a világon. Aludtam tovább 8-ig.
Persze lehet, hogy jobb is, mert tuti nem tudtam volna megelőzni a mezőfalvai Gódány Ferencnét, aki „minden választásnál elsőnek adja le a szavazatát”. Szüleim is felvilágosítottak tegnap, hogy fiam, ez egy iparváros, léteznek éjszakások, akik reggel 6-kor már simán ott fognak állni a sorban. Úgyhogy ha fel is kelek fél hatkor, semmi nem garantálja, hogy én legyek az első. Akkor meg minek bármit is csinálni?
Tegnap vettem észre, hogy a városban több plakát hirdeti a szokásos vándorcirkuszt, mint a választásokat, így akkora streetart-véletleneket hozhat ki a sors a lámpaoszlopokon, mint a címlapképen. A másik fura dolog az volt, hogy elképzelésem sincsen arról, hogy kik a jelöltek. Szavazás előtt bekapcsoltam a helyi tévét, ahol éppen a tökismeretlen emberek bemutatták a programjaikat kis költségvetésű díszletek között. Pont elkaptam a párthűen, sztereotipikusan bolond szemű jobbikost, aki arról beszélt, hogy több rendőrt szeretne az utcákra és rendbe hozatná a zöld esztékát.
Ha valaki esetleg nem lenne jártas Dunaújváros mindennapjaiban, annak elmondanám, a zöld esztéká egy rendelőintézet a Szórád Márton úton. Vagyis volt, mert én egyáltalán nem vagyok járatos a város mindennapjaiban, úgyhogy azt sem tudtam, hogy bezárt, hajléktalanok járnak be, lopják a vasajtókat, ilyesmik. Egy másik jelölt olyanokat ígért, hogy megszünteti a gyermekéhezést, százezer forintos nyugdíj lesz, ehhez 24 ezer forint gyógyszertámogatás, gondolom, a tévéinterjú végén elszállt egy rózsaszín felhőcskén. Meg nem mondom, ki volt az egyébként.
Egy picit értetlenül álltam a fővárosi derpegés előtt, miszerint a szavazókörzeteket összevissza jelöli a térkép, én mióta az eszemet tudom, az Arany János Általános Iskolába járok szavazni, a 43. választókörzet bejelentett polgáraként, sőt, szerintem az utóbbi három választásnál is pontosan ugyanaz a terem a helyszín, mondjuk most először vettem észre, hogy a jó hangulatú bizottságot egy hatalmas gyerekfestmény elé ültették.
A jó hangulatú bizottságból kifordulva azt látom, hogy a megbízható, függönyös szavazófülkék helyett kartonból hajtogatott álfülkék várnak, sőt, felhívják a figyelmünket, hogy valójában három szavazófülke van, igaz, az egyik csak egy iskolapad. Csak úgy. Karton nélkül. Azt már nem tudtam lefotózni, szerintem így is furán néztek rám a bizottsági tagok, miután körbeadogatták egymásnak a cukorbetegek által is fogyasztható bonbont.
Kifelé még az iskola előterében egy kedves szakállas bácsi ráköszönt a családomra, és az iskola bejáratánál láttunk egy kifejezetten elegánsan öltözött idős párt is jönni, szóval Dunaújvárosban nem változott semmi.