Péntek este a Blackburn Rovers–Cardiff City meccsel megkezdődött az angol másodosztály, a Championship 2014–15-ös idénye. És hogy ez miért érdekes? Mert ez a világ legjobb labdarúgó-bajnoksága, legalábbis szerintem.
Péntek este a Blackburn Rovers–Cardiff City meccsel megkezdődött az angol másodosztály, a Championship 2014–15-ös idénye. És hogy ez miért érdekes? Mert ez a világ legjobb labdarúgó-bajnoksága, legalábbis szerintem.
Valójában nem csak a Championship, de a teljes angol futball-liga – azaz a harmad- és a negyedosztály – is elindul a hétvégén, de mi most koncentráljunk csak a második ligára. Az angolok szeretik azt hinni magukról, hogy a Premier League a világ legjobb bajnoksága, és szólnak is érvek mellette, akárcsak ellene, de van egy nagyon nagy hiányossága, és ez az, hogy nagyon nem kompetitív.
A Premier League-et ugyanaz a négy-öt klub uralja, minden évben hozzájuk kerül a BL-helyezést érő első négy hely – még úgy is, hogy tavaly volt némi pezsgés Alex Ferguson búcsújának és a Liverpool feltámadásának köszönhetően, de ez egy kivételes szezon volt. Meg azért a végén csak elbukta a Liverpool is a bajnoki címet. És ugyan figyelemmel követem a Premier League-et is, de nem túl szimpatikus, ami ott folyik, azt pedig el sem tudom képzelni, hogy aki elvileg az angol focit szereti, az miért néz meg mondjuk egy Manchester City-Chelsea meccset. (Erről az egészről itt írtam tavaly egy hosszabb cikket.)
Ezzel szemben ott a Championship, ahol már szintén nem igaz teljesen, hogy "ott bezzeg még igazi angol focit láthatunk", de azért jóval egészségesebb a látkép, és ami majdnem ennyire fontos: bármi lehet. A Championshipet a lehető legritkább esetben nyeri az a klub, amit előzetesen a legesélyesebbnek gondolnánk, pedig vannak ott is gazdag csapatok, jó játékosok, de aztán a végén mindig másképp alakul a szezon, mint amit a realitás diktálna. (Bővebben a Championshipről még itt írtam tavaly, azelőtt meg a gyakran költöző, már csak ritkán frissülő Rúgd és Fuss blogra.)
Tavaly például az a Leicester nyerte a bajnokságot, amely egyetlen új játékost nem igazolt, de jóval nagyobb meglepetés volt, hogy mögötte az a Burnley jutott fel, amely az egyik legolcsóbb kerettel vágott neki a szezonnak. Oké, a harmadik feljutó hely végül a rutinos, válogatott játékosok egész sorát felvonultató, nagy esélyes QPR-é lett, de csak egy szerencsés, utolsó percben lőtt gólnak köszönhetően a rájátszás döntőjében, az emberelőnyben játszó Derby ellen. Úgyhogy most sem fogok tippelni, inkább csak röviden leírom, én kinek fogok drukkolni, és kinek nem.
Ha rajtam múlna, akkor az alábbi három csapat jut fel a Premier League-be jövő májusban:
Derby County: Tavaly balszerencsével maradtak le, pedig jobban rászolgáltak volna a feljutásra, mint a QPR. Steve McClaren örökké az a béna angol kapitány marad, aki nem juttatta ki a válogatottat a 2008-as Eb-re, pedig itt nagyon jó munkát végzett. Fiatal, szellemes focit játszó csapatot rakott össze, kevés pénzből, megérdemelnék a Kosok, hogy újra kipróbálják magukat az élvonalban.
Bournemouth: Lehetne az idei Burnley. Nem túl veretes nevekből összerakott jó és fiatal csapat, amely ugyan elvesztette a gólvágóját, Lewis Grabbant, de jöttek mások. Az igazi fegyver azonban az edző, Eddie Howe, aki még mindig csak 36 éves, pedig már öt éve a pályán van.
Norwich City: A Kanárikért nagy kár, hogy kiestek a Premier League-ből, főleg, mert pont abba buktak bele, hogy sokáig nem akarták ők is kirúgni a menedzsert, Chris Hughtont, pedig őt sajnos pont ki kellett volna. A házon belülről kinevezett Neil Adams szimpatikus arcnak tűnik, és ugyan elment, és fog is még távozni pár kulcsjátékos, ez a mostani garnitúra is elég lehet ahhoz, hogy visszajussanak, ráadásul pár saját nevelés is szerephez juthat így.
Nem bánnám persze, ha a Wolverhampton, a Huddersfield, a Brentford, az Ipswich és még az a pár csapat kerülne közel a tűzhöz, melyek hasonlóan jó kis csapatok, de kicsit talán gyengébbek/tapasztalatlanabbak a fentieknél. Legalább ennyire fontos azonban, hogy az alábbi halállistán szereplő klubok ne jussanak fel:
Watford. A korábban szimpatikus Lódarazsakhoz azóta társul eposzi jelzőként a "szemét", amióta az Udinese fiókcsapataként funkcionálnak. Olasz tulaj, olasz edző, mindenhonnét összekapirgált játékosok – kell ennél több?
Charlton Athletic. Itt a változatosság kedvéért belga tulajdonos és edző van, és a Standard Liége érdekeinek rendelődik alá a klub. Hiányoznának valakinek, ha kiesnének? Nekem annyira nem.
Fulham. Két szó: Felix Magath. Meg egy rakás journeyman innen-onnan, egyedüli érv mellettük, hogy pár fiatal is a keretben van, köztük az angol foci egyik legnagyobb tehetségének tartott, 17 éves Patrick Roberts.
Cardiff City. Egy ritka ostoba, önfejű maláj tulajdonos, aki tavaly gyakorlatilag egymaga ejtette ki a Cardiffot a Premier League-ből a hülyeségével. Mára a szurkolók többsége ellene is fordult, hiszen ne feledjük, ő volt az is, aki önhatalmúlag pirosra változtatta a csapat száz éve kék mezszínét.
A Leeds Uniteddel – kedvenc angol csapatommal – meg fogalmam sincs, hányadán álljak, amióta egy olasz bűnöző lett a tulajdonos, de ahogy elnézem, egyelőre nem sok esély van a feljutásra, ott inkább sűrűn kirúgott edzőkre, és középkori babonák által irányított tulajdonosra kell felkészülni, vagyis a commedia dell'arte hagyományainak felelevenítésére.
(A meccsek már javában pörögnek, hangoljatok a bajnokságra ti is!)
Kép: Mark Warburton, a Brentford vezetőedzője kiabál játékosaival a mai Brentford-Charlton Athletic meccsen (Getty/Justin Setterfield)