Cink exkluzív: Két magyar átgyalogolt Lappföldön, szörnyű szenvedések árán

Kivételes képriport fantasztikus felvételekkel két magyar középvállalkozó küzdelméről az elemekkel Európa legkellemetlenebb gyalogösvényein. Ha nem vagy rénszarvas, ilyet tuti nem láttál még!

Tök normális, sőt polgári figurának néznek ki mind a ketten. Mondhatni ők a nemzeti tulajdonosi osztály állatorvosi rénszarvasai: Péternek kreatív ügynöksége van, Zsoltnak rendezvények dekorációját építő vállalkozása. Ehhez képest az elmúlt hetekben a kontinentális Európa legkegyetlenebb, gyilkos terepét járták be, harminc kilós hátizsákkal a vállukon, hogy jót túrázzanak és közben horgásszanak. Lappföld ugyanis csak a távoli képeken néz ki idilli tájnak. A valóság az, hogy itt nincs a hazai értelemben vett talaj, amiből egy rakás kegyetlen dolog következik. Például az, hogy a túrázó erre négyféle tereppel találkozhat:

1.) puha, süppedős tőzeg, amibe minimum bokáig merül az ember

2.) zsombékos mocsár, ahol akár tökig

3.) moréna, vagyis az ősi gleccserek által itthagyott, több kilométeres, megkerülhetetlen kőgörgeteg

4.) nyírbozót, ahol testtel utat kell törni, miközben alul a fenti 3 tereptípus bármelyike elterülhet, sőt gyakran ezek keveréke.

Ehhez nem is kell más bónusz, mint a mindenütt jelenlévő, egy sima kakálást oroszlánvadászathoz hasonló kalanddá varázsoló szúnyoghorda. Az idei túra izgalmas változást hozott Péternek és Zsoltnak, akik egyszer már jártak Lappföldön. Most ugyanis nem volt egy szál szúnyog sem. Még őket is elüldözte a folyamatos jeges szél és a majdnem folyamatos eső.

A túra úgy nézett ki, hogy Helsinkiben átszálltak egy Lappföldre, Kitillába menő járatra. Itt utoljára beettek és beittak, majd mentek még 400 kilométert busszal, ami lerakta őket Rénszarvasföld szélén, ahonnan – néhány, az első szakaszon fekvő menedékházat kivéve – megszűnik a civilizáció. A 30 kilós csomagban mindent magukkal kellett vinniük, a ruhát, sátrakat, az élelmet és a horgászfelszereléseket. Ezután három hétig edződtek az esős pokolban.

Egy rövid interjút követően, amit Péterrel csináltam, jöjjön a fantasztikus képriport, Péter magyarázó szövegeivel.

Cink: Miért vágtok olyan arcot a fotókon, mint Jézus a kereszten?

Péter: Irdatlan nehéz zsák, fájó láb, és rájöttünk, hogy faszságot csinálunk.

Cink: Kinek ajánlanád a lappföldi túrázást?

Péter: Azoknak, akik szeretik feszegetni a határaikat, plusz teljesítménytúrázóknak,

Cink: Ennyi szenvedés között mi volt mégis a legjobb dolog Lappföldön?

Péter: A nagy pérek szárazléggyel + a hely baromi látványos + a gombahegyek + a vad áfonya, amiből bármennyit megennék.

Cink: És a legrosszabb?

Péter: A terep. A gyilkos moréna ahol bármelyik pillanatban kitörheted a bokád. A mocsár, ami az utolsó erődet is kiszívja, és a bozót amin át kell törni. Aztán a szúnyog – ez most ugye nem volt de tavaly annál több. Illetve a hosszú, áztató eső amikor minden ruha átázik rajtad.

Cink: Akkor miért mentetek egy év után megint ide?

Péter: Mert nem jött össze a szibériai expedíció.

Cink: Mit hoz ki az emberből az ilyen keserves szenvedés? Spirituális megvilágosodást? Egykedvűséget? Agressziót?

Péter: A viszontagságok elfogadását, beletörődést, és igazán átérezhettük a magunkra utaltságot. De a legjobb azt megélni, hogy nincsenek teendők és mindenre annyi idő van, amennyit akarsz. Ez nagyon furcsa és felemelő. Simán belefér 2-3 óra heverészés, 3-4 órás főzőcskézés, és bármennyit lehet petymegelni lelkiismeretfurdalás nélkül.

És akkor jöhetnek a képek.

Éjjel 1 óra, a nap még a horizont fölött. Az alacsony sugárzási szög különleges fénnyel kápráztatott. Utoljára kiélveztük a civilizáció örömeit, vacsora után nekimentünk a helyi söröknek és a hozott pálinkának.

A több órás buszutazás során a tajga fokozatosan tundrába váltott át és megjelentek az első rénszarvasok. Lappföldön 40 000 rénszarvas él szabadon, félvad körülmények között. Tavasztól őszig kóborolnak, ezután terelik össze a számi családok őket.

Az első napra betervezett közel 20 km és a 35 kg-os hátizsák kezdi felőrölni Zsolt energiaszintjét.

A soha többet nem megyek veled túrázni, itt hangzott el először. Ezt a nem érted, hogy nem tudok tovább menni ismételgetése követte.

Az első éjszakát egy menedékházba behúzódva töltöttük. Ezek a házak az intenzív finn túraélet szociális központjai. Rengeteg érdekes figurával lehet bennük összeakadni.

A gyaloglás második napja is rendkívül fárasztó volt, szokatlanul heves dühkitöréseket váltva ki Zsoltból. Mesés helyen vertük fel első táborunkat, két folyó összefolyásánál.

Konyhai felszerelés: serpenyő a halsütéshez, fakanál és evőeszköz, alul összehajtható vágódeszka és egy Fallkniven F1 kés részlete.

A túra első hala, gyönyörű sebespisztráng. A szájában lévő kék színű nedves légy volt az egyik favorit csali.

Hattyútollból kötött tegzes utánzat, az esti órák csodacsalija. Az inaktív halakat is felszínre csalta ez a húsos falat.

50 plusszos, színpompás, hím pér szárazlégyre. Dél és Közép-Európában az ekkora pérek már rendkívül óvatosak, szárazlégyre általában nem jönnek fel. Északon a rövid táplálkozási időszak begerjeszti őket, nem tudnak ellenállni a vízfelszínre hulló rovarnak.

Kíváncsi rénszarvas érdeklődik a sátor körül. Reggel vettük csak észre, hogy megrágcsálta a fakanalat is.

5 fok, egésznapos eső, erős szél, igen nehéz az ilyen nap a terepen. Ekkor dőlt meg itthon a 42 éves melegrekord.

Újabb gyaloglós nap, egyre nehezedő terepen. Ezeket a morénákat különösen gyűlöltük, sajnos túl sok volt belőle nem lehetett kikerülni őket. Amellett, hogy sosem lehetett tudni melyik kő billen fel, esős időben veszélyesen csúszott. Nagyon kellett a túrabot támasztéknak.

Hoppá egy doboz, tele műcsalival. Wobblerek, különleges plasztik csalik, fogós kis villantók pisztrángra. Amennyire örül a megtaláló annyira sírhatott, aki elveszejtette.

Készül a vacsora, thai curry pérfilével. Bármennyire is finom hal a pér, igencsak meguntuk a túra végére. Az az a néhány pisztráng amit megettünk, igazán felüdülés volt a sok pér után.

Ilyen egy csukás víz Lappföldön. Sekély és tiszta, köves parttal és mederrel, gyér növényzet a partszélben és tökéletesen haltalannak tűnik. Sajnos ritka volt a napos idő amikor kihúzódtak a csukák a partszélbe.

Valószínűleg a tó legnagyobb csukáját fogtam meg. Dahlberg diver-t hörpölt le a felszínről és szokatlanul erős hal volt.

Általában teaszertartással zártuk a napot, vietnámi Tan cuong zöld teával. Ez az egy gázpalack volt nálunk de bármennyire is takarékoskodtunk kellett vele, ezt ritkán hagytuk ki.

Raftingcsapat a Poroeno folyón.

Ez volt a vacsorahalfogó pályánk, közvetlenül a tábor előtt. Ezen a pályán nagyon működött a felszínen úszó egérutánzat, ez a hal is fazékba került.

Esti fények. Nem kellett messzire menni a tökéletes minőségű ivóvízért.

Egy csokorra való érdestinorú (leccinum scabrum). Rendkívül finom, bőségesen termő gomba, a sok eső miatt szinte mindenhol volt belőle.