Emlékeztek még a fantasztikus videóra, mely napról napra követte a II. világháború eseményeit? Alkotói most hasonló nagyságú vállalkozásba fogtak: megrajzolták Paintben a Római Birodalom több mint kétezer évét a város alapításától egészen Bizánc bukásáig. Ez is elképesztően jó lett!
Hónap: 2013 november
Volt egykor a K2 nevű mászóhely Újpesten, amelynek a közepén egy jókora medence volt szivacsdarabokkal töltve. Ide lehetett bezuhanni az egykori gyárcsarnok tetejére szerelt toronyugró állásból (aztán a legenda szerint azért égett le az egész hely, mert azt hegesztették, a szikrák meg fejest ugrottak a szivacsok
A Sugárban vegetáló Match felvásárlása után az Árkádban is új boltot nyitott a Spar néhány hete. Ez a hagyományos Árkádos üzletével együtt már a harmadik a téren. Kicsit sok nem? De, de van rá magyarázat. Lássunk egy kis plázatörténetet!
Amit a modellekkel művelnek a képszerkesztők, az ijesztő, ám amit a kínai közszolgálati Photoshop-mágusok művelnek, az szórakoztatóbb mint a japán mutáns kislány esete.