Egy tiszt végre fel mert lépni a hadsereg barbár szokásai ellen

Illustration for article titled Egy tiszt végre fel mert lépni a hadsereg barbár szokásai ellen

James Cowan vezérőrnagynak elege lett az angol hadsereg olyan felháborító szokásaiból, mint a szendvicsek fogyasztása és a házastársak egymás mellé ültetése, úgyhogy írt egy háromoldalas nyílt levelet, amin azóta röhög az angol sajtó. Meg most már én is.

Advertisement

Cowan állomásozott Észak-Írországban és Irakban is, de valószínűleg monstantól mindenki úgy fogja ismerni, mint egy életre keltett Monty Python-figura. A karót nyelt vezérőrnagy ugyanis elképedt azokon a barbár szokásokon, amiket az angol hadsereg katonái a Bulford Camp nevű táborban művelnek. És hogy mik ezeket a barbár szokások? Sorolom:

Szendvicsek evése

Cowan szerint felháborító, hogy egyes tisztek azt gondolják, elfogadható az ételt kézzel elfogyasztani, ezért azonnal követeli, hogy ne adjanak zsemlét és kiflit a menzán. Cowan szerint egy úriember és egy úrihölgy csak késsel és villával étkezik.

Advertisement

Elégtelen etikett a hivatalos vacsorákon

A vezérőrnagy szerint az ilyen vacsorákra úgy kell felkészülni, hogy az ember szórakoztató legyen. A köszönőleveleket művészetnek tartja és szerinte megfelelőbb, ha az ember házastársa írja. Megmondom őszintén, nem teljesen értem, hogy miről beszé.

Advertisement

Az evőeszközök helytelen fogása

Cowan szerint a villa bal-, a kés pedig a jobbkézbe való. Meg sem merném kérdezni, hogy mit gondol a balkezesekről. Elfogadhatatlannak tartja az eszközök helytelen tartását, szerinte nem lehet ezeket úgy fogni, mint egy tollat, és döfködő mozdulatokat sem lehet velük végezni. Valamint a késnek és a villának sosem szabad elhagynia a tányér alsó harmadát.

Advertisement

Tiszteletlen tisztek

Cowan visszasírja azt az időt, amikor a fiatalabb tisztek felálltak, amikor egy felettes belépett a helyiségbe. A véleménye az, hogy egy fiatal katonának fel kell készülnie arra, hogy a felettesével elcsevegjen, ezt pedig kezdje úgy, hogy bemutatkozik és talál egy alkalmas témát a munkán kívül.

Advertisement

Egymás mellé ültetett házastársak

Cowan elment egy a táborban rendezett vacsorára, ahol elszörnyedve látta, hogy egymás mellett ültek a férjek és a feleségek. A vezérőrnagy szerint egy sikeres házasság jövője abban rejlik, hogy egy vacsorán férfi és nő nem ül egymás mellé.

Advertisement

Stilisztikai túlzások és rövidítések a katonai nyelvben

Gondolom már éppen ostorozzák azt a szerencsétlen kopaszt, aki a szövegszerkesztőben hozzányúlt a formázási beállításokhoz. Mert Cowant a hideg rázza attól, hogy a katonai szövegekben folyamatosan aláhúzásokat, kurzívokat, rövidítéseket és betűszavakat lát, ettől pedig elfárad az olvasó szeme.

Advertisement

Bárcsak Cowan kiképzőtiszt lehetett volna nálunk a szocializmusban, most háromszor annyi vicces katonasági történetet lehetne hallgatni édesapáinktól.

[Telegraph]

Fotó: AP / Maurice McDonald

Vélemény, hozzászólás?