Kapkodom csak a fejem a gendervitában, kétségbeesetten húzogatom a lakásban a fiókokat, úgy tűnik, a női princípiumaimat elhánytam valahol a párjanincs zoknik és kallódó garancialevelek között.
Nézek zavartam, nem értem a vitát, utoljára nemi szerepből adódó hajtépéses veszekedésem talán a 4/B osztályban volt, a felső tagozat már magával hozta a pattanásokat, a növekvő ciciket és a fiúk rajongását. Persze, még hatodikban is volt egy-két srác, aki nem akart a lányok közelébe nyomulni, későn érő kis fizikarajongók, bogárgyűjteménnyel, nevetséges pulóverekben, de a többség már nem uralni vagy kerülni akarta a csajokat, hanem jóban lenni velük.
Azóta sem tapasztaltam mást, a fiúk persze fiúk, órákig képesek mindenféle hülye és unalmas űrhajós meg lézerkardozós filmeket bámulni, és boldogan megeszik az étteremben a maradék húsomat, miközben otthagyják a salátát. De ettől nincs semmiféle feszültség közöttünk, én és a fiúk,mármint IGAZI fiúk, sőt férfiak, mindig is jóban voltunk.
Belenőve a felnőttkorba csak néhány olyan hímneművel volt szerencsém találkozni, akinek problémát okozott a munka vagy baráti kapcsolatunkban, hogy a Komjádi uszodában nem ugyanazon az ajtón kéne bemennünk az öltözőbe.
Értetlenkedve olvasom a hírfolyamot, ki kinek mit szólt be és mit mondott fel, és kinek hol a helye, majd eszembe jut Tündi. A nem dolgozó csaj, aki mindig pontosan tudta, mi a férfi kötelessége (eltartani őt) feladata (fűnyírás, szerelési munkák, falfestés a napi 10-12 óra robot után..). Tündi amúgy egy női oldalon tipikus „ női „ blogot vezetett, műköröm, kis rinya a férfiakról, lelki csipkék, és családi intim ügyek kiteregetése. Mindent összetve, Tündi nem volt egy lángész, a Cosmopitan magazin férfi- nő kapcsolat felfogása hozzá képest már filozófiai mélységnek tűnt. Annyival volt jobb a helyzet Tündivel kapcsolatban, hogy az ő blogját talán ha húszan olvasták, így nem lett belőle országos botrány soha, hogy a másik nem képviselőit nem a maguk emberi bonyolultságában ábrázolja, hanem olyannyira sematikusan, mint az ötvenes évek plakátjai a gyári munkást.
Most országos szinten is kiviláglott, a férfioldalnak is megvannak a maga Tündikéi, csak pechjükre az ő faék egyszerűségű „genderfelfogásukat” leközli országosan a média. Az ő szemükben ezek vagyunk mi, pin-up görlök, megfáradt családanyák, szentek, szűzek vagy kurvák, a csajok, akiktől félni kell, mert púderolják magukat és röhögcsélnek. De ezt Karinthy már sokkal jobban megírta nálam a Lányok-ban
A nők, akik nem jók semmire az életük nagy részében, elvégre, a néhány termékeny év előtt és mögött évtizedek vannak, mikor a nő csak nő, és nem a willendordi vénusz megtestesült élő mása.
Nem akarok belemenni itt a jobb és baloldalazásba, csak azt javaslom, aki felnőtt férfiember létére fél a nőktől, és ezért be akarja osztani, hol a helyünk, mit tehetünk vagy nem tehetünk, az politikai nézetektől és pártállástól függetlenül, járjon el terápiára. Akár nőhöz is, elvégre egy pszichológusnőnek ugyanolyan diplomája van, mint egy férfinak.
-pixelC4f���