A maga merev és kissé kenetteljes módján Áder János szabadkozó beszéddel vezette fel, hogy aláírja az alkotmány módosítását, ami korlátlan hatalmat ad az aktuális kormány kezébe ahhz, hogy bármit megtegyen és bármit beleírjon az alatörvénybe. Vagyis a jogállamot, az 1990 óta ismert, és Európa-szerte népszerű formájában megszünteti. Az egymondatos, háromszavas, még a választópolgároknak is érthető valódi üzenet ennyi volt: "nem tehettem mást".
Az egyébként aránylag koherens szöveg már a legelső mondatánál elbukik. "Demokratának lenni annyit tesz, mint minden körülmények között ragaszkodni a jogállamiság formáihoz és kereteihez." Ez általában persze igaz, de ez maximum az egyik, nem is olyan fontos ismérve csak a demokrataságnak. A "jogállamiság formáihoz és kereteihez" például Chavez elnök is ragaszkodott általában mégsem őt mondanánk be kapásból, ha emblematikus demokratát keresnénk. A parlamentáris, többpárti demokrácia formáit és kereteit megtartó fél-, háromnegyed- és hétnyolcaddiktatúra népszerű berendezkedés a világban, így működött például a sokáig kifejezetten sikeres Malajzia Mahathir Mohamad 22 éves uralma alatt. Egy nemzetközi újságírócsapat részeként 1999-ben személyesen is találkoztam az öreg csitkefogóval, aki prímán beszélt angolul, sokat és ügyesen viccelt, úgy pörgette a gazdaságot, ahogy Matolcsy György sosem fogja, szuper utakat és tiszta városokat építtetett, meg múzeumokat, ahol a hálás népétől és külföldi államfőktől kapott ajándékait állíttatta ki, jelentősen emelte az átlagos életszínvonalat, szokásos időközönként sokpárti választásokat tartott, de közben éppen akkor ítélték hosszú börtönbüntetésre a túlzottan is népszerűvé vált pénzügyminisztert férfival való közösülés vádjával, mert ebben demokráciában a törvény betűje ezt lehetővé tette, Mohammad meg kénytelen volt ragaszkodni a jogállmiság formáihoz és kereteihez.
Nem én fogom itt zseb-Bibóként definiálni, hogy mi a demokrata, de az nyilvánvaló, hogy a formákhoz való ragaszkodásnál fontosabb a lényeghez való ragaszkodás. Különösen, ha olyan egyszerűen érthetó módosítást akarnak éppen beleemelni az alkotmányba, hogy "az alaptörvény mostantól egy varázskönyv, amibe az, akinek kétharmados többsége van, bármit, de tényleg BÁRMIT beleírhat, és az onnantól nemcsak kötelező, de örökre támadhatatlan is lesz." Áder Jánosénál sokkal kevesebb ésszel is egész könnyen belátható, hogy egy ilyen módosítás nem a demokrácia felé mozdítja Magyarországot.
Áder beszéde egy rakás további ponton is arról árulkodik, hogy az elnökben lekiismeretfurdalást keltett az aláírás, mivel átmegy felesleges magyarázkodásba. "Az elmúlt napokban hosszú órákat töltöttem azzal, hogy Alaptörvényünk negyedik módosításának elfogadása kapcsán tanulmányozzam a sajtóban megjelent véleményeket, érveket, hogy elolvassam a hozzám küldött leveleket, üzeneteket, hogy meghallgassam szakértők okos – és olykor indulatoktól vagy politikai szándékoktól sem mentes – érvelését.
Tettem ezt annak érdekében, hogy elnöki eskümmel összhangban döntésemben egyetlen cél vezéreljen: az alkotmányos rend és a nemzet egységének képviselete." Teljesen értelmetlenül töltötte el ezt a sok órát, miért nem inkább csukázott helyette – mondja magában a halmániás tévénéző, hiszen az elnök pár mondattal később rövidre zárja az egész témát azzal, hogy az alkotmány őt mérlegelés nélküli, 5 napon belüli aláírásra kötelezi, tehát igazából nincs is kérdés, neki alá keleltt írnia, lehet hazamenni.
A beszéd legviccesebb része az, amikor az elnök azt mondja, hogy: "És tettem ezt azért is, mert a köztársasági elnök önmagában még semmit sem tesz azzal, ha csak pártok felett állónak értelmezi szerepét és feladatát. Mert a köztársasági elnöknek nem egyszerűen a pártok felett, hanem mindig és mindenben politikai nemzete mellett kell állnia." A szövegből ugyanis az derül ki, hogy Áder fejében a "politikai nemzet" = "az aktuális, meggyőző fideszes kormánytöbbség". Ne legyünk rosszindulatúak és előítéletesek, az áderi értelmezésben benne van, hogy egy másik párt kétharnmados többsége mellé ugyanígy odaállna. Praktikus értelmezési kerete ez az elnöki szerepnek, de romantikusnak vagy illúziókeltőnek például semmiképp se mondanám.
"Felelősen gondolkodó polgár senkit sem biztathat arra, hogy vegye semmibe a törvény betűjét, és arra sem, hogy alkotmánysértést kövessen el. Egy állam ugyanis attól jogállam, hogy annak törvényeit és alkotmányos rendelkezéseit mindenki betartja." – magyarázkodik tovább Áder. Ő úgy értelmezi – és abszolúte lehetséges így értelmezni – az alkotmány vonatkozó pontját, hogy neki alá KELL írnia és kész. Így szól ez a pont: „A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.” Aláírom – szándékos szóvicc! – hogy ez azt jelenti, ahogy Áder magyarázza. De egy állam attól is jogállam, hogy az alkotmányos rendelkezései között nincsen olyan, ami nemhogy nevetségessé teszi a jogállamot, hanem konkrétan megszünteti, de legalábbis pár ember kénye-kedvére bízza.
A beszéd, bár összességében szomorú, de legalább megmutatja, hogy Áder nem az a lelketlen aláírógép, esetleg Fidesz-robot, ahogy azt annyian leírták róla előre, mielőtt még bármit tehetett volna elnökként. A szöveg belső küzdelemről és fontos morális-politikai kérdések végiggondolásáról árulkodik, ami, a politikusmezőnyt ismerve mondhatni unikum. Ha jól értelmezem, az elnök végig azt próbálta finoman jelezni, hogy a módosítás alapvetően nem tetszik neki. Ehhez képest, hiába lehetett pontosan tudni, hogy alá fogja írni, mégis csalódás, hogy ha már szenvedett és leizzadt miatta, mégsem mert többet tenni, mint a sorok között kacsintgatni.
Én abszolút személyes okokból is sajnálom, hogy ez lett a vége, mert Áder ügyes horgász, én pedig szeretem az ügyes horgászokat, tudósítottam is egy versenyről, amin indult, plusz apatársak vagyunk egy budai általános iskolában, és ott is előfordult, hogy váltottunk pár szót. És tök jó volt élőben megtapasztalni, hogy akiről annyi szörnyű dolgot leírtak, nem kis részét előzetes lebaszásként, az személyesen tök értelmes és normális fickónak bizonyult, bár kulturálisan nyilván különbözünk egymástól. Emiatt, bár akármennyi pénzt rátettem volna, hogy simán alá fogja írni a módosítást, mégis elkezdtem infantilis módon reménykedni, hogy csoda történik, és nem teszi meg. Én voltam a hülye.