Kedves doktor úr! Cukiságproblémám támadt, és nem tudom a megoldást.
Füles 5 hónapos, kakaószínű szálkásszőrű tacskó, de csak mostanában kezdhettem el sétáltatni, mert sokáig beteg volt, és nem kaphatta meg az oltásait. Az irtó hosszú szobai élete alatt annyira összebarátokozott Pamaccsal (2), a hatalmas herélt félházi-félperzsa kandúrral, hogy a jelek szerint azt képzeli, hogy macska. Fingom sincs, hogy ez baj-e, arra hajlok, hogy talán nem, mert láthatólag jól érzi magát, én pedig sosem fogom elárulni neki, hogy igazából tacskó.
Szóval nem ez a probléma, hanem az, hogy a kertkapun kilépve bármelyik irányba indulok el, jó sokat kell a kerítés mellett menni. Mert egy hatalmas kertben lakunk, ahol több épület is található. Le is rajzoltam a problémámat, hátha úgy jobban érthető:
A kutya, mivel még nagyon szokatlan neki a séta, eleve lassabban jön, mint a magyar gazdasági feltámadás. De a macska jelenti az igazi problémát! Ugyanis, ha végre kicibálom a kutyát, és elindultunk – na nem kell nagyobb tempót elképzelni, mint amivel Bajnai Gordon közelít a 30 százalékos határ felé, a macska fogja magát, követ minket, és a kerítéshez csalja a kutyát. Aki elkezdi nyalogatni, hiszen a csőorrával befér a dróthálón. Aztán játszani kezdenek, azaz hülyén pattognak a kerítés két oldalán.
Kiszakítom a kutyát a buliból és indulok vele tovább? Hahaha! Egy méter után újra elcsábítja a kerítés belső oldalán gengelő macska! Fél óra alatt egyszer sem jutottam 30 méternél messzebb! Majdnem megőrülök ettől. A kutya ráadásul, mivel sétálás-szaglászás helyett a macskával játszik, még egyszer sem (sic!!!) pisilt vagy kakált az utcán, ezt hazaérés után intézi a nagyszobában. Néha már majdnem felrobban a hólyagja, még a szőrös csőpofán is látszik a megkönnyebbülés.
Ez nem szabadság, ez szabadosság! A kutya-macska-barátságnak is van határa!
Doktor úr, mit javasol?