Pénteken fél órára csapra verték az Importer nevű atomkomlós portert, melyet a Hopfanatic sörfőzdében két norvég vendégfőzővel alkotott Kiss Tomi még májusban. Ebből csupán két korty kellett ahhoz, hogy a rendezvény értelmet nyerjen, kár, hogy erről senki sem tudott.
Nem szeretem a Budavári Sörfesztivált. Nem szeretem a koncepcióját, a kínálatát, a szervezését és a hangulatát sem.
Látogatói szempontból ott kezdődik a probléma, hogy belépős. Hogy miért fizessen valaki azért, hogy aztán túlárazott bolti sörök garmadájával szembesülhessen, miközben a vécékből már este hétkor visszafolyik a szar, a színpadról meg dől a gagyi, nem tudom, de én biztos nem adnék érte egy fillért sem.
Erre jön a kártyás fizetés, és a négy decis söröskorsók. A kártya négy dologra jó a sokat hangoztatott biztonság helyett: jobb esetben két, rosszabb esetben még több sorban állást eredményez, az emberek többet költenek vele a pénz látványának hiánya miatt, a feltehetően ittas távozáskor sokan nem törődnek a rajtamaradt összeggel (a sor miatt), valamint a szervezők így ellenőrizhetik, ki mennyi pénzt csinált. Tárgyalási előny jövőre. A négy decis söröskorsó pedig arra jó, hogy kevesebbet adjanak ugyanannyiért. A sör Európa ezen a felén a liter/fél liter/három deci/két deci tengelyen mozog, minden ettől eltérő mennyiség vagy kóstoló, vagy rekordkísérlet, vagy átverés.
Az árusok szempontjából sem felhőtlen a buli. A kis főzdékkel szemben kettős mércét alkalmaznak, a legjobbak eldugva a sarokba, miközben a helypénz igen magas, a belépőhöz meg Heineken kupon jár, nyilván a minőség jegyében. A két legismertebbnek számító Békésszentandrási és Fóti főzdék nem is jöttek saját csappal, és mondanom sem kell, hogy a legjobb helyek a multiknál landoltak. Ennél pénzszagúbb gasztrohakni kevés van, és állítólag még abból is vita volt, hogy a standok mellett miért vannak söröshordók. Nagy talány.
Hogy mégis mosolyogva távoztam pénteken, a Főzdebusz támogató korsói mellett annak köszönhettem, hogy a Hopfanaticnál váratlanul csapra verték az Importert. Erről a 10,5%-os dupla IPA porterről viszonylag sokat tudok, mert ott voltam, mikor főzték.
Kiss Tomi sokat dolgozott azért, hogy saját főzdéje legyen, és mikor végre összejött az immáron nem csak egyfülű nyulairól híres Kiskunhalason, elmentem megnézni. Hogy összekössük a kellemest a hasznossal, a norvég házisörfőző páros, a Nils Hansen márkanév mögött álló Tommy és Bjørn vendégfőzésére toppantam be.
A volt péktanoda frissen festett sárga épülete kívülről egyáltalán nem sejteti, hogy bent több ezer liter remek sör várja a hordóba fejtést. Érkezésemkor már javában folyt a munka, a bográcsban pedig főtt a birkapörkölt. Nem is akármilyen, hiszen két szakács is felügyelte.
Hogy mit keres Kiskunhalason két oslói májusban? Sörfőzdét, természetesen. Tomival a házi sörfőzés révén évek óta kapcsolatban voltak már, és idén eljött a pillanat, hogy közösen csináljanak valamit, ami túlmutat a konyhai mennyiségen.
Bjørn szerencsés flótás, a munkája kötetlen, így neki elég volt repülőre ülnie. Tommy ezzel szemben egy hotel szakácsa és két gyerek apja, így az ő magyar kitérőjének felesége két hónapnyi vacsorakészítésben szabta meg az árát. A házigazda pedig eleve annyit dolgozik a Hopfanatic-kal, hogy egy szombatot csak a nemzetközi kapcsolatok ápolása kedvéért áldoz be. De az Importerért még a vasárnapot is megérte volna.
A portert a stoutnál könnyedebb felsőerjesztésű barna sörként szokás jellemezni, de mi történik vele, ha megkapja a Hopfanatic-kezelést? Az egyszerű válasz, hogy nagyon komlós lesz. Ám az Importer ennél összetettebb.
Az alapreceptet a norvég srácok dupla rozsportere adta, ami Tomi szerint sem volt rossz:
Ám nézzük csak, mi történik, ha egy pillanatra egyedül hagyják a sörlé közelében:
Hát bizony, sok komló történik. Nagyon sok.
Az Importerből összesen háromszáz liter készült. Tomi szeptemberig hagyja érni, aztán a fele megy Norvégiába, a maradékot pedig ő adja el. És mivel egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen korán megkóstolhatom, igen kellemes meglepetés volt, hogy egy harminc literes hordót már most felcsempészett belőle a várba.
Az Importer a Hopfanatic sörökre jellemző gyümölcsös illat után egy olyan kortyélményt ad, ami újradefiniálja a folyékony kenyér kifejezést. Olyan sűrű ez a sör, hogy vacsorának is beillene, ha a tíz és feles alkohol engedné, hogy literszámra igyuk. Földes, kávés és csokis ízek keverednek, de az édesség helyett szárazon, a komló keserű gyümölcsével a végén. Egészen elképesztő, és ha most ilyen, vajon mit tud majd szeptemberben, ha tényleg elkészül?
Az ilyen kivételes sörök még a Budavári Sörfesztivált is érdekes programmá teszik, pedig ahhoz nem elég az alkohol.
