Ez volt Európa 9/11-e, innentől már semmi sem lesz ugyanaz

Rád és rám is lőttek abban a párizsi szerkesztőségben. Most jön a liberális demokrácia nagy tesztje a kontinensen. A Cink kiáll a megtámadott franciák és a sajtószabadság mellett.

Nem tudhatom, ki mit gondol, de a magyar olvasó talán nem is tudja felmérni, milyen sokkhatás érte Európát és az egész szabad világot a Charlie Hebdo vérrel borított szerkesztőségében, ahol a szélsőséges muzulmán terroristák 12 halottat hagytak maguk után. Azért vagyok bizonytalan, mert a sajtószabadság Magyarországon egyáltalán nem valami népszerű dolog, a konkrét újságírók még kevésbé, a szabad sajtót meg nagyjából annyira becsülik, mint a rühöt vagy a fejtetűt. Nem függetlenül attól, hogy eddig minden magyar kormányzat utálta a sajtót, a mostani meg úgy is kezeli nyíltan, mintha parazitákról lenne szó.

A szabad világban azonban egészen más a helyzet. A szabad sajtót a szabadság – és az egész demokrácia – egyik legfontosabb biztosítékának tartják. Aki a szabad sajtót támadja, az az egész rendszer legfontosabb alapértékeit támadja. Aki a szabad sajtót megöli, az az egész rendszert öli meg. Pont emiatt nagyon ritkán jutna eszébe bárkinek is újságíróra támadni. Hidegvérű, tömeges kivégzést tartani egy szerkesztőségben még kevésbé. Nem véletlenül nem emlékszem még csak hasonlóra sem.

Ha egy illiberális demokráciában megpofoznak egy újságírót, azon a legtöbben nevetnek, és megjegyzik, hogy kijárt már neki. Ha egy liberális demokráciában pofoznak meg egy újságírót, az mindenkinek fáj. És itt nem pofonok, hanem lövedékek röpködtek. Nem mintha bármit is számítana, de még csak nem is valami hirtelen feltörő dührohamban, hanem hideg fejjel, jól előkészítve, tudatosan kiválasztott áldozatok fejébe röpítve.

A Charlie Hebdo nyilvánvalóan provokatív, radikális lap volt – persze egyáltalán nem csupán a bigott muzulmánokkal, csak éppen egyedül ők nem tudták elfogadni a létezését. A Charle Hebdo ráadásul olyan műfajokban alkotott – képregény és karikatúra –, amik nálunk egészen marginálisak, de Franciaországban a populáris kultúra egyik alapját jelentik. Nehéz párhuzamot vonni – és pár órával egy ilyen tömeges gyilkosság után talán morbid is –, de hogy érzékeltessem a dolgok súlyát, nekik ez olyan, mintha nálunk Antal Imrét meg Szörényi Leventét lőtte volna agyon egy fanatikus csapat.

Pont az ilyen radikális lapok mutatják egy társadalom nyitottságát és befogadóképességét. A kompromisszumra nem hajlandó viccmesterek korábbi provokációikkal néha az aktuális francia politikai vezetést is feldühítették, de nemhogy eszébe sem jutott senkinek korlátozni őket, hanem egyenesen büszkék voltak arra, hogy amit nem tilos kimondani, azt náluk ki lehet mondani. (Fontos, hogy a CH sosem a muzulmánokon vagy az iszlám hiten, hanem a bigott vallási fanatizmuson viccelődött.)

A francia társadalom – hasonlóan bármelyik nyugat-európaihoz – a magyarhoz mérten elképesztően nyitott és befogadó. Ezért lesz óriási teszt ez a gyilkosság, hiszen itt egyszerre lőttek rövid sorozatokat a szabadságba és a nyitottságba. De ez azért nem olyan ügy, amit nagy szívvel egyszerűen meg lehet bocsátani, aztán továbblépni azzal, hogy egy őrült kisebbség műve volt. A liberális demokrácia szülőföldjén a szabad sajtó és a szabad véleménynyilvánítás nem élhet félelemben. Ha egyszer az az egyik alapelvünk, hogy bármivel lehet viccelni, akkor itt bizony bármivel lehet viccelni, mert ez a mi kontinensünk, amit ilyen szabadnak találtunk ki, ami annyira jól sikerült, hogy a világ más részeiről tízmilliók költöztek ide. Mert itt élni jobb, mint a Föld legtöbb részén. De vannak köztünk olyanok – sok bevándorló és persze sok "őseurópai" is –, akik nem tolerálják, hogy annyi mindent tolerálniuk kéne. Amíg a dolog illiberálisozásban merül ki, addig nincs baj, de most sajnos sokkal durvább a helyzet.

Most kell észnél lenniük a franciáknak, meg a többi európainak, hogy a közhangulat ne forduljon primitív muzulmánellenességbe. Ha visszaveszünk a nyitottságunkból, csökkeni fog a szabadságunk is. Ha bénán tűrjük, hogy egy gyűlölködő kisebbség megfélemlítsen minket, akkor is kevesebb lesz a szabadság. Nem könnyű helyzet. De a liberális demokrácia megteremtése sem volt könnyű, mégis sikerült egy rakás európai országnak, így a helyzet most sem reménytelen.

A cikk címében a párizsi terrorakciót azért hasonlítottam a World Trade Center elleni támadáshoz, mert mindkét helyen a szabad világ legfontosabb alapértékei ellen indítottak szimbolikus, barbár támadást, szimbolikus helyszínen. A felvilágosodás fővárosának közepén a véleményük miatt mészároltak le egy tucatnyi embert. Ezután akkor sem lesz semmi a régi, ha ez a terrortámadás utólag nem bizonyul valami rémes sorozat első felvonásának. Európai újságíró soha többet nem tudja úgy leírni Mohamed nevét – vagy bármi mást –, hogy ne dörögjenek a fülében a párizsi lövések.