Évek óta gondolkozom azon, hogy a Guardian címlapján miért van minden publicistáról szörnyű kép. Heteken át gyűjtöttem a screenshotokat, hogy majd egymás mellé teszem őket, előállítva a hülyén kinézés panteonját, aztán a Photoshop felett rájöttem, hogy egész másról van szó.
A publicisztikák ajánlói a brit híroldal középső hasábjában vannak, mindig ugyanabban a formátumban: név, cím, a szerző portréja. Utóbbi kivétel nélkül mindig iszonyú, legyen szó állandó szerzőről, szakértőről vagy alkalmi publicistáról. Különösen zavarbaejtő, hogy láthatóan nem a szerzők óhatatlanul béna, saját mobilos képeit látjuk, hanem fényképész készíti őket, lámpával és fényképezőgéppel.
Dehát hogy lehet ilyen borzalmas képeket készíteni emberekről? Miért nem szólt senki David Mitchellnek (felső sor 2.), hogy ne vágjon békafejet? Mit csinál pontosan Suzanne Moore (felső sor 5. és negyedik sor 2.) az asztal alatt? Mikor volt Hadley Freeman (második sor 1. és harmadik sor 5.) utoljára fodrásznál? Miért néz ki Richard Mabey (második sor 2.) úgy, mint egy hulla? Catherine Bennettnek (harmadik sor 1.) nem lehetett volna a kezébe nyomni egy fésűt?
A portréfotózás poklát kutatómunkával igyekeztem dokumentálni. Egy hónapon keresztül minden reggel csináltam egy screenshotot az oldalról, aztán nekiültem összevágni őket, és már a második sor környékén elkezdtem magam furcsán érezni. Ahogy elkezdtek sorakozni a képernyőn az iszonyúan rossz fényképek, úgy lett az összhatás egyre kevésbé iszonyú. Aztán hirtelen úgy éreztem magam, mint egy budapesti villamosmegállóban.
Ezek normális emberek! Az emberek kábé így néznek ki. Bénán öltöznek fel, nem voltak tegnap fodrásznál, elalszanak reggel és nem fésülküdnek meg, megöregszenek, nincsenek eleget jó levegőn. Ami külön-külön iszonyúvá teszi őket, az a Guardian és általában az újságok címlapján szereplő többi ember, akik egyáltalán nem normális emberek: gondosan felöltöztetett és megnyírt politikusok, kisminkelt és retusált celebritások, egzotikus szépségek. A normális emberek egy szupernormális ingerektől hemzsegő újságcímlapon iszonyúan néznek ki.
De így, tablóként, megszűnnek riasztónak lenni. Normális emberekké alakulnak. Hogy ez tudatos fényképészeti döntés-e a baloldali Guardiantől vagy nem, azt nem tudom, és elég nehéz is lenne megkérdezni („Excuse me, why do portraits of your columnists invariably show them in the most unflattering light imaginable? Are we talking about the unvarnished reality of human beings or photographic incompetence?”). De szerintem erről van szó. Az emberek kábé így néznek ki.