Van-e olyan sport, ahol teljesen reális, hogy nézelődés közben levágja a fejedet egy kizárólagos nagykereskedő? Ismerd meg az új halálos divatsport, a kite-ozás gonosz árnyoldalait!
Ezennel elindul új sorozatunk, amiben az elpuhult, gazdag, nevetséges világ álproblémáival foglalkozunk, abszolúte első kézből. Mivel senki sem szeretne proli lenni, elpuhult, gazdag és nevetséges viszont annál inkább, és mindenki inkább választana magának ál-, mint valódi problémákat, a széria remélem hosszabbra nyúlik, mint a Szabó család.
Lihegve állok a bokáig érő, iszapos tengerben, a térdem rogyadozik, az erőm a végét járja, de leginkább attól rettegek, hogy valamelyik Ötkert-töltelék telekommunikációs vállakozó rossz zsinórt húz meg és ötvennel szágulva egyszerűen levágja a fejemet. Hogy az úristenbe kerültem én ilyen helyzetbe?
Hát úgy, hogy a csajom bátyja szenvedélyes kite-os, évek óta velük járunk nyaralni Dalmáciába, a Neretva folyó torkolatába, és Krisztián évek ügyes jehovista aknamunkájával teljesen rágerjeszette Boriszt (11) a kite-ozásra. Ami alapvetően úgy néz ki, hogy az ember fölereszt egy durván paplanernyőre emlékeztető, kábé 10 négyzetméteres sárkányt 20-30 méter magasra, aztán rááll egy wakeboard-szerű rövid szörfdeszkára, és húzatja magát, amíg el nem esik, be nem kapja egy, a habokból előbukkanó kormányzati kommunikációs szakértő, vagy ketté nem vág egy kiteszörf-apukát (KSZA).
KSZA-nak lenni sokkal de sokkal rosszabb, mint bármilyen más sportapukának. Itt ugyanis nem elég a pálya szélén kurvaaanyázni a bírót vagy a többi apukát, mint az összes többi sportágnál. A kite-ozást ugyanis nem egyszerű megtanulni, egy gyereknek főleg nem hiszen az egészet az Ötkert-közönség kedvéért találták ki, akik már elég idősek például promóciós szeszes italok fogyasztásához. Vagyis a gyerek sárkánya állandóan le fog esni. Tőled 100-200-300 méterre, mivel ezt az átkozott sportot rohadt nagy lapályokon űzik, ahol a tenger lehetőleg nem mélyebb mint bokáig-térdig érő. Ahogy leesik, rohanni kell a gyerekhez, mintha a meztelen Szijjártó Péter üldözne, mert segíteni kell elkapni a vad szélben távolódó deszkát. Az elején ugyanis nem egyszerű egyszerre felhúzni a vízbe hullott ernyőt és foglalkozni a deszkával. A kite-ozáshoz megfelelő lapályok általában iszaposak vagy laza homokból állnak és alapértelmezett módon kellemetlen erejű szél fúj fölöttük folyamatosan, így elég 2-3 átlagos sprint, hogy az ember hervadtabban érezze magát, mint egy bajnaista nagygyűlésen.
Ha mindez nem lenne elég, a KSZA folyamatosan konkrét életveszélyben is van, mármint a sárba ragadáson és a vízben rohangálás okozta szívroham esélyén felül. A partról ugyanis esély sem lenne segíteni a gyereknek, így be kell állni a pályára, a kite-osok közé. Akik jó esetben egy motorcsónak sebességével száguldoznak össze-vissza egy megvadult ernyőbe kapaszkodva. A deszka uszonya jó szélben önmagában is simán kettévágna hét darab, egymás mögé állított Schmuck Andort is, de a kötelek sokkal veszélyesebbek. Az ördögi szerkezet olyan gyorsan mozog, hogy ha összeér két versenyező ernyője, a madzagok elégetik egymást. Képzeld el, mit művelne a nyakaddal, ha az annál ezerszer erősebb, e célra készült, óriási teherbírású szintetikus kötelet szétégeti! A gyors lefejezés még a jobbik eset, én lassú, fájdalmas, fulladásos kínhalálra számítottam a realistább pillanataimban.
Nem mintha a papírforma szerint nyugodtabb pillanatok annyival kellemesebbek lennének. Hosszú másodpercek óta nem esett el a gyerek, sőt úgy krajcol ide-oda, mint valami kizárólagos forgalmazó? Ilyenkor támadnak a talpadra az iszapból a homokférgek, a gyilkos kukacok és az egyéb Irtózatos Ismeretlenek.
Mi lehet a megoldás a kiteapuka-problémára? Indíts saját telekommunikációs vállalkozást, vegyél egy ilyen ördögszekeret, aztán sátáni nevetéssel hagyd ott a gyereket az iszapos pusztaság közepében.