Tetszett a Gru? Akkor a Gru 2 is fog! Nem tetszett a Gru? A Gru 2 lehet, hogy akkor is fog tetszeni. Majd egy hónappal a premier után végre én is megnéztem, hogyan él a világ legmenőbb ex-tolvaja az árva kislányokkal. Pompás szórakozás.
Sikeres filmek, TV-sorozatok vagy nagylemezek folytatásával általában nem az a baj, hogy kifogynak az alkotók ötletekből. Sokkal inkább az, hogy nem tudják mitől is volt sikeres az első rész. Megpróbálják megismételni, vagy még jobban felerősíteni azt, amit a siker kulcsának vélnek, közben lehet hogy nem is abban volt a mű igazi ereje. Ebből is látszik, hogy az alkotás jelentős része nem tudatos; a filmeseknek, tévéseknek, zenészeknek olykor fogalmuk sincs mivel alkottak zseniálisat.
Ötlettelenségről azért sincs értelme beszélni, mert a Gru 2 annak ellenére nagyszerű, hogy semmiféle eredeti ötlet nincs benne. A világuralomra törő gonosz, a félszegül udvarló hős, a tiniszerelem stb. már mind rettenetesen lerágott csont. A történet fordulatai (ha egyáltalán fordulatoknak lehet még ezeket nevezni) is már mind-mind ezerszer ismerősek lehetnek más animációs, színes, fekete-fehér és némafilmekből.
Szóval a Gru2 nem az eredeti történettől lesz klassz.
Elsősorban inkább attól, hogy tökéletesen sikerült megőrizni mindent, amit az elsőben szerettünk. Nem vitték el jóságos cuki apuka irányba a történetet, se arra, hogy ismét magányosan küzdő szuperhősként indul a nulláról, csak épp a jó oldalon.
Ráadásul végre tudtak valamit kezdeni a minyonokkal is, akik az előző részből inkább csak elvettek – a mostanihoz viszont kifejezetten hozzáadtak.
A nagyszerűségéhez a tökéletes kidolgozottság is hozzájárul. Nem csak technikai vagy vizuális értelemben. Az ma már alap. Szőrfétisisztákat ma már nem lehet fodrozódó bundákkal megnyerni, mint tíz éve (ebben is csak egy jelentben fordul elő ilyen).
Bár az azért határozottan előny, hogy minden jelenet tökéletesen megvan komponálva, anélkül, hogy elcsúsznának bármelyik végletbe: nem válik balettá a szereplők mozgása, nem lesz olyan aprólékosan kidolgozott a díszlet, hogy elvesszenek benne a szereplők, de azért mégis marad felfedezni való a háttérben.
Ez utóbbi elég fontos. Utálom, amikor minden felnőtteknek szóló poén és popkult utalás mellé egy nagy kacsinással vagy könyökkel oldalba bökéssel felérő figyelemfelhívás van, hogy ugye érted?
Itt meghagyják a játékot nekünk. Biztos vagyok benne, hogy egy csomó poén maradt is még, amit nem vettem észre elsőre. Vagyis alighanem meg fogom nézni még egyszer.