Halálos tavasz ’45 – Jávor Pál története

Annyi hőst játszottam már életemben, miért ne lehetnék egyszer valóban hős? – írta 1944 decemberében a börtönnaplójába Jávor Pál. Hogyan lett üldözött kommunista a nyilasok alatt a szupersztár, és miért nem találhatta meg a helyét az új rendszerben? Sorozatunk 5. része.

Illustration for article titled Halálos tavasz 45 – Jávor Pál története

A Jávor. A Pali. A Jávorpali. A férfiideál. A sármőr. A tükörtörő, kávéházakban pofozkodó botrányhős. A duhaj, mulatós, de gerinces szívtipró. A Vígszínház és a Nemzeti sztárja. Csak 1941-ben 11 filmfőszerep. Szinte mindig katonatisztet, mérnököt, dzsentrit, földbirtokost, ügyvédet alakít, kifogástalan megjelenéssel. Villa Pasaréten, hétvégi ház Nagykovácsiban.

Erőltetett menet

Jávor Pál 1945. április 8-án erőltetett menetben haladt Linz felé. Német és magyar keretlegények kísérték. Nem sok esély volt rá, hogy életben marad. Fél éve politikai fogoly volt. Jávort 1944 októberében tartóztatták le a nyilasok. Először saját pasaréti házában volt őrizetben. A kezébe nyomtak egy cédulát, azzal, hogy reggel hattól este tízig kétóránként jelentkeznie kell az őröknél, és felmondani a szöveget, ami rá van írva. Ez állt rajta:

Én, Jávor Pál, fajtámmal és nemzetemmel gyalázatosan viselkedtem, amiért most áldozatot hozó testvéremnél tisztelettel jelentkezem.

Voltak ennél hálásabb, bonyolultabb szerepei is korábban.

A nyilasok egy kisebb hivatalt is berendeztek villájában: a hallban folytak a kihallgatások, a szeneskamra a vallatóhely volt, a pincében zsidókat és kommunistákat tartottak fogva. Felesége, Landesmann Olga nincs köztük, valahol a Városmajor utcában bujkál anyjával, de csak ennyit tud róla. Az ablakból látja, ahogy Malcsiner Béla zeneszerző – Karády Katalin jó barátja, a Hiába menekülsz című filmsláger szerzője – figyeli titokban a házat. Máskor azt, hogy kollégája-riválisa, a szintén sármőr, csak fiatalabb Szilassy László áll meg a villa előtt, nyitott, piros sportkocsiján. Megkérdezi, kit őriznek ebben a házban. „Jávort, a kommunistát” – feleli az őr.

Amikor szólnak neki, hogy átviszik máshová, odaáll a nyilas tiszt elé:

Kérem, engedje meg, hogy taxin mehessek. Ne kelljen géppisztolyos kísérettel járnom az utcán. Engem mindenki ismer Pesten, csak önökre vetne rossz fényt, ha így látnának az emberek.

Megkapja a kocsit.

Hogy miért tartóztatták le, azt sosem tudta meg. Nem mondták meg neki. Összeszedtek elég sok mindenkit, nem kellett különösebb indok. Jávor nem volt baloldali, kommunista pláne nem. Csak robbanékony, érzékeny, egyenes és szókimondó ember. Zsidó felesége révén pedig érintett is az egyre durvuló eseményekben. Jávornak nem tetszett, ami a világban és az országban folyik, és ennek többször is indulatosan adott hangot.

1939 körül kezdődtek a bajok. Filmet forgatott Bécsben, ahova a feleségét nem akarták kiengedni a fajvédő törvények miatt. Erre ő sem akart utazni. Hóman kultuszminiszternek kellett elsimítania az ügyet. A német–magyar barátságra hivatkozott, amire ez nem lenne jó hatással. Garantálta, hogy nem esik baja az asszonynak. Feleségét az első napon elvitte a szállodából a Gestapo kihallgatni, és estig őrizetben tartották. Másnap el kellett hagynia Ausztriát. Jávor kíméletlen hangon szidta fűnek-fának a nácikat a filmgyárban.

Három év múlva így nyilatkozott egy lapban:

A hungaristák nemhogy egy államot, de egy kisebb sertéshizlaldát sem tudnának menedzselni. Nevetséges nemzetképükről és kirekesztő alaptéziseikről már nem is beszélve.

Balos és veszélyes

1944 tavaszán, amikor a Színészkamara már származás alapján szelektált, jött egy újabb botrány. A Nemzetiben egy öltözője volt a színház másik sztárjával, Kiss Ferenccel, aki a kamara elnöke is volt. És erősen jobboldali. Jávor úgy felhúzta magát az elhurcolások, letartóztatások miatt, hogy darabokra törte kollégája mellszobrát az öltözőben, aztán az akadémisták előtt szidta hangosan. Fegyelmi ügy, eltiltás lett a vége. Jávorra rákerült a bélyeg, hogy balos és veszélyes. Várható volt, hogy továbbra sem lesz csendben.

Voltak figyelmeztető jelek. Már a német megszállás másnapján behívatta a Gestapo, de az még csak „ismerkedés” volt, pár óra múlva hazaengedték. Március végén becsöngetett hozzá Paul Hans német színész, akivel még Bécsben, A dunai hajós forgatásán dolgozott együtt. Azért jött, hogy elmondja: biztos forrásból tudja, rajta van a Gestapo listáján, le fogják tartóztatni. Tűnjön el Budapestről, ahogy tud.

Nem zúgolódom a sorsom miatt, tudom, miért történt. Érzem, hogy ennek így kellett lennie. Annyi hőst játszottam már életemben, miért ne lehetnék egyszer valóban hős?

Ezt írta börtönnaplójába 1944 decemberében.

Pali, hova jutottál?

Pasarét után megjárta a svábhegyi Gestapo-központot is, aztán a sopronkőhidai fegyházba került, nívós társaságba. Bankvezérekkel, vállalatigazgatókkal, képviselőkkel, katonatisztekkel és arisztokratákkal raboskodott, várta sorsát. Ott volt Dietz Károly is, aki 1938-ban a világbajnoki ezüstérmes futballválogatott szövetségi kapitánya volt, és aki Budapest rendőrfőkapitányaként 1919-ben még Kun Bélát tartóztatta le. Vagy Bajcsy-Zsilinszky Endre, akit 1944. december 24-én, karácsonyestén fel is akasztanak az börtönudvaron. Nem túl precízen, kevés már a szakember. Jávor ezt jegyezte fel:

Nem volt kéznél hivatásos hóhér. Egy foglár, dilettáns artista, valami hasbeszélő és egy másik pribék végez vele, huszonöt-huszonöt pengőért. A hasbeszélő gyakran elégedetlenkedik, hogy rosszul megy az üzlet, kevés a kivégzés.

Kőhidán jönnek-mennek a rabok. Kállay Miklóst elviszik Németországba, egy rádiómérnök felakasztja magát a cellában, újak kerülnek a helyükre. Például az oroszokhoz átállt Vörös János vezérezredes fiának felesége, két pólyás gyerekkel. A fegyházban évek óta nem fűtenek, az ellátás nyomorult, napi kétszer lehet sétálni, néha tífuszjárvány színesíti a hétköznapokat. Közben zuhognak Sopronra a szövetségesek bombái. Jávor Budapest elestekor is itt van még. Március 28-án hajnalban zavarják ki a foglyokat az udvarra, indulnak a rabok Linz felé, ami még német terület. Hármas sorokban, a menet élén egy szekér, rájuk irányított golyószóróval. A kapunál egy pártszolgálatos tegezve megszólítja: „Pali, hova jutottál?”

Ebenfurttól vagonokban viszik őket tovább. Fogalmuk sincs, hová. Az utak, állomások tele menekülő magyarokkal, katonákkal, polgárokkal. Napok óta nem ettek, letépett fenyőgallyak gyantás szárát rágják, irtózatosan piszkosak, arcukon füstkéreg. Egyetlen örömük, hogy a felettük elszálló angolszász repülőkben gyönyörködnek. Jávor feljegyzése húsvéthétfőn, Melkben:

Szorul a szívünk, de érezzük, hogy ezek a megismétlődő, konok, visszatérő támadások rövidítik ezt az undorító, embertelen és becstelen háborút.

Húsz nappal később már Gschaidban:

Nem bírom a piszkot, suttyomban megbeszéltem egy Dobránszky nevű keretlegénnyel, aki Pesten villanyszerelő volt – ha esetleg hazakerülök, segítek rajta –, engedje meg, hogy valami úton-módon kimossam a rajtam lévő fehérneműt. Ő lelopott a mosókonyhába, ahol jéghideg víz volt, s olyan mosdást csináltam, mintha árvíz öntötte volna el a mosókonyhát.

Április legvégén a németországi Tann környékén járnak. És egyre kevésbé törődnek velük. A harmadik birodalomnak már csak napjai vannak hátra. Egyik hajnalon eltűnik szadista nyilas parancsnokuk. Pajtákba, istállókba szórják szét a foglyokat. Egy magyar katonaorvos beviszi a közeli kórházba Jávort, hogy biztonságban legyen. Május elsején érkeznek ide az amerikaiak. Néhány magyar SS-katona sírva könyörög, hogy adjanak nekik magyar uniformist, akármilyet, nehogy ebben fogják el őket. Egy haslövést kapott német a folyosón ordít és az anyját hívja. Hét nap múlva Németország feltétel nélkül megadja magát. Európában vége a háborúnak.

Jávor Tannból Pfarrkirchenbe kerül, itt van a magyar körzetparancsnokság. Meglátogatják Vaszary Piriék. Hajmássy Miklós is beállít, társulatot szervez, színjátszásra akarja rábírni.

Jávor nem áll kötélnek.

Egy kocsi Pestről

Június 8-án újabb látogatót kap.

Óriási izgalom, fél hét körül keltenek, hogy menjek az amerikai parancsnokság elé, mert ott van egy magyar kocsi. Pestről jött, s egy úr velem akar beszélni. Azt se tudom, hogyan, de pillanatok alatt felöltözöm. Ész nélkül rohanunk, Cserey Andrással együtt. Már messziről látom a kocsit, orosz katona áll mellette, s látom, hogy egy civil úr felém tart. Bemutatkozás, Péter Gábor h. főkapitány, a politikai osztály vezetője. Azzal kezdi, hogy üljünk le a fűre, s hogy nem kell-e pénz, van-e ennivaló, és írjunk levelet, mert elviszi Pestre. Most azért utazott erre, hogy megtudja, kik és milyen emberek vannak a környékünkön.

Döbbent és erőtlen vagyok, nem akarok hinni a füleimnek. Nem akarok hinni a szemeimnek. Pest! Egy ember, aki Pestről jött. És Péter Gábor mesél, elmondja, hogy a feleségem él, hogy kilenc színház játszik, Major Tamás üdvözletét küldi, s ad három magyar újságot. Nem lehet leírni az örömet, amit okoz. Rögtön írok a feleségemnek, Major Tamásnak, extázisban vagyok az örömtől, de amikor azt mondja Péter Gábor, hogy szombat este már otthon lesznek, és elmegy hozzánk, olyan szívütést kapok a vágytól, hogy azt hiszem, ott halok meg. Amikor indulnak, nem merek a kocsijuk felé menni, úgy fáj a szívem. Lassan baktatok haza, otthon vár egy magyar sofőr egy csomaggal. – Ez Jávor úré – mondja. Két szép magyar kenyér és egy nagy darab szalonna van benne. Furcsa érzés. A kenyéren a pék neve is rajta van, s tudom, hogy ez a kenyér vasárnap még Pesten volt. Ez Péter Gábor ajándéka.

Július közepén felesége jött érte autóval, hogy hazavigye.

A hazatérő Palit mindenki látni akarta Pesten. Barátok, kollégák, rokonok, ismerősök, rajongók adták egymásnak a kilincset a pasaréti villában. A filmhíradóban is bemutatták, hogy a színész jól van, túlélte a borzalmakat. Jávor köszöntötte a hamarosan meginduló magyar filmgyártást. Rengeteg színház, kisebb-nagyobb társulat ostromolta ajánlattal – csak a Nemzetinek nem kellett. Pedig Jávor mindent megtett, Major Tamást is meghívta vacsorára. Az igazgató említette, hogy esetleg az Úri muriban felléphetne. Aztán ebből sem lett semmi.

A Magyar Színházban kapott szerepet, a Csodabár című zenés vígjátékban, Honthy Hanna partnereként. Tapsorkánban lépett színpadra. A bemutató után ezt nyilatkozta:

Nem szeretném, ha a közönség, amely most a Csodabárban lát viszont, azt hinné hátat fordítottam a drámai műfajnak. Természetesen a Nemzeti Színház tagja vagyok, és készen állok a komoly feladatokra. Azonkívül megállapodtam Várkonyi Zoltánnal, hogy bizonyos számú estén nála játszom. Így nagyjából a Nemzeti és a Művész Színház között fog megoszlani a színészi munkám.

A háború utáni első magyar film, A tanítónő is vele készült 1945-ben. Ez volt az utolsó magyarországi filmszerepe.

Egyszer csak valahogy elfogyott körülötte a levegő. 1946 már bizonytalansággal és semmittevéssel telt. Kezdte érezni, hogy itt neki nem fognak lapot osztani. Ahogy Karádynak sem. Hiába makulátlan a múltja, mégis egy olyan korszak szupersztárja volt, amit az új rendszer végképp el akar törölni. És visszafogni magát továbbra sem tudta. 1946 őszén már a Színház című lapban borult ki:

Dilettánsok és műkedvelők orgiáznak mindenfelé, minden tömbmegbízott színigazgatónak csap föl, nyilatkozik, bírál és következtetéseket von le. A színházról csak éppen annyit tud, hogy széksorok vannak benne, és a színészek a színpadon szoktak játszani… Szeretném tudni, mit szólnának hozzá az asztalosok, ha egy nap besétálnék egy műhelybe, és vezényelni kezdeném a segédeket, hogy ezt a széket így, azt a szekrényt úgy, azt az asztalt meg amúgy faragják… Miért pont a színészeknek kell lenyelni, hogy nem a közénk való emberek intézzék a sorsunkat, és döntenek életünk és halálunk fölött?

Los Angeles, zsebembe lesz

Jávor 1946-ban úgy döntött, belevág az amerikai kalandba. Már a harmincas-negyvenes években is csábították. Akkor nem akart menni, sztár volt, jól érezte magát itthon. Pont kapóra jött egy újabb meghívás.

Nem meggazdagodni megyek ki Amerikába, hanem azért, hogy százezer dollárt hozzak haza a magyar gyerekeknek.

Tényleg nem gazdagodott meg. Nem lett övé Hollywood. Nem sikerült a karrier, ahogy Kabos Gyulának sem pár évvel korábban. Nem tudott jól angolul, honvágya volt, nem ment a beilleszkedés. Kezdetben még akadt pár kisebb filmszerep, aztán már csak sörreklám a tévében. És esztrádműsor az amerikás magyaroknak. A turnékat a felesége szervezte, ő vezette a kocsit is, a szünetben Jávor-fotókat és -lemezeket árultak. Aztán egyéb munkák maradtak. Dolgozott hotelben, volt éjszakai portás egy bérházban, egyszer egy pincérállást is majdnem elvállalt. Így telt el 11 év Amerikában.

Magyarországon közben kilencszer változott a miniszterelnök személye. Kivégezték, majd rehabilitálták Rajk Lászlót, megnyílt, majd bezárt a recski munkatábor, kinevezték, majd eltávolították Rákosit, nemzeti hős lett, aztán emigráns hazaáruló Puskás Öcsi. Államosították a színházakat, rejtélyes módon meghalt a színészkirálynő Bajor Gizi, öngyilkos lett az új rendszer sztárja, Soós Imre. Kitört közben egy forradalom is.

Egy elegáns bunda Pesten

Jávor Pál 1957 őszén jött másodszor is haza. Kádár János engedélyével. Már komoly gyomorbántalmakkal. Egy napilap így írt róla:

Haja megőszült, arcvonásait mélyebbre húzta az idő. Kissé lezser, de elegánsan szabott bunda van rajta. – Hány dollárba került? – kérdezi valaki. Leveszi, megmutatja benne a címkét: egy Váci utcai szabó készítette húsz évvel ezelőtt. Amerikában 11 év alatt egyetlen ruhát, kabátot sem csináltatott.

A Jókai Színház Szegény jó Márton című vígjátékában tért vissza a színpadra, Mezei Mária volt a partnere. Nem volt jó darab, a szakma csak „szegény jó Jávor-ként emlegette gúnyosan. A közönséget ez persze nem érdekelte, mindenki kíváncsi volt a Palira, zúgott a taps a nézőtéren. Fellépett a Petőfi Színházban és a Kamara Varietében, járta a vidéket, régi slágereket énekelt, és a külön neki írt Tisztes őszes halánték című számot.

1959-ben visszafogadta a Nemzeti Színház. De betegsége miatt szerepet már nem kapott. Májusban rosszul lett, a Városmajor utcai klinikára vitték be az 57 éves színészt. Megoperálták, de állapota egyre hanyatlott. Meglátogatta régi ellenfele, Kiss Ferenc is, kezet fogtak, kibékültek. Júliusban a kórházban tartotta feleségével az ezüstlakodalmát. De az ünneplés hamar félbeszakad, mert az amorózó egyre gyengébb. Már ő is tudja, ez nem tart sokáig. Egy kívánsága van még: szeretne mulatni egyet úgy, mint régen. Még egyszer, utoljára. Muzsikus cigányok jönnek a kórház kertjébe, és húzzák kedvenc nótáit. Augusztus 13-án elveszti az eszméletét. Másnap hajnalban Jávor Pali nincs többé.

Tízezres tömeg kísérte a farkasréti temetőbe. És egy cigányzenekar. Szépen, keservesen, szívbemarkolóan húzták a régi nótákat.