Nem nagy dolgok, de elég idegesítőek tudnak lenni. Pláne, amikor azt látjuk, hogy bezzegtőlünknyugatra ezeket lehet normálisan is csinálni. Az utóbbi öt évben viszont egyértelműen pozitív fordulatok történtek legalább három területen is.
Nem nagy dolgok, de elég idegesítőek tudnak lenni. Pláne, amikor azt látjuk, hogy bezzegtőlünknyugatra ezeket lehet normálisan is csinálni. Az utóbbi öt évben viszont egyértelműen pozitív fordulatok történtek legalább három területen is.
Le merünk lépni a zebrára
Nem olyan régen még bevállalósnak kellett lenni ahhoz, hogy az ember lelépjen a zebrára akkor is, ha olyan autó közeleg, amelyik nem úgy tűnik, hogy magától lassítani akarna. Egymást érték a "gázolt a zebrán" hírek, ilyenek egyébként most is vannak sajnos, de a tapasztalataim szerint ma már tízből kilenc vagy inkább százból kilencvenöt autó lelassít.
Biztos vannak másoknak rossz tapasztalataik, de szerintem egyértelműen érezhető a fejlődés. Vannak, akik szerint ez település/környék függvénye is, de erre én még nem figyeltem föl, talán mert sem Csepelen, sem Gyömrőn nem léptem zebrára jó régóta. Persze Bécsben/Stockholmban/akárhol ennél biztos még jobb az arány, és még előzékenyebbek a vezetők a gyalogosokkal, de örüljünk a tendenciának!
Nem minden esetben jár gyomorgörccsel a sorban állás
Általában rettenetes dolog sorban állni Budapesten, főleg, ha több ablak/pénztár között lehet választani. Nyilván az én sorom megy lassabban, előttem kérnek áfás számlát, előttem kell sztornózni, és persze előttem kezd el apróságok miatt balhézni valami öntudatos barom. Vagy ami a legrosszabb, betolakodnak elém. Jobb helyeken ezt megelőzendő több módszert is kitaláltak: az egyik a brit modell, mely szerint egy sor van csak, és az éppen felszabaduló állomás fogadja a sorra kerülőt, a másikat meg nevezzük svéd modellnek – legalábbis ők különösen szívesen élnek a sorszámozás lehetőségével.
Ezekkel nálunk öt éve a legritkább esetben lehetett találkozni, ma viszont már több hozzám közeli posta vagy gyógyszertár is sorszámot ad, míg az egysoros brit modellel lehet találkozni BKV- és MÁV-jegypénztároktól kezdve a Tesco Expresszig vagy akár postákig. Ezek tényleg nem nagy dolgok, de észrevétlenül is emelik az ember életminőségét. Bár ott csak sokára fogunk tartani, hogy az emberek több ablak esetén maguktól is átálljanak az egysoros modellre: láttam már erre példát, de ilyenkor rendszerint mindig jön valaki, aki nem érti, nem akarja érteni, és felborít mindent. Igazi előrelépés akkor lesz, ha az ilyeneket bitófára húzza a népharag.
Nem a mozgólépcső miatt kések el
Amikor először voltam Londonban, a mozgólépcsőn éreztették velem talán a leginkább, hogy bunkó kelet-európai vagyok: rendesen beálltam középre, ahogy azt itthon megszoktam, erre félretaszítottak, egymás után csörtettek el mellettem a helyiek, és még nekik állt feljebb. A kezdeti méltatlankodásom hamar csodálattá lényegült, ahogy láttam, ezek az emberek maguktól félrehúzódnak, anélkül, hogy erre bárki is kényszerítené őket, és van egy szabályos gyorsítósáv. Na, ilyen nálunk soha nem lesz, gondoltam akkor.
És úgy néz ki, tévedtem! Ma már a legtöbbször különösebb akadály nélkül le tudok dübörögni a Moszkva (csakazértsem Széll Kálmán) téri mozgólépcsőn, ha éppen sietek (általában sietek), és az útban álló ember a kivétel. Igaz, erre nézve is hallottam már elméletet arról, hogy a város egyéb részein nem olyan szerencsés a helyzet, de ezt én nem tapasztaltam. És könnyen lehet, hogy van még több ilyen is, de én ezek miatt már biztosan nem fogok puffogni!
Fotó: AP Photo/Frank Augstein