Előre szeretném leszögezni, nem kifejezetten kémkedési céllal követem a tanulóimat a Facebookon, egyszerűen csak fent vagyok én is, használom, és látom, amit látok. Praktikus dolog ez, amikor egy másnap váratlanul elmaradó tanóráról kell értesíteni egy fél osztályt, vagy ha valakinek egy napon belül be kell mutatnia az igazolásait. Jelen írásunk hősét nevezzük egyszerűen és megnyugtatóan Szabó Péternek.
Nevezett Szabó Péter tanuló adatlapján amúgy jól láthatóan jelezve vagyon, hogy ő bizony iskolánk tanulója, demegmég a céget is megjelöli, akinél szakmai gyakorlatát tölti. Péterünk számtalan alkalommal értesült már korábban is arról, úgy tanórai keretek között, mint másként is, hogy a Facebookon mint nyilvános közösségi fórumon elhangzókért személyében felel. Egy szalonnaszaggal viselős, Párizsias reggelen hősünk Szabó Péter Himmler* néven jelent meg a közösségi portálon.
* Hogy kissé még bonyolultabb legyen a helyzet, valójában Himler-t írt. Innen a dolog ugye még inkább árnyékzónába esik.
Udvariasan felhívtam a fiatalember figyelmét, hogy a saját nevét rakja ki, vagy szüntesse meg a hivatalos kapcsolatot intézményünkkel (kevésbé szofisztikáltan mondhattam volna, hogy számoljon le a picsába gyorsan.). Péter persze azonnal reagált. Jellemzően nem kérdezte meg, mi a bajom a Himlerrel, csak egy homályos magyarázatot adott, mely szerint ne ítéljem el, nem ismerek minden körülményt. Ő nem azért Himler (Himmler) ám (Azért? No lám.), hanem mert foglalkozik játékfejlesztéssel is, és hát ez az adminneve, sajnos, teszi hozzá, így muszáj, mert így ismerik meg a munkatársai.
Jöttem. Most. Falvédő? Nem!
Időnként, bár nem életvitelszerűen gondolkodó emberként felteszem, az adminnév nem egy természeti jelenség, melyet kiolvasnak az aktuális bolygóállásból, aztán ezt aggatják a szerencsétlen adminokra, ha akarja, ha nem. De hogy egyszerűbben fogalmazzunk: az adminnév is választás kérdése. Nem térnék ki arra a jelenségre sem, hogy – némiképp a kábítószer-terjesztő bandákhoz hasonlatosan – hogyan hálóznak be szociálisan perifériára szorult gyerekeket mindenféle ordas eszmék, mert tele a padlás az ilyen tanulmányokkal. Inkább azon hümmögnék keveset, hogy több szempontból még szerencsés és jól körülrajzolható volt az eset. Hiszen a gyerek nem ellenkezett, az iskola jó hírnévhez való joga egyértelműen fennállt, akárcsak ugyanez a gyakorlati képzésért felelős cég esetében, hiszen jelezte az adatlap a kapcsolatot. Ráadásul Heinrich Himmler – bizonyos értelemben megint csak szerencsésen – a történelem egynéhány nem véleményesen megítélt személye közé tartozik. Sztálin, Himmler, Hitler, Szálasi, Kun Béla, stb.
De mi van, ha?
Ha Szabó Péter egyik nap majd Szabó Horthy Péter lesz? Az iskolája az adatlapja szerint az élet? Ha nem dolgozik sehol? Hol vannak a határai a beavatkozásnak? Vagy már most is átléptem? Horthy utca lehet? Kádár János rajongói klub? Bonaparte nevű zenekar? Ezek a történelmi alakok legalábbis véleményesek. Horthy nyilvánvalóan nem egy Himmler. És igen akik ma Horthy-rajongó 14 évesek, könnyen fülön csíphetők, mert ha rákérdezünk, mi is rajongásuk oka, “a zsidók”, köpik a választ. De vajon Horthy hibája volna a retardált utókor? Kádár helyett valaki mással nem Albánia volnánk-e, s jártunk volna rosszabbul? Kezdek elbizonytalanodni. Lehet, hogy Himmler egy tündéri kis pocokmunyóka fickó volt, csak hát a rohadt történelmi szükségszerűség. És igaz volna tán, hogy minden korban készen vannak a szerepek, és mindig kell, aki betöltse?
Bassza meg, hát a purifikátor is egy szerep. Ahogy a cinkosan némáé is. És én egyiket sem akarom.