​Így lettem Deutsch Tamás nemzeti konzultációs tanácsadója

Az előbb kért fel, amire azt mondtam, hogy ha az egész dolog összes lépése a nyilvánosság előtt történhet, akkor persze. Ebbe belement. Tessék, itt az első jelentésem.

Illustration for article titled ​Így lettem Deutsch Tamás nemzeti konzultációs tanácsadója

Az előbb kért fel, amire azt mondtam, hogy ha az egész dolog összes lépése a nyilvánosság előtt történhet, akkor persze. Ebbe belement. Tessék, itt az első jelentésem.

Advertisement

Deutsch Tamás tényleg elkezdte a konzultációt az internetről. Ezt első kézből tanúsíthatom, ugyanis az előbb konzultált velem, egy Falk Miksa utcai étteremben, miközben ő sült kecskesajtot fogyasztott, én pedig az Újpest elleni vasárnapi hazai MTK-vereség emlékére maceszgobócos libalevest.

Azt már a legkisebb, nyuszis flashjátékokkal szórakozó ovis is tudja, hogy Deutsch Tamás irányítja az internetadóról szóló nemzeti konzultációt. A hétfői beszélgetésünk legelén nyilvánvalóvá lett, hogy ez a konzutáció – legyen puszta kormányzati PR-akció vagy érdemi eszmecsere – nem arról fog szólni, hogy legyen-e netadó, mert ez tényleg eldöntött ügy. Hanem arról, hogy mi legyen a magyar internettel, mármint mit tegyen vele a magyar kormány, ami nem árt neki, hanem használhat is. Ha már mindenképp tenni akar valami, hiszen nyilvánvaló, hogy az a legjobb kormány, ami nem cseszi szét a dolgokat, vagyis amelyik nem csinál semmit.

Advertisement

A találkozót Deutsch vetette fel, aztán meglepett azzal, hogy némi MTK-ügyi kesergés után megkérdezte, konzultálnék-e vele az internetről, mert netes újságírók véleménye is érdekli. Mármint arról a kérdésről, hogy milyen értelmes kérdésekről lehetne egyáltalán konzultálni februárban. Mire én azzal leptem meg, hogy ha mindent megírhatok, akkor miért is ne. Amire kapásból rábólintott. Ez a poszt egyben azt is teszteli, hogy még ezután is komolyan gondolja-e majd.

Hogy miért mondtam igent?

Elsősorban azért, mert viccesen hangzik.

Másodszor, mert nyilván az lenne a papírforma, hogy kikérjem magamnak és nemet mondjak a szemtelen fideszesnek. De a papírforma kurva unalmas dolog.

Advertisement

Aztán azért, mert igazából nem kell semmi mást csinálni, mint elmondani a véleményem egy dologról, amit amúgy is elmondanék.

Meg azért, mert kapásból arra gondoltam, hogy ha nekem nincsenek is különösebb ötleteim a magyar netet érintő releváns kérdésekről, a Cink olvasóinak simán lehetnek. És ha beindultok a dologra, és bekommeteltek jó tippeket a témáról szóló posztokhoz, lehet akár egy tízezreléknyi esélye is annak, hogy egy konzultációban ne csak egyfajta módon megválaszolható, megalázó álkérdések legyenek.

Advertisement

És ha már úgyis elcsesznek egy rakás pénzt erre az izére, akkor miért is ne.

Szóval, gyorsan igent mondtam.

Az egész konzultálás menetrendjéről az derült ki, hogy Deutsch a jövő héttől aktívan beszélget mindenféle internethez kötődő figurákkal, olyanokkal is, mint én, meg másmilyenekkel, szolgáltatókkal, fejlesztőkkel, arról, hogy miről lenne érdemes megkérdezni az embereket, illetve arról, hogy ezt technikailag hogyan lenne praktikus megvalósítani. Ezzel páhuzamosan létrehoz valami online felületet, ahol bárki elmondhatja, hogy szerinte miről kéne beszélni.

Advertisement

Ebből jó esetben kialakul a kérdések sora, valamint az, hogy ilyen módon folyjon az egész. Egyfelől logikus, hogy a netről a neten gyűjtsenek véleményeket, ugyanakkor lehet érvelni amellett is, hogy a nem netezők se legyenek teljesen kizárva a buliból.

Én mindent itt a Cinken fogok elmondani Deutschnak, nem lesznek titkos szakértői anyagaim, azt meg mondanom se kell, hogy nem kapok pénzt ezért. Vagyis az "én" ebben az esetben sokkal inkább "mi", ugyanis tényleg számítok arra, hogy nekem csak a linkeket kell majd átküldenem a Cink-olvasók értelmesebbnél értelmesebb tippjeihez.

Advertisement

Ez az elmélet. Aztán a hóhér tudja, mi sül ki ebből a gyakorlatban. Keki barátom és gawkeres kollégám belső levelezőlistára küldött jóslata szerint a következő:

az lesz, hogy az elso ket hetben basznak barmit csinalni, majd amikor rajonnek, hogy kifutottak az idobol a velemenykero lapok postazasaval, akkor valsagertekezlet gyanant a dajcstomival durvan bespangliznak az mtk diszpaholyban, ahol kezzel osszevissza kitoltenek nehany tucat konzultacios lapot, azzal, hogy ugyis eleg, ha a nagy papirstocok legfelso lapjan van iras. a sajtotajekoztato elotti napon azonban az egesz cucc laci kocsijanak csomagtartojaban marad orizetlenul az egyik teknossel ami szarcsikokat huz az osszes formanyomtatvanyra, ugyhogy az utolso pillanatban be kell rantani parszaz kozmunkast lapokat tolteni, igy vegul a tumblr es a milfes porno kivetelevel mindent 98%-os buntetoadoval sujt az uj telekommunikacios torveny.

Advertisement

Ez sem hangzik rosszul, de azért remélem, többre fogunk jutni. Vagy nem, de szórakozni akkor is jól fogunk.

Már talán csak annyi hiányzik ebból a posztból, hogy akkor szerintem végül is kábé milyen kérdésekről lenne érdemes konzultálni.

Advertisement

Nekem így hirtelen maximum olyanok jutottak eszembe, hogy:

  • Támogatná-e, hogy második osztálytól kezdve erkölcstan vagy a heti ötödik tornaóra helyett internetezést tanítsanak?
  • Mire költsön az állam, ha általánossá akarja tenni a szélessávú internetezést: a gerinchálózatra, ingyen wifire, készüléktámogatásra vagy másra?
Advertisement

Mert az biztos, hogy azzal jár a legjobban Magyarország, ha a lehető legtöbb lakója tud infomációt meg ismereteket szerezni a neten, a szórakozásról nem is beszélve.

Itt tartunk pár órával a konzultálás kezdete után, a többit meg majd meglátjuk. Ez nem vicc, úgyhogy jöhetnek a kérdéseitek, ha vannak.

Vélemény, hozzászólás?