A most nagyon menő, időutazós Outlander egyesek szerint forradalmi sorozat, mások szerint a feminista Trónok harca. Nekem mondjuk egyik sem tűnt fel.
A most nagyon menő, időutazós Outlander egyesek szerint forradalmi sorozat, mások szerint a feminista Trónok harca. Nekem mondjuk egyik sem tűnt fel.
Az időutazós filmeket és könyveket a kultúremberek jelentős hányadával együtt én is nagyra tartom, olyannyira, hogy a modern sorozatnézős szűzességemet is egy időutazós sorozattal veszítettem el: a Life on Mars volt az első sorozat emlékeim szerint, amit nem rendes emberként, tévén néztem, hanem pár nap alatt pörgettem végig a teljes első évadot.
Ebben egy angol nyomozó kerül vissza 1973-ba, ahol állandó összeütközésben van a mai, civilizált és PC énje a macsó, nyers, bunkó korabeli manchesteri rögvalósággal. Nem volt hibátlan sorozat, de bírtam, úgyhogy amikor meghallottam, hogy van egy új időutazós, amelyben a változatosság kedvéért 1945-ből kerül vissza a főhősnő a 18. századi Skóciába, tudtam, hogy ez érdekelni fog.
Az csak később derült ki, hogy ez nem simán egy időutazós sorozat, hanem egyrészt egy népszerű, magyarra is lefordított könyvciklus megfilmesítése (Az idegen címmel jelent meg itthon), másrészt újszerű megközelítése miatt többen feminista műként hivatkoznak rá, sőt, még "a feminista Trónok harca" kitétel is elhangzott. Mondjuk ez utóbbi hasonlat akár el is tántoríthatott volna, de addigra már nézni kezdtem, és érdekelt.
Az alapjául szolgáló Outlander sorozat első része 1991-ben jelent meg, azóta Diana Gabaldon még írt pár folytatást. A könyveket történelmi regény, kalandregény, fantasy és szerelmes regény keverékeként jellemzik, és elég komoly rajongótáboruk van világszerte. Elsősorban nők. Ezt vitte a képernyőre brit–amerikai koprodukcióban az amerikai Starz csatorna: az első évadhoz tizenhat rész készült, ebből nyolcat vetítettek az idén (múlt szombaton az utolsót), a következő nyolcat majd tavasszal lehet látni, és a csatorna már berendelte a második évadot is.
Az angol főszereplő, Claire ápolónőként dolgozott a második világháborúban, melynek befejeztével megpróbálják újraéleszteni a házasságukat férjével, a történész Frankkel, akitől hosszú évekre elszakította a háború. Elutaznak ezért a Skót-felföldre, ahol megtörténik a baj: egy Stonehenge-szerű druida kőtömb visszarepíti 1743-ba, az angolok elleni jakobita felkelések korába. Ahol nőként életben maradni és a jelenkori életbe visszajutni sem könnyű.
Na de mi az Outlanderben a feminista? A Buzzfeed hosszú esszéje szerint az, hogy egy erős, öntudatos női főszereplő van a középpontban, nem pedig egy gyenge, férfiaknak kiszolgáltatott virágszál. Kifejezetten önfejű, makacs és "a szexualitása is az egyénisége része". Maga a sorozat sem férfiszemeknek készül, és ez leginkább a szexjelenetekre igaz – a leghangsúlyosabban emlegetett részben például Frank úgy nyalja ki Claire-t, hogy az állig fel van öltözve. Őrület!
És az is stimmel, hogy Claire pont abból az időszakból jön, amikor a második világháborúban a nők kényszerűségből kicsit önállóbbak lehettek és egyenjogúbbnak kezelték őket, úgyhogy nem kell annyira félteni a 18. században sem. Pláne, hogy az ápolónői praxisából olyanokra is képes, ami a korabeli orvostudománynak még meghaladta az erejét, szóval, távolról sem a szépségére/kedvességére kénytelen támaszkodni.
A fentiekből viszont nem következik az, hogy az Outlander női sorozat lenne: ha nem olvasom a Buzzfeed cikkét, eszembe sem jutott volna róla a feminizmus. Oké, a nyolcból volt egy rész, amely egy esküvő napját mesélte el aprólékos részletességgel és lélekboncolgatással, az untatott, az összes többiben viszont volt elég fordulat a cselekményben, hogy lekössön, és még komolyan is tudjam venni.
Ha kivesszük ugyanis a sci-fi elemet, az Outlander egész jó kosztümös-történelmi sorozat a 18. századi Skóciáról, mintha pont a függetlenségi népszavazásra időzítették volna. Bár a skótok elsőre ronda, érthetetlenül vartyogó, barbár törpéknek tűnnek, egy idő után kiderül, hogy igazából bátor és nemes szívű romantikus hősök, az angol megszállók meg pont az ellenkező pólust képviselik. Sőt, a sorozat főgonosza is angol, aki egyrészt Frank távoli felmenője, másrészt egy szadista barom.
A skót vidék gyönyörű, és bár a melodramatikus "kelta" zene sokszor fölösleges (néha még a new age-es kanyarok sem állnak messze tőle), így sincs hamisan finomkodó jellege: a katonák alpári szexista poénokat sütögetnek, a sebeket közelről mutatják, a parasztasszonyok pedig húgyban áztatják a kendert vagy mit (egyébként gyapjút).
A színészek közül a Billy Elliott apját játszó Gary Lewis, valamint a Franket és felmenőjét egyszerre alakító Tobias Menzies (ő volt Brutus is a Rómában) az ismertebbek, de a Claire-t alakító – eddig főként modellként ismert – ír Caitriona Balfe tűnik az igazi nagy felfedezettnek. Úgy is, hogy kicsit könnyen napirendre tér afelett, hogy lehet, hogy az egész hátralévő életét kétszáz évvel korábban kell leélnie. A női nézők biztos mondanák a 18. századi udvarlóját, Jamie-t is, akit Sam Heughan alakít, és akit jó sokat mutatnak félmeztelenül.
A már említett Life on Marsnak készült később egy spin-offja, az Ashes to Ashes, melynek már női főszereplője volt, de az egy gyengébb kiadása az alapsorozatnak, az Outlander viszont abszolút megfelel női párnak, pedig számos szempontból az ellentéte. De a lényeg mindkettőben ugyanaz: a főhős olyan helyre kerül, ahonnét minden eszközzel szabadulni igyekszik, aztán szép lassan azon kapja magát, hogy igazából nem is rossz ott neki annyira. És erre az ellentmondásra már várakat is lehet építeni.
Fotó: AP Photo/Ed Miller, Starz