Vegyes érzésekkel jöttem el tegnap este az Erkel színházból. A Red Bull Pilvakeren jártam 1847 fullcapes, öltönyös-nyakkendős nézővel együtt. Az egyik közülük az öcsém volt, aki megvette a jegyeket névnapomra. Gondoltam, hogy ez olyasvalami lesz, amit még sohasem láttam előtte. Nem tévedtem.
Körülbelül 13 éves korom óta hallgatok rappet. Egy napfényes reggelen a Crunch gabonapehely dobozában unokatesóm talált egy ajándék Sub Bass Monster cédét (tényleg, van még egyáltalán Crunch?). Elcseréltem vele valami aránytalanul értékes dologra, aztán nem volt megállás, dübörgött a "Kell ez a kis hiphop" és a "Nincs nő, nincs sírás". Punnany Massifot körülbelül az első albumuk, a Körkorkép megjelenésekor kezdtem el hallgatni.
Ezért volt megmagyarázhatatlanul furcsa ezeket a srácokat egy rózsaszínnel megvilágított, fehér műbőrpuffokkal dekorált színpadon manírosan ugrándozva látni.
Költészet és rapzene
A számok nagyobbik részét ismertem. Jó szövegek, korrekt alapok, akinek nincsenek komoly ellenérzései a műfajjal kapcsolatban, az tényleg bólogathat rájuk tisztességgel, vagy elmosolyodhat egy-egy jobban sikerült sor hallatán. A probléma ott kezdődött, amikor a rapperek a csendben ülő közönségnek elkezdték lenyomni a Föltámadt a tenger jellegű dalokat. Ami egy fesztiválon, vagy egy klubban energikusan, lendületesen hatott volna, az sajnos az Erkelben erőltetettnek és modorosnak tűnt.
Meglátszott az is, hogy ki mozog otthonosan a színpadon. Én egyedül Diazon és Sub Bass Monsteren láttam azt, hogy természetesebben tudnak viselkedni egy ilyen helyzetben, ahol rendezve voltak. Fluor, Wolfie és Snow fellépése engem kifejezetten irritált, pedig máskor nem volt különösebb problémám velük. Lehet, hogy pont az a pár sör hiányzott.
A slammerek pár nappal korábban bejelentették, hogy mivel nem tudtak a szervezőkkel megegyezni abban, hogy milyen erős közéleti tartalmú szövegek szólalhatnak meg a színpadon, inkább nem vesznek részt a Pilvakeren. Így az egész rendezvényen sokak örömére lényegében súlytalan volt a slam poetrys vonal, egy-két furcsa közjátékon kívül, amikor a rapperek és Kiss Ádám (!) zenei alapra szavaltak.
Az úgynevezett humor
Az előadás egyik leggroteszkebb pillanata volt, amikor egy emelkedett és csöndes pillanat után nagyon furcsa módon színpadra lépett Kiss Ádám. Körülbelül tíz percen keresztül mondott vicceket, amikből volt pár új és nagyon sok régi, pár jó és rengeteg fárasztó.
Aztán egyszer csak megjött Földes Eszter színésznő is. Tudom, hogy neki a hülye picsa feminista szerepét kellett eljátszania. Ezt hibátlanul megtette. Mégis iszonyatosan felidegesített, hogy egy ilyen, eredetileg alternatívnak szánt, valójában ál-alternatív nemzeti ünnep keretében komolyan csak ennyit lehet mondani a nőkről.
Földes performansza annyiból állt, hogy az általa megformált karakter folyamatosan próbált elmondani egy forradalmi verset, amit meg-megszakított, majd iszonyatosan túlozva elkezdte kifigurázni a forradalom és a nők szerepét. A végére elérte, hogy az egész közönség hálás legyen, amikor Kiss Ádámnak sikerült arrébb tennie őt a színpad közepéről. Teret engedve ezzel a Fluornak, és a többi igazi belevaló rappersrácnak, akik aztán tudják mi a forradalom.
Gyönyörű üzenet!
Hangosítás és színpadkép
Gondolom sok kritika megjelent már, és nem mondok újat azzal, hogy a színházban ülőknek ezzel eléggé elcseszték az élményt. Ha én irányítanám a hangosítóstábot, ma már biztos nem dolgozna nálam például az a keverő, aki képes volt majdnem minden hangsávot két másodperces késéssel felkeverni. Mivel ez egy szövegközpontú műfaj, a hangtechnikának perdöntő jelentősége lett volna abban, hogy megértse az ember amit az amúgy is lihegve artikuláló rapperek mondanak. Én nem értettem.
Az animált háttér nagyon szép volt, kár, hogy belassulhatott a Windows a technikusoknál, ugyanis a mozgó hátterek többször látványosan akadoztak.
Akkor mégis mitől volt jó a buli?
A rendezvényt Kautzky Armand, Szervét Tibor, a Random Trip zenészei, DJ R-Nold és DJ Gerysson vitték el a hátukon. Amikor Szervét fölkonferálta az előadás egyik csúcspontját, R-Nold és Gerysson iszonyatosan menő scratchét, egy perc alatt többet nevettem rajta, mint Kiss Ádámon egész este. Katartikus pillanat volt még a Random Trip bólogatós jammelése is.
Összességében keserédes érzések kavarogtak bennem, mikor az öcsémmel a ruhatár felé siettünk. Jó dalokkal léptek föl a műfajban elismert rapperek. Talán jókor is, de ami biztos, hogy rossz helyen és rossz közönség előtt. Az MTVA kamerái kiherélték az igazi forradalmi lendületet Dipáékból, a slammerek már korábban bedobták a törölközőt, az Erkel színpada pedig feltette az i-re a pontot azzal, hogy gyakorlatilag ketrecbe zárta a srácokat.
Szerintem jövőre legyen a Pilvaker a Gödörben, bontson mindenki szerződést a Red Bullal, az MTVA-val, és egyszerűen menjünk föl a Corvintetőre, aztán ugráljunk egyet erre párszázan. Biztos jobb lenne a hangulat.
De azért a pénz az úr.
(És itt van Hercsel Adél kritikája is az Átlátszó Oktatáson. Ő egy csomó dologról mást gondol mint én, úgyhogy olvassátok mind a kettőt!)