Vezércikkben fikázna engem az utóbbi évtized leggyurcsányistább magyar sajtóterméke. Dehát fingjuk sincs az egyházi fiúgimnáziumokról.
Nagy cikkben áll ki a névtelen szerző, gondolom szokás szerint Bojtár főszerkesztő a Bajnai-Mesterházy-Gyurcsány szövetség mellett, hiszen fél éve még a külön lista mellett voltak, de most megjelent a színen a Narancs végzetes szerelme, Gyurcsány Ferenc, így rögtön más a demokrata fekvése. Az Örök Aláíró Értelmiségiek szócsövének számító lap most is az Örök Aláírók programját szajkózza, miszerint nincs más lehetőség, mint a közös lista, de Mesterházy nem kafa – meg nem értem, hogy ha már, akkor mi a bajuk vele – így kívülálló, új miniszterelnökjelölt kell. Nagy kár, hogy nem a Magyar Narancs diktálja egy az egyben az ellenzék lépéseit, mert akkor összejöhetne egy pár hetes jelöltkaszting, és azzal a fideszes 95 százalék is.
De nem is ez az aranyos, hanem az, amikor a cikk kétharmadánál (sic!) arról kezdenek most, Gyurcsány Visszatérésnek idején beszélni, hogy a Gyurcsány-utálat – aminek az okait máig nem érti a Narancs – milyen ciki, majd név nélkül elkezdenek rám célozgatni. Nem arról van szó, hogy megőrültem, és azt képzelném, hogy rólam szólnak a hírek, de a magyar sajtóban Gyurcsány-cinkelő politikai véleménycikkeket írók közül tényleg csak én szoktam az egyházi fiúiskolai élményeimről írni. Ezt mondja ugyanis a Narancs vezércikke:
Hát az a helyzet, hogy a budapesti piarista gimnáziumban nem volt kollégium, mindenki otthonról járt be. És bár a keresztény középosztály fiúgyermekei tényleg sok tekintetben furcsa társaságot alkotnak, jellemzően nem szexuális perverzek, és ha már kiverték, akkor azt nem össze-vissza mászkáló reverendás szerzetesek közvetlen közelében szerették csinálni a vécében. Hanem – bár nem akarok egy egész rejszoló generáció szószólója lenni – bárhol máshol a világon, de pont nem a gimiben. Ahol volt sok tucat paptanár, még több öreg szerzetes, egy nagyobb kápolna meg egy rakás mellékoltár, ahol hajnali beosztásban néha ministrálnunk kellett. Nem ez a papokkal, szobrokkal és gyertyákkal teli sötét, nagy ház volt az a környezet, ahol az embernek egyből fölállt. Meg hát keveseket gerjeszettek be a lengén öltözött osztálytársak, mert mindeki fiú volt. Persze egyéni kalandok előfordulhattak, de a piarista vécékben sima, fojtogató pisaszag volt némi maradék cigifüsttel keverve. A többit meg mindeki elintézte otthon. Eleve olyan kevés idő lett volna szünetben, hogy maximum valami gyorsasági verseny jöhetett volna szóba, ahhoz meg bőven túl gátlásos volt mindenki.