Ha a természetfilmekből nem is (ne higgyetek a tévének!), a Konc idei első posztjából megtudhattátok, hogy a közép-európai szurikáták január elsején kimennek a hegyre. Miután, igaz, kicsit később, de szintén kimentem, akár szurikáta is lehetnék, de nem vagyok. Sőt, az időzítés és a helyválasztás okán még
Ha a természetfilmekből nem is (ne higgyetek a tévének!), a Konc idei első posztjából megtudhattátok, hogy a közép-európai szurikáták január elsején kimennek a hegyre. Miután, igaz, kicsit később, de szintén kimentem, akár szurikáta is lehetnék, de nem vagyok. Sőt, az időzítés és a helyválasztás okán még természetfilmesnek sem biztos, hogy felfogadnának.
Persze, örüljünk annak, ami van, a reggeli vacogós idő, és a köd fölé emelkedve – nem repülve, gyalogolva, hiszen helikopterre nem telik, és az amúgy is nagyon hangos – sikerült néhány egészen szép ezt-azt, főleg különféle táj-jellegű képződményt fotózni. Ami a poszt apropóját adta, az pedig az, hogy egyúttal sikerült kedvenc szurikátánknak – az Őrjöngőnek – pár órával korábbi előfordulási helyét is megörökítenem egy digitális fotográfián.
A közép-európai Őrjöngő Szurikáta fontos ismérve, hogy előfordulási helyeit, ha nem is túl szépen, de képes bejelölni egy fényképen. Azért ez már olyan, hogy varrjatok rá gombot, ha tudtok!
Sőt, még háromszögelni is tud! Balra Chuck tornya, jobbra János hegye:
Tehát balra a kilátó, jobbra a két képpel ezelőtt önbevallásos alapon elhelyezett Szurikáta:
És további fotók, ha már, akkor miért ne:
