A fél világ az Ashley Madison meghekkelésekor megismert adatokat elemzi, és ebből próbál általános következtetéseket levonni a nőkről és a férfiakról. Beszállunk a “milyenek a nők a hekkelés után kiszivárgott adatok fényében” versenybe, és döbbenetes következtetésre jutunk.
Soha nem volt ilyen szórakoztató következménye egy szokásosnak induló hekkertámadásnak. Az alapsztori: mi is megírtuk, hogy egy hekkercsapat nyilvánosságra hozta a a félredugni kívánó házasok számára indított kanadai Ashley Madison megszerzett ügyféladatait.
A szájt szexuális társkereső, párkapcsolatban élőknek, megcsalás céljából. Jó pár ilyen profilú oldal létezik, de a kanadai AM volt az egyik legnagyobb közülük, állításuk szerint a csúcson majdnem 40 millió regisztrált taggal.
A hekkerek azt mondják, azért szálltak rá, mert szerintük csalásra épül a szájt üzleti modellje. Egyrészt azért, mert az oldal egyenlő arányban feliratkozott női és férfi felhasználókkal marketingolta magát, miközben alig voltak rajta nők. Másrészt azért, mert pénzt kért az adataid törléséért, miközben igazából éppen a legfontosabb, beazonosításra alkalmas adatokat nem törölte, konkrétan a tranzakciókhoz tartozó számla- és kártyaszámokat.
A kiszivárgott júzeradatok legfrissebb elemzése azt mutatja, hogy a valóság még a korábbi becsléseknél is szélsőségesebb, miszerint a regisztrált tagok 90-95 százaléka lett volna férfi, és 5-10 százalékuk nő. A helyzet valószínűleg az, hogy több tízmillió valódi férfira összesen 10 ezres nagyságrendű valódi nő jutott. Durván 3000 férfira 1 nő.
Minket most azonban nem az az egészen fantasztikus jelenség érdekel, hogy a valóságban több mint harmicmillió férfi éveken át komoly pénzeket költött arra, hogy hús-vér nőnek hitt kamuprofilokkal levelezzen, az esetek túlnyomó többségében valós dugás nélkül. A minket érdeklő adat az, hogy a megcsalós szolgáltatásra gyakorlatilag miért nem iratkoztak fel nők, hanem szinte kizárólag férfiak?
A kérdés azonnal beindította az internetezőket és a fizetett megmondóembereket is.
Vannak, akik azt a következtetést vonták le, hogy a nők úgy általában kevésbé kaphatók alkalmi szexre. Ez bátor állítás annak a fényében, hogy hány heteroxeszuális férfi gyakorolja rendszeresen az alkalmi szexet valahonnan mégis előkerült hús-vér nőkkel.
Eggyel összetettebb, sűrűn megjelenő gondolat, hogy a nők persze pont ugyanannyira vágynak a szexre, a szerelmes típusúra meg az egyéjszakás jellegűre is, mint a férfiak, csak komolyabban veszik a házasságot és az együttélést. Voltak feministák, akik erre azonnal felkapták a vizet, hogy az ilyen különbségtétel egyszerű férfikonstrukció. A lehetőséget megérző feministautálók – élükön például olyan jobbos amerikai bulvárlapokkal, mint a New York Post – erre azzal szálltak be a vitába, hogy lám-lám, a nők mégis mások, mint a férfiak. Hűségesebbek és nemesebbek – szólt a szöveg –, vagyis alapvetően mások. Ezt azért mondták, hogy a feministákat bosszantsák.
Egy idő múlva már zúgott a fejem a sok elmélettől, ezért inkább belegondoltam, hogy tényleg, mi lehet az aránytalanság oka? Az én ismeretségi körömben, ami nyilván nem reprezentatív minta semmilyen szempontból – de nekem ők jutottak –, az általam ismert partnermegcsalós sztorikban kábé egyforma arányban szerepelnek pasik és csajok. Legyen szó házasságról vagy együttélésről.
Ebből nem tudtam kiindulni, így onnan kezdtem, hogy miért iratkozhat föl valaki egy megcsalós szexpartnerkeresőre. Nyilván azért, hogy gyors, könnyű szexet szervezzen magának. Tehát ki iratkozik föl nagyobb eséllyel egy ilyen oldalra? Akinek egy ilyen weboldal nélkül, a saját erejére támaszkodva nagy problémát okoz a gyors, könnyű szex megszervezése a való életben.
Bátor voltam és axiómaként fogadtam el, hogy a heteroxeszuális nők és a férfiak úgy nagy általánosságban – nem nézve például, hogy stabil kapcsolatban élnek-e – pont egyformán vágyakoznak a szexre. Ha ez igaz, akkor az is az, hogy az adatok alapján a férfiaknak általában sokkal nehezebb szexpartnert találniuk, ha felszínes dugásról van szó. A másik oldalról nézve ez azt jelenti, hogy a nők sokkal, de sokkal könnyebben jutnak laza szexhez saját szervezésben, ha elkezdenek vágyakozni rá. Mivel mindkét fél egymásra vágyik, de az egyiknek fizetős szolgáltatás kell, hogy esélyét érezze a góllövésnek, míg a másiknak nem kell ilyen, óhatatlanul jön a következtetés, hogy az egyik fél általában tök béna – ezek vagyunk mi, férfiak –, a másik meg ügyes, laza és sokkal felszabadultabb.
Ez eléggé szembemegy a bárkit bármikor lazán lekúró férfi sztereotípiájával. De egyelőre nem látok más logikus magyarázatot az adatok szélsőséges eloszlására.
Próbáltam az ördög ügyvédje lenni, és igazat adni alternatív magyarázatoknak. Mi van például akkor, ha az adatok a stabil kapcsolatokat jellemző általános férfiuralomnak köszönhetőek, vagyis az érzelmileg vagy fizikailag is elnyomott nők az elnyomás miatt nem iratkoztak fel az Ashley Madisonra? Ráadásul a nőket gyakran nemcsak a férjük nyomja el, hiszen a legtöbb társadalom úgy általában szigorúbb erkölcsi normákat igyekszik rájuk kényszeríteni, mint a férfiakra, képmutató módon. A szexiuálisan felszabadult férfi menő, az ilyen nő viszont kurva.
Hát ez sem hangzik meggyőzően, hiszen az elnyomás, ha létezik, elvileg éppen az ilyen anonim szolgáltatások felé terelhetné a nőket. De nem terelte.
És mi van akkor, ha mégis igaz, hogy a nők általában egyszerűen komolyabban veszik a stabil kapcsolatokat, ha már egyszer belevágtak? Ezt kizárni nem tudom, de önmagában szerintem nem magyarázná meg az ennyire szélsőséges megoszlást.
A dolgok megoldása általában egyszerűbb és praktikusabb, mint gondolnánk. Ezért még mindig azt gondolom, hogy a 3000:1-es arány oka az – hogy a nők ennyivel talpraesettebbek akkor, ha hirtelen dugnának egyet.