Ki mered mondani, hogy nem vagy jól?

A szociálpolitikus Bugarszki Zsolttal a skizofréniáról és a mentális betegségekről kezdtünk beszélgetni – az XKK és a TASZ skizofrénes kampánya kapcsán, amiről én is írtam –, de a végére ennél tovább mentünk. Addig, hogy Magyarországon gáz, ha rosszul érzed magad.

Ha pedig ezt ki is mondod, esetleg segítséget is kérsz, az még nagyobb. Akár skizofréniás vagy, akár depressziós, akár a hörcsögöd pusztult el.

Nincs kultúrája a segítésnek és a segítségkérésnek, nálunk nem tudott kialakulni a mentális problémák kezelésének és főleg megelőzésének az a kultúrája, ami nemcsak akkor van jelen, amikor már nagy a baj.

Mondta Bugarszki. Szerintem ez szomorú.

Azért is mondom ezt, mert az elmúlt néhány évben szinte varázsütésre sorra estek össze az emberek körülöttem, pusztán azért, mert nem bírták a stresszt, a hozzájuk közel állók elvesztését, vagy bármilyen csapást, ami az élettel együtt szokott járni. Tényleg az volt a durva, hogy nem beszéltek róla, csak akkor, amikor már a végkimerülés határára értek.

Ez ilyen népbetegség, hogy erősnek kell lenni, nevelési múlt is van mögötte, meg bizalmi problémák. Az ilyet tanulni kell, mármint a pszichés problémáink felismerését és feldolgozását, de mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem lenne ennyire tabu, ennyire stigmatizált, ennyire elérhetetlen.

Senki sem fog felállni munka után az asztaltól, hogy akkor ő most megy a terapeutájához vagy egy jó kis pszichodrámára. Tartanak tőle, hogy furán fognak rájuk nézni. Egy ismerősöm majdnem sírva mesélte, hogy pszichológusnál járt, minden második szava mentegetőzés volt. Először értetlenül néztem rá, aztán megkérdeztem tőle, hogy jobban van-e. Azt mondta, hogy megkönnyebbült. Nahát akkor, veregettem meg a vállát, ha jólesik, csináld!

Pedig Magyarországon nagy hagyománya van a terápiás kultúrának, a két nagy háború között világhírű volt a budapesti pszichoanalitikus iskola. A 70-80-as években számos pszichoterápiás műhely és intézmény létezett, sok segítő szolgáltatásnak a terápiás szemlélet volt az alapja. Ennek a rendszerváltás vetett véget. Ez azért is érdekes tény Bugarszki Zsolt szerint, mert a mai viszonyokhoz képest a szocializmusban virágzott a pszichoterápia, pedig hivatalosan legfeljebb megtűrt, sőt tiltott tevékenység volt.

Hozzáteszi, igaz, hogy világszerte elterjedtek az önsegítő csoportok, amelyek nagyon hatékonyak, de Magyarországon csak mutatóban van néhány belőlük. "Ezek igazán úttörő munkát végeznek, de ilyeneknek már 20-30 éve minden sarkon kéne lenniük" – mondta. A mentális segítségnyújtás visszaszorult a magánrendelőkbe, ami a hétköznapi embereknek megfizethetetlen, pedig szükség lenne rájuk, mert a "lakosság mentálhigiénés állapota kétségbeejtő."

Ezt azért is fontos tudni, mert a skizofrénia és a mentális betegségek esetében is egyre jobban előtérbe kerülnek azok a szemléletek, amelyek a kialakulásukban fontos szerepet tulajdonítanak az olyan tényezőknek, mint a kora gyerekkori kötődés, anya-gyerek kapcsolat, énfejlődés, családon belüli és társas viszonyok, traumatikus élmények, az ember gondolkozása magáról, helyzetéről.

Az orvosi megközelítés tünetekként írja le a skizofrénia velejáróit, és gyógyszeres kezeléssel akarja eltüntetni azokat. Pedig olykor az egyén élettörténetébe illesztve értelmezhetőek a tünetek, és üzenetet is hordoznak, amit a felépülés érdekében fel kell dolgozni.

Bugarszki Zsoltot elsősorban a szkeptikusok kedvéért kerestem meg, azok kedvéért, akiknek a szakértői vélemény hitelesebbnek számíthat a skizofréniáról, mint egy fiktív paranoid skizofrén fiú facebookos naplója.

A szociálpolitikus jelenleg tallinni egyetemen oktat, fő szakterülete a közösségi pszichiátria, húsz éve dolgozik a területen. A skizofréniával a 90-es években a Szent Rókus Kórház pesthidegkúti pszichoterápiás osztályán, majd 1995 és 2007 között a Soteria Alapítvány igazgatójaként találkozott. Ez a szervezet az elsők között hozott létre és működtet közösségi alapú szolgáltatásokat mentális problémával élő emberek részére. Most azon dolgozik, hogy Tallinnban megnyíljon az első, szociális vállalkozásként skizofréniások által működtetett kávézó. Ezen felül harmadik éve vesz részt az örmény kormány megbízásából Örményország pszichiátriai rendszerének reformjában, amit 2014 nyarától Kazahsztánban is folytat.

És akkor jöjjenek a tények.

Mi is az a skizofrénia?

Ez egy orvostudományban használt fogalom. Első tünetei 16 és 24 éves kor között jelennek meg, a legtöbben ekkor élik át első pszichotikus epizódjukat (a köznyelvben erre az állapotra mondják azt, hogy valaki megőrült). Az orvostudomány számos módozatát megkülönbözteti a skizofréniának, amelyek a tüneteket tekintve különbözőek lehetnek. Mindegyik esetben jellemző az általunk érzékelt valóságtól való eltávolodás. Az érintettek hangokat hallanak, amiket más nem, hallucinációk, a gondolkodás zavarai, téveszmék, érzelmi tónustalanság vagy nagyon is heves érzelmek lehetnek jellemzőek.

A heves szón megakadt a szemetek? Úgyhogy megkérdeztem:

A skizofrén ember veszélyes a környezetére?

,,A statisztikák is azt mutatják, hogy a mentális problémával élő emberek nem követnek el nagyobb arányban erőszakos bűncselekményeket, mint bárki más"– mondta Bugarszki Zsolt. Hogy akkor miért tűnik úgy, hogy mégis? ,,Mert ha éppen egy ilyen ember követ el valamit, akkor az sokkal nagyobb hírverést kap." Gondoljunk csak a combinós esetre.

Bugarszki Zsolt rossz dolognak tartja, hogy egy különösen kegyetlen vagy érthetetlen bűncselekmény esetén azonnal felmerül az elmebetegség mint magyarázó ok. Miért? Egy gyilkosság önmagában tényleg őrült cselekedetnek hat, de a gonoszságot és a kegyetlenséget nem kellene a mentális problémákkal keverni. Anélkül is képes valaki gyilkosságra, hogy mentálisan ne legyen topon.

Elhibázottnak tartja azt a jogi gyakorlatot, hogy az elmebetegség valamiféle felmentő körülmény.

Nagyon rossz körforgás ez, mert látszólag jót akarunk, felmentünk embereket tetteik következménye alól, hivatkozva a problémáikra, másrészről meg szenvedünk attól, hogy a jelenséget automatikusan összekötik az erőszakossággal és a veszélyességgel.

Tévhit: A skizofrén ember, ha egyszer bekattan, akkor élete végéig úgy marad

A skizofrénia nem azt jelenti, hogy az érintett folyamatosan pszichotikus állapotban van. A jelenség időről időre tér vissza, két pszichotikus időszak között sok esetben évek is eltelhetnek. Ez idő alatt az érintettnek családja van, felépít egy egzisztenciát, ami a következő krízis során veszélybe kerülhet. Az érintettek 30%-a olyan szerencsés, hogy egy időszak és az azt követő sikeres kezelést követően többet nem jelentkeznek a tünetek. A többségnél folyamatosan jelen van az érzékenység, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne a mentális problémából felépülni.

Ezért nehéz a skizofrén emberek élete, mert folyamatosan küzdenek ellene, és ezért nem beszélnek róla szívesen, mert még a tiszta időszakaikban is félnének tőlük. Bugarszki Zsolt szerint nem a tünetek nehezítik meg a leginkább az életüket, mert azok kordában tarthatóak és kezelhetőek. Nagyobb gondot okoz a jelenséget övező stigmatizáltság, ami az egyén társadalmi státusát írja le, és az ellátórendszer, ami kirekesztő gyakorlatot folytat.

150 éves a gyakorlat, ami kiemeli ezeket az embereket a közösségből, és hatalmas, távoli, határszéli elmegyógyintézetekbe gyűjti össze őket, hogy ne legyenek zavaróak. Így a többségi társadalom elveszítette kapcsolatát a jelenséggel, maradt a láncra vert tébolyult őrült fantáziaképe, ami nagyon messze áll a valóságtól.

Magyarországon még mindig ez az elképzelés él a fejekben, pedig számtalan példa és sikeres élettörténet bizonyítja, hogy a mentális problémák ellenére is létezik teljes élet. Nyilván vannak súlyosabb esetek, de azok miatt nem kellene általánosítani, és megnehezíteni azoknak az életét, akiknek a teljes élet elérhető lehetne.

Van még hová fejlődni. Bugarszki Zsolt azt tapasztalta, hogy azokban az országokban, ahol már 30-40 éve elkezdődött a skizofrének visszaillesztése a társadalomba, javult a helyzet. A mentális problémák a hétköznapok részeivé váltak, ami nem csak azért jó, mert az érintettek újra a közösségben élhetnek, hanem azért is, mert a többségi társadalom is sokat tanulhatott arról, miképpen kezelje saját mentális problémáit.

Ha ember maradhatok a saját önbecsülésemmel, akkor is, ha ki merem mondani, hogy nem vagyok jól, akkor talán lesz ennek nálunk is egy kultúrája.

[kép forrása]