A leggyűlöltebb randiguru, Julien Blanc körül továbbra is forrnak az indulatok. De mi ez az egész PUA-dolog, és miért nem biztos, hogy csípőből el kell ítélni az egész jelenséget?
A leggyűlöltebb randiguru, Julien Blanc körül továbbra is forrnak az indulatok. De mi ez az egész PUA-dolog, és miért nem biztos, hogy csípőből el kell ítélni az egész jelenséget?
A világ leggyűlöltebb embere
Tovább folytatódik az erőszakos ismerkedési praktikákat népszerűsítő Julien Blanc kálváriája: a vízummegvonást szorgalmazó brit petíció már 150 ezer aláírás fölött jár, őt azóta persona non gratának nyilvánították Brazíliában és Dél-Koreában is, maga Blanc pedig hétfőn megszólalt a CNN-ben, ahol nyilvánosan bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott.
Az interjúban többek között arra hivatkozott, hogy rosszul elsült vicc volt, illetve a média ragadta ki a kontextusából a kifogásolt szövegeit és fotóit. Azt a bizonyos diagramot pedig egyenesen megtagadta, mondván, hogy pont az ellentéte mindannak, amit ő oktat a kurzusain. A Blanc ellen kampányolókat viszont nem győzte meg: a Take Down Julien Blanc kampányt elindító Jennifer Li szerint Blanc csak azt sajnálja, hogy lebukott, és nem bánt meg semmit, mások szerint pedig csak utólag próbálja viccnek beállítani, amit korábban videókon is oktatott.
Bár konkrétan Blanc került csak a célkeresztbe, az egész ügy kellemetlen a teljes pickup artist szubkultúrának, hiszen Blanc nem egy elszigetelt jelenség, hanem a legprominensebb PUA-kurzusokat tartó cég, a Real Social Dynamics alkalmazottja. A kampányolók pedig már azt is kifogásolták, hogy az RSD miért nem határolódik el Blanc módszereitől. Sőt, az RSD alapítója, a magát Tyler Durdennek nevező Owen Cook is a célkeresztbe került, miután – egy azóta eltávolított videóban – arról dicsekedett, hogy gyakorlatilag megerőszakolt egy sztriptíztáncősnőt.
De vajon az egész PUA-színtér nőgyűlölő szerencsétlenek játszótere, vagy Blanc csak egy extrém példa? Mivel történetesen én is olvastam azt a könyvet, amely Blanc-t annak idején elindította a randiguruvá válás útján, nekem is van erről egy olvasatom.
A játszma
Az említett könyv Neil Strauss: The Game című műve, amely magyarul is megjelent A játszma címmel, és bátran mondhatom, hogy egy teljesen jó könyv. Nem egy PUA-biblia (bár vannak ebben is konkrét ismerkedési/csajozási tippek), hanem egy fejlődéstörténet, amely bemutatja, hogyan vált Strauss szexuálisan frusztrált, magányos, csúnya újságíróból Style néven az egész PUA-színtér nagyágyújává.
Strauss sikeres zenei újságíró volt, dolgozott a Rolling Stone-nál, és jelentek meg cikkei kb. az összes fontos amerikai újságban, ennek ellenére ő is érezte, hogy valami nincs vele rendben, ha elkíséri turnézni a legnagyobb groupie-mágnes zenekart, a Mötley Crüe-t, és ő úgy csinálja végig az egész turnét, hogy összesen egyetlen puszit kap, azt is a dobostól, Tommy Lee-től. Aztán 2001-ben megbízzák, hogy írjon egy cikket az interneten szerveződő, "titkos csábító közösségről", és az élete túlzás nélkül megváltozik.
Miután elvégzi az illuzionistaként is tehetséges PUA, Mystery kurzusát, lassacskán rájön, hogy nem boszorkányság megismerkedni idegen nőkkel, és közben Mysteryvel is jó barátságba kerül. Strauss pár hónap alatt kívül-belül átalakul, és színre lép Style, egy újabb "nővadász mester", aki a teljes szubkultúrát meg akarja ismerni, így találkozik az összes fontosabb szereplővel.
Így például Eric Weberrel, akinek az 1970-ben írott How to Pick Up Girls! című könyvét tekintik az egész PUA-szubkultúra alapjának (és akinek igen rossz véleménye van a szerinte "zsarnoki módszerekkel" dolgozó utódokról, egyébként is, a könyv után megházasodott, és leállt a csajozással), illetve a szcéna ellenszenves, cezaromániás gurujával, Ross Jeffriesszel, akiről állítólag Tom Cruise karakterét is mintázták a Magnolia című filmben.
A pszichológiai hókuszpókuszokat (pl. neuro-lingvisztikus programozás) is bevető, egyre többféle guruval való találkozás közben Style mindegyiktől beépít egy-két elemet a saját repertoárjába, és ekkor már nincs más hátra, minthogy elindítsák a Hollywood Projektet, azaz kibéreljenek páran egy villát Hollywoodban, és az életüket a nővadászatnak szenteljék (mindezt a kurzusokból finanszírozni is tudják).
Az első pár hétben minden szuper, de aztán, ahogy egy jó thrillerben is, szép lassan elromlik az idill: hatalmi harcok, személyes torzsalkodások indulnak, és végül az egész összeomlik. Többen is elhagyják a villát, és végül maga Style is megcsömörlik az életmódtól, és amikor megismer egy nőt, akibe beleszeret, rájön, hogy a PUA-praktikák itt egyszerűen nem működnek, úgyhogy kénytelen saját magát adni, és happy end.
Fontos lábjegyzet a könyvhöz, hogy a Hollywood Projektet rémálommá változtató Owen Cook alapította meg a fent már említett Real Social Dynamics céget. A kanadai Cookot Strauss egy gátlástalan, manipulatív pszichopatának írja le, aki az egészben csak az üzletet látja, és ennek bármit képes alárendelni. Ennek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy ők futnak bele egy ekkora botrányba (a napokban a Time magazin "a világ leggyűlöltebb emberének" nevezte Blanc-t, ami nyilván túlzás, de a közhangulatot jól érzékelteti).
Szeretsz korizni?
Bár én elolvastam a könyvet, és abban az időben (hat-hév évvel ezelőttről beszélünk) a barátaimmal foglalkoztatott is bennünket ez az egész PUA-jelenség, ez megmaradt a poén szintjén, pláne, hogy mire birtokába jutottam ennek az egész szakirodalomnak, addigra azért már nem volt erre égető szükségem. Az is biztos azonban, hogy a húsz-huszonöt éves énem viszont annak idején örült volna egy ilyennek – PUA-kurzusra nyilván soha életemben nem mentem volna el, mert irtó cikinek éreztem volna, de ha a Game tíz évvel korábban jelenik meg, egész biztosan máshogy alakul az én életem is.
És nemcsak az enyém, hiszen nagyjából az összes fiúismerősöm fiatalkora konstans szerencsétlenkedésben telt, sőt, sokan még meglett harmincasként is megdöbbentően tanácstalanok lesznek, ha nőkkel kell beszélgetniük, neadjisten ismerkedniük. Ezeket a skilleket pedig sehol nem tanítják, úgyhogy teljesen nyilvánvaló, hogy a nagyvárosi elidegenedés korában valódi piaci rést tölt be az, aki csajozási/ismerkedési praktikákat oktat.
Ettől még én kellemetlennek találom az egész szubkultúrát, a maga idióta terminus technicusaival, és fokozottan igaz ez a magyar pickup artistokra, akik inkább emlékeztetnek Amway-ügynökökre, semmint olyasvalakikre, akiktől az ember szívesen tanulna bármit is. Hogyisne találnám kellemetlennek, amikor az egyik neten terjedő magyar csajozási tanácsadóban ilyen ismerkedő példamondatok vannak, minthogy "Te szeretsz korizni?"? De ezt mindenki döntse el maga.
A PUA-jelenséggel szemben a legkomolyabb kritika azonban nem a bénaság szokott lenni, hanem a nőgyűlölet: az egyre erősödő feminista támadások szerint ugyanis a pickup artistok arra tanítanak, hogy tekintsük tárgynak és semennyire se tiszteljük a nőket, hiszen ők csak egy megoldandó feladat. (Amúgy női PUA is van.)
Ettől függetlenül szerintem hülyeség az egész jelenséget en bloc elítélni. Egyrészt amit Blanc és Scott művel, az csak az egyik véglet, nevezhetjük őket zsákutcának is, ilyen messzire csak páran merészkednek. Ők jó eséllyel nemcsak a nőkkel nem bánnak jól, hanem senkivel sem.
Másrészt mit tanácsolnátok annak, aki a Blanc-ról írott Telegraph-cikkhez ezt a kétségbeesett kommentet írta: "Nagyon félénk, alacsony srác vagyok, akinek az ismerkedés mindig gondot okozott. Nagyon ellenszenvesnek találom Blanc-t, de nézzétek meg, milyen sikeres, és mennyire bejön a nőknek. Sose kezelnék egy nőt úgy, ahogy ő, de én vagyok az, aki magányos, és akinek mindig azt mondják, hogy túl kedves. A nők és a feministák mit ajánlanak annak, aki szeretné azt csinálni, ami helyes, és akit összezavarnak az ilyen cikkek?"
Az ilyenek miatt gondolom, ha ezen az emberen esetleg egy hülyeségeket beszélő, ronda kalapot viselő pasi segít, még mindig jobb, mintha továbbra is otthon ülne egyedül. Egyébként is, a magukat független macsónak beállító pickup artistok is csak addig nagylegények, ameddig bele nem futnak egy hosszú távú kapcsolatba: Strauss épp tavaly, a legénybúcsúján küldte nyugdíjba a nőcsábász énjét, Style-t.