r43lxo-0 kbIYZO js_post-content”>
Szándékaim szerint augusztus utolsó péntekjéig hetente fog pörögni a Cink nyári zenés sorozata, a Lemezek vakációra. Lesznek újdonságok, előkerülnek obskúrus slágerek, nyári lemezzé neveződnek ki klasszikusok, és ha tisztul a kép, az idei vakáció bombái is kapnak posztot.
A lényeg annyi, hogy aki nem akarja magát megerőltetni, hogy lemenjen a pincébe a cédékért, vagy nem akarja átböngészni az egész internetet, vagy csak unja a rádiót, az péntekenként találjon itt valamit, ami jó lehet napozáshoz, fűnyíráshoz, csajozáshoz, pasizáshoz, fagyizáshoz, sörözéshez, napfelkeltéhez – de hát minek sorolom, tudja ezeket mindenki.
***
A nyári szünetek igazi hősei nem azok, akik körbestopolják Európát, akik ott vannak az összes fesztiválon, és még nem is azok az amúgy megsüvegelendő fiatalok, akik a mekis hússütő mellett égetik vízhólyagossá a kezüket, hogy legyen zsebpénzük augusztus végére. A nyári hónapok igazi hősei azok a srácok, akik nem mennek semerre, hanem otthon a szobájukban, esetleg a környék parkjaiban élik meg minden mélységében azt a csodás tényt, hogy nincs iskola. Ez július közepére már totál unalmas kezd lenni, ekkor jön el az Ördög ideje. Azoké a hülyeségeké, amiket egy hét Adria után már képtelenek a többiek megérteni, hogy miért is jók.
Amikor először hallottam a philadelphiai Alex G-t, egész pontosan a Trick című lemezéről a Memory-t, akkor az 55 másodpercnél belépő éktelenül visító effektről ez a júliusi fordulópont jutott eszembe. Ez a pillanat az, amikor a gyerek és a haverjai egész nyáron a pincében ücsörögnek csendben, majd egyszer csak akkorát szól valami, hogy anyu kezéből kiesik a fakanál, és még fater is felkiált, hogy mi a fasz volt ez!!!?!?! Abban a pillanatban egyszerre voltam szülő és gyerek, és izgatott örömmel szaladtam a laptophoz, hogy mi ez, melyik szám, mi a címe?
Alex G-t általában a '60-as évek folkját a '80-as évek zajos indie-jével keresztező Built To Spillhez szokták hasonlítani, csak nála az egész cucc fésületlen barkácsjellege miatt sokkal radikálisabb az egész. A Built To Spill inkább ötvözte a két vonalat, ám itt éppen arról van szó, hogy van egy zseniális dalszerzővénával megáldott, szerethetően hamiskás hangú srác, aki néha mintha beleunna az egész singersong-writerkedésbe, és mindenféle széteffektezett hangokkal, agyonmodulált jelekkel random szétcsapja egy-egy – mellesleg tök jó – számát. Először ez pont annyira zavaró, hogy felkapjuk rá a fejünket, később azonban egész jól működnek a túlkapások, és egész más irányt adnak a számoknak.
A most 21 éves Alexander Giannascoli az elmúlt három évben vagy 10 lemeznyi anyagot töltött fel a Bandcamp-oldalára, fizetsz, amennyit akarsz ajánlattal. Csodás számok ezek szerelemről, drogokról, a naplopó haverokról és különféle lelki betegségekről. Ezekre figyelt fel az Orchid Tapes nevű, hasonló hozzáállású zenészeket tömörítő brooklyni kiadó, így náluk fog megjelenni Alex G Első Igazi Lemeze – a hagyományokhoz híven a szobájában rögzített DSU – most június 17-én.
A három eddig kiposztolt új dalt beágyaztam a posztba, de a megjelenésig hallgassátok inkább a bandcampes számokat, esetleg olvassátok el az Alexnél látogatóban járt Fader részletes riportját, hogy amikor meglesz a lemez, és – ne adj Isten – ez pörög mindenhol, akkor ti már ezekre is tudjatok hivatkozni, és tudjátok, hogy milyen király volt már Alex G gimis zenekara is.