Ilyen nincs, és mégis van: az ún. baloldali ellenzék teljes összeomlása estéjén összegyűlik Demszky Gábortól Kovács Lászlóig csaknem a teljes, leszerepelt balliberális elit, hogy jelen legyenek az Orbán-rendszerről szóló tanulmánykötet bemutatóján. Mit mondanak pont most?
Ilyen nincs, és mégis van: az ún. baloldali ellenzék teljes összeomlása estéjén összegyűlik Demszky Gábortól Kovács Lászlóig csaknem a teljes, leszerepelt balliberális elit, hogy jelen legyenek az Orbán-rendszerről szóló tanulmánykötet bemutatóján. Mit mondanak pont most?
Lámpaláz a folyosón
A történet tavaly kezdődött: Magyar Bálint összeállított egy tanulmánykötetet Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam címmel, melyben főként hozzá hasonló exszabaddemokraták és "liberális ellenzékiek" írtak az Orbán-rendszerről. A könyv sikeres lett – több mint 12 ezer ment el belőle, ami elég nagy szó, tekintve, hogy nem gyújtó hangú beszédek, hanem tanulmányok voltak benne.
Azóta történt egy és más, például mindjárt volt egy választás, Orbán maradt, úgyhogy mi sem volt nyilvánvalóbb annál, hogy kell egy folytatás (Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam 2.), ezt mutatták be hétfő este a Benczúr Hotelben, ahol a konferenciaterem tele volt azelmúlthúszév ikonikus alakjaival.
Magyar Bálint már az érkezésemkor lámpalázasan mászkált a folyosón, de az igazi nagy halak bent vártak a teremben, ahol nem győztem kapkodni a fejemet, mintha egy politikai panoptikumba kerültem volna. Kuncze Gábor! Pető Iván! Kovács László! Lengyel László! Békesi László! (Ő a kötet egyik szerzőjeként volt jelen.) És ha ez nem lenne elég, Demszky Gábor Bokros Lajossal dumcsizgatott kedélyesen. Ennél biztosan nem volt jobb buli hétfő este a városban.
Megyünk befelé a rendszerbe
Aztán elkezdődött a bemutató, bár a hangulatnak nem tett jót, hogy eleinte senki sem akart igazán orbánozni, holott ez a szubkultúra kifejezetten vevő rá. Szelényi Iván szociológus tovább is hűtötte a kedélyeket, amikor arról beszélt, hogy a könyv nem kormány-, hanem rendszerkritika. Még azt is képes volt kimondani, hogy Orbán se nem Hitler, se nem Kádár, de még csak nem is Horthy, hanem új jelenséggel állunk szemben.
A pozsonyi Szigeti László sem az ovációra ment, amikor arról beszélt, hogy a magyar baloldal ott bukott el, hogy nem végezte el a kapitalizmus kritikáját. Tóta W. Árpád már legalább felismerte a helyzet abszurditását, hogy 1) aktív politikusok is ülnek a nézőtéren, 2) akik egy száraz tanulmánykötettől várják a megoldást. Az ő javaslata az volt, hogy képregényre kéne átültetni a könyv tartalmát, és akkor talán a mai középiskolások lelke megmenthető lenne.
Ezen ponton állt fel a közönségből Bitó László, és indulatosan számon kérte a könyv szerzőin a maffiaállam kifejezést – hiszen a maffiát nem lehet legyőzni, de a diktatúrát igen. Hát hogy legyen így optimista az ember, ha legyőzhetetlen ellenség ellen kell harcolni? – kérdezte. Ekkor jött el Magyar Bálint ideje, aki gyorsan eloszlatott minden optimizmust: befelé megyünk az Orbán-rendszerbe, és a mostani ellenzék még ott sem tart, ahol a demokratikus tartott 1980-ban, hiszen még csak meg sem tudják határozni az Orbán-rendszer mibenlétét.
Ebben segít szerinte a Magyar polip, amely azonban érzelemmentességre törekszik, és csak diagnózist ad, nem moralizál. Majd rátért a mai ellenzéki pártok ekézésére, hiszen az ellenzéki politikusok csak jajgatnak: "Jaj, ma pofon vágtak! Jaj, ma nemcsak pofon vágtak, hanem tökön is rúgtak!" Azt ugyan nem mondta, hogy pontosan mit kéne csinálniuk, de megtudtuk, hogy rendszerleírás nélkül nem lesz itt semmi. (Időközben Bokros Lajos elhagyta a termet.)
Demszky Gábor szót kér
Ezután egy még szenvedélyesebb beszéd következett Vitányi Iván bácsitól, aki csak ránézésre beszélt összevissza, mert ha kicsit lassan is, de kilyukadt oda, hogy Szent István óta adósok vagyunk azzal, hogy megértessük a társadalommal, mi van. Ez pedig nagy feladat. De mielőtt ezen nekiállhattunk volna töprengeni, Demszky Gábor két szót!
A volt főpolgármester hangsúlyozta, hogy politizáló civilként van csak itt, de messze ő volt a legharciasabb. Rögtön feltette a kérdést: legitim-e az Orbán-rendszer? Mert ha nem az, akkor nem kell betartani a szabadságot korlátozó törvényeket, és vegyünk példát Gandhiról és Adam Michnikről. Mert igenis szükség van hősökre!
Mondott még ennél cifrábbakat is: ő is a demokratikus ellenzéket hozta fel példaként, és számon kérte a mai ellenzéken, vajon miért nem használja azt a nyelvet, amit annak idején ők? Mert a mai ellenzék is integráns része a rendszernek, sőt, mondjuk ki: nincs ellenzék! Hogy ezek ballibek lennének? Nevetséges! Nem is baloldali az MSZP, hiszen utálja a szegényeket, hajléktalanügyben sincs mondanivalója (itt már az ellenzékből észrevétlenül MSZP lett). Kellett nekik elzavarni a liberálisokat! Ennél a pontnál valaki kuncogni kezdett mögöttem-mellettem, de nem tudtam megállapítani, hogy Pető Iván vagy Kovács László volt az.
Még mindig nem volt vége: Kende Péter emelkedett szólásra! De ha jól láttam hátulról, nem A Viktor című könyv szerzője, hanem az azonos nevű idősebb szociológus volt az. Ő bizony kimondta: diktatúra van! Magyar Bálint azonban őt is gyorsan hatástalanította: "Nem szeretem a diktatúrázást, mert a diktatúra ideológiavezérelt és doktríner, a maffiaállam viszont nem az." Demszkyvel is szembeszállt, amikor azt mondta, hogy ő nem szeretne hősöket, nekem pedig alkalmat adott ezzel arra, hogy beágyazzam a világ egyik legjobb számát:
Végül az este legkarizmatikusabb felszólalója címet elnyerő Magyar még egy anekdotát is előszedett Orbánról ("Nem tudtunk úgy a Parlament liftjébe beszállni, hogy két emelet között a hierarchiát ne próbálja meg lerendezni, akárhányan is voltunk a liftben!"), aztán mindenkit kizavartak a teremből, ahol már kezdődött a következő program.
Röviden összefoglalva: a kormányellenes erők fekete napján összegyűlt egy sereg egykori politikus, akiknek nem kis részben köszönhetjük a mai centrális erőteret. Erről sajnos nem mondtak semmit, ők most ott tartanak, hogy a 80-as évek demokratikus ellenzékéről kéne példát venni, és itt a rendszerkritika ideje, ellenzék viszont ma gyakorlatilag nincs. Ez utóbbiban legalább tényleg igazuk volt.
UPDATE: Egy kedves kommentelő jelezte, hogy talán nem mellékes, kik a második kötet szerzői, valóban nem: Andor Mihály, Ara-Kovács Attila, Becker András, Békesi László, Deák András György, Dessewffy Tibor, Hegedűs József, Jancsics Dávid, Juhász Pál, Kácsor Zsolt, Kozák Márton, Krémer Balázs, Lakner Zoltán, Magyar Bálint, Nagy C. Ádám, Péteri Gábor, Ripp Zoltán, Trencsényi Balázs, Ungváry Krisztián, Vásárhelyi Mária, Vörös Imre
A kötet szerkesztői: Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia