Politika miatt én még nem voltam ilyen szomorú 1987 óta. A kommunizmus alatt születtem. Elsős vagy másodikos lehettem, amikor a József körúti lakás egyik fiókjában találtam egy dagadt angyalkát formázó fehér szappant, amibe az akkor 14 éves mamám tűvel belakarcolta, hogy „1956. OKTÓBER 24. FORRADALOM”. Előtte
Politika miatt én még nem voltam ilyen szomorú 1987 óta. A kommunizmus alatt születtem. Elsős vagy másodikos lehettem, amikor a József körúti lakás egyik fiókjában találtam egy dagadt angyalkát formázó fehér szappant, amibe az akkor 14 éves mamám tűvel belakarcolta, hogy "1956. OKTÓBER 24. FORRADALOM". Előtte tévedésben éltem, és egyszer úgy hallgattam végig a rádióban a teljes Toldit, hogy a főhősről azt hittem, hogy usankás partizán, de onnantól kezdve szívből gyűlöltem a kommunistákat és egy csomót ábrándoztam arról, hogy meg is ölöm őket. egyenként, néha géppisztollyal, néha lángszóróval.
Így már egészen kis koromban rájöttem, hogy a világ két szférából áll, bár akkor tuti, hogy nem szféráztam magamban, mert nem ismertem ezt a szót: vannak ŐK és vagyunk MI, normális emberek. Az, hogy ők léteznek, olyan adottság volt, minthogy van sötét, eső meg kelkáposzta, így fel sem merült bennem, még a legvadabb komcsipörzsölő fantáziálások közepette sem, hogy ennek valaha vége lehet. Ahogy a világ végét vagy az Univerzumot sem tudtam elképzelni, csak az agyvelőm kezdett bizseregni, ha megpróbáltam. Aztán egyszer csak, tök véletlenül pont akkor, amikor leérettségiztem, az egésznek vége lett. Ez olyan állapotot idézett elő a fejemben, mint az első pina megpillantása, ami azóta is tart., mármint az eufórikus állapot És ezt a hangulatot rontotta most el Orbán Viktor és a Fidesz parlamenti frakciója.
Sok borzasztót el lehetett mondani az Antall-, a Boross-, a Horn, az első Orbán-, a Medgyessy- az első Gyurcsány és a második Gyurcsány-kormányról, de az utóbbit kivéve egyik sem lépte át azt a fontos határt, hogy aktívan és elkerülhetetlenül beleavatkozzon az életembe. A hisztériások, a fasiszta veszélytől rettegők, a sípolós nénik, az Orbán- és Horn-fóbiások, a Magyar Fórum-olvasók meg hasonlók persze mélyen átélték az aktuális kormány létezését, és néha istenítették, néha remegtek tőle, néha meg összecsomagolták a kisböröndöt, de a normális embernek csak addig volt dolga a kormánnyal, amíg szórakoztatta. Azon túl mintha nem is léteztek volna. Persze én is átkozódtam meg röhögtem egy csomószor, de ez a lényeget tekintve nem különbözött attól, mintha a Budapest Televízión szórakoztam vagy dühöngtem volna: ha elpilledtem a dühöngéstől vagy a nevetéstől, legyintettem, és valami tényleg fontos dologgal kezdtem foglalkozni, horgászással, könyvírással, csajokkal, Ottllik Gézával, mikor mivel. Mert tudni lehetett, hogy lophatnak, köcsögösködhetnek vagy ordibálhatnak kedvükre, de igazából se kedvük, se lehetőségük ahhoz, hogy még egyszer elvegyék tőlünk a szabadságot.
És ez az, ami hétfőn délután, ezzel a szégyenteljes szavazással megváltozott. Nincs vége a világnak, nem lett újra kommunizmus, a Fidesz nem az MSZMP, de a helyzet nem sokkal jobb, mintha simán erről lenne szó.
Az első lépést a magánszférám megsértése felé Gyurcsány Ferenc követte el a második kormányzása alatt, amikor olyan töménységben árasztotta magából a cinizmust a pojácáskodást és a hazugságot, ami áttört egy falat, mintha a Budapest Televízió szereplői egyszerre csak beugrottak volna a nappalinkba, és ott énekeltek volna, miközben recskáznak és szájjal finganak. De még akkor is működött a 89-ben kitalált rendszer, és Gyurcsány nem lehetett diktátor, nem költözhetett be örökre a nappaliba, hanem el lehetett zavarni.
Most viszont, az Alkotmánybíróság kinyírásával, a "mindent lehet" alkotmányba foglalásával, a "kapjátok be" kétharmados törvénybe iktatásával minden elbizonytalanodott. A kommunizmus alatt az ember nem birtokolt semmit, legföljebb volt olyan, amit még nem vettek el tőle. Na, ez az érzés tért vissza most. Nem is az a szörnyű és szomorú, hogy konkrétan mit írtak bele az alkotmányukba, hanem az, hogy minden kétely, belső vita, a 265 fideszes szavazó képviselőből akár egyetlen egy ellenvéleménye nélkül, a lakosság nagy részének érdektelenségétől övezve tudták visszahozni a diktatúra lehetőségét.
Nincsen diktatúra, remélem nem is lesz soha többet, de ez mostantól csak és kizárólag Rogán Antalon, Halász Jánoson, Selmeczi Gabriellán, Simicska Lajoson és a haverjaikon múlik. Na, ebből a szempontból még Grósz Károly alatt is több volt a remény, mert akkor legalább bízni lehetett abban, hogy ha a főtitkár megőrül, és harcolni kezd a fehérterror ellen, legalább lesz egy józanabb kommer frakció, amelyik leállítja.
(Miután ezt megírtam, elolvastam a vonatkozó DeDi-elemzést, ami tök hasonlóról szól, csak sokkal értelmesebben megírva, aki nem olvasta volna még, az ki ne hagyja!)