​Mi van, ha a komcsik a nácikra szavaznak?

Váratlan problémába ütközött a Centrális Erőtér-elmélet Ózdon. A modell egyik alapja az volt, hogy a balos és szélsőjobbos ellenzék sosem szavaz egymásra. De mi van, ha mégis? Szopóroller, mindenkinek.

Az alaptény az, ha valaki nem hallotta volna, hogy a megismételt ózdi polgármester-választást úgy nyerte meg kétharmaddal az első körben csak 66 szavazattal győző jobbikos, hogy másodikra sokkal többen mentek el, és többek között rá szavazott az összes első körös MSZP-támogató is, magára hagyva saját jelöltjüket.

Ez a hír elsőre sokkoló. Másodikra is, de aztán elkezdtem gondolkozni, hogy miért.

Abban igazából nincsen semmi új, hogy Északkelet-Magyarországon nincs is olyan nagy különbség az MSZP és a Jobbik szavazói között, főleg, ha kicsapják az asztalra a cigánykártyát, és hát miért is ne csapnák. Némelyik kelet-magyarországi progresszív demokrata jelölt emiatt alig különböztethető meg egy nyugati megyében induló szélsőjobbostól.

De ez az eset ennél azért keményebb, hiszen itt volt baloldali jelölt, a részvétel jelentősen emelkedett az első körhöz képest, a progresszív demokrata lakosság mégis egy emberként szavazott a jobbikosra, miközben szerencsétlen balos Veres Zoltánnak 520 darab maradt a 2238 eredeti szavazatából.

Az sokszor leírt jelenség, ahogy az északkeleti-keleti régió magukat elárvultnak érző baloldali szavazóinak egy része szépen átvándorolt a Jobbikhoz, a környéken egyértelmű második erővé téve a szélsőjobbosokat. Itt Ózdon azonban a hűséges maradék állt át a testületileg, azok, akik 8-12 év folyamatos morzsolódása után sem morzsolódtak le, így azt lehetett hinni, hogy ők aztán tényleg a tűzön-vizen át kitartó, hétpróbás, igazi ballerek.

Ennek egy oka lehet az, hogy a helyiek eszerint ennyire rühellték a fideszes jelöltet. Vagyis ha egy fideszes eléggé népszerűtlen, akkor – a fideszes választási törvény logikájának engedelmeskedve – adott esetben a halálos ellenségek is hajlandók összefogni ellene.

A Fidesz elméleti síkon arra építette legújabb hivatalos ideológiáját, a centráliserőtér-elméletet, hogy tőle balra és jobbra csak szélsőségek vannak, így ők örökké hatalmon kell maradjanak. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ha a Jobbik elég nagy marad, de nem hízik meg túlzottan, a Putyinista Állampárt örökös győztes. Mármint persze akkor, ha ez a kettő nem fog össze ellene.

Vasárnap Ózd megmutatta, hogy mi lenne, ha össze tudnának fogni.

Fideszes sírás.

De hát azok se voltak hülyék, akik a saját örökös győzelmükre kalibrálták a választási törvényt, amibe ezért került bele az egyfordulós választás. Ilyen anomáliák ugyanis – a mai eszünkkel nézve – csakis kétfordulós rendszerben fordulhatnak elő, amikor a választóknak az első kör után van lehetőségük átszavazni-protestálni. Ez a megismételt választás ebből a szempontból pont olyan volt, mint egy normális kétfordulós.

Úgyhogy a narancssárga választási törvény kitalálói most egyfelől elégedettek lehetnek, hogy lám, a masina milyen jól működik, és feketen-fehéren kiderült, hogy potenciális szörnyűségeket akadályoz meg. De ha van egy kis eszük, azért el is borzadnak közben. Mert ugyanez a törvény idézte egyáltalán elő azt a szituációt, amiben ilyesmi megtörténhetett.

És ez a törvény ad valami egészen minimális, elméleti esélyt a Jobbiknak, hogy valaha is választást nyerjen, ez enélkül egyszerűen képtelenség lenne. Hiába az eredeti tőkefelhalmozáson kívül semmi mással nem foglalkozó, moszkovita kormány és a béna ellenzék, a Jobbik Magyarországon szerintem normálisan soha, semmilyen körülmények között nem nyerhetne választást.

Most már értem, hogy egyetlen esetet kivéve. Ha a Fidesszel szemben igazán nagy, sőt nagyon nagy lesz az elégedetlenség, miközben a szavazók nem hisznek abban, hogy az akkori balos ellenzék képes lehet legyőzni őket, és inkább a Jobbikhoz állnak.

Ózd azt mutatta meg, hogy ha elég nagy a tiltakozás, akkor a baloldali szavazók a Vezényló Tábornok Úr ellen az ördöggel is hajlandók cimborálni.

Ez a forgatókönyv – mármint, hogy valamelyik következő országgyűlési választáson a Jobbik nem szélsőjobbosok szavazataival törjön át – persze továbbra is egészen valószínűtlen. Teljesen másfajta elszánás kell ugyanis ahhoz, hogy egy rendszerváltó hangulatba került szavazó egy egyfordulós rendszerben eleve a Jobbikot támogassa, mint ahhoz, hogy amikor már látta, hogy esélyes a jobbikos, és meg lehet szívatni a fideszest, másodjára átálljon. És Ózd is nyilván egészen más hely ebből a szempontból, mintha mondjuk Pécsett lennének ilyen elégedetlenek a választók.

Szóval nem hiszem azt, hogy az ózdi kétharmad új korszakot jelentene a Jobbik életében, azt meg főleg nem, hogy a miénkben. De a teljes helyi baloldali szavazótábor testületi átállásával azért ledőlt egy tabu, és ténylegesen megtörtént az, amit sokan még ebben a formában is elképzelhetetlennek tartottak. És ebből még jobban látszik, hogy a magyar választási rendszernek nem is az a legnagyobb baja, hogy szemérmetlenül kedvez a Fidesznek, hanem az, hogy hosszú távon eltorzítja a politikai életet, és a most uralkodó pártot csak olyan robbanás árán engedi leváltani, ami minden résztvevőt tele fog fröcskölni mindeféle undorító cafatokkal.