Ezer év után átszabták a ruháját, hát nem lett az igazi.
Új dizájnt kapott az indexes Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blog, az első blog, amit alapítottam. A legkeményebb változás, hogy eltüntették, vagyis ezzel a mozdulattal megsemmisítették a régi „Fogyassz, herdálj, szenvedj” szlogent, pedig a blog továbbra is erről szól.
Tök érdekes, hogy a fejlécben tematikusan képtelenek voltak elszakadni a korábbitól. Akkor tíz éve vettem egy élő Homárt, felmentünk az akkori, Retek utcai lakásunkba, megfőztük, buliztunk egy jót, lefotóztuk és megettük. A folyamat részleteiről most nem tudok semmit, de ugyanúgy egy lefotózott homár van rajta, csak most fagyasztott, egy “garantáltan magyar termék” típusú új logóval.
A fejlécnek nyilván nem kell örökre változatlannak maradnia, de ha már megtartották a figurát, az ékszerek nélkül, sima fagyasztott termékként nem nagyon érthető, miért pont homárról van elnevezve egy fogyasztóvédelmi blog.
A blog kinézete ettől eltekintve összecsapott hatást kelt, a kommentek szövege pedig egyszerűen olvashatatlan a szürke alapra helyezett, eleve nehezen olvasható szürke betűk miatt. Lehet, hogy ez szándékos, hiszen a túlmozgásos kommentelőket az ontopik kommentelésre való keretes felszólítással próbálják nevelni, ami egészen vicces naivitásra vall, tekintve a Homár legendás kommentelési kultúráját. Annak idején, a legelső években még mi is próbáltunk tenni valamit az ontopik kommentelés kikényszerítésére, volt, hogy egy időre teljesen le is kapcsoltuk a kommentelést, aztán beláttuk, hogy micsoda értelmetlenség belebarmolni ebbe a csodásan öntörvényű, szennyes és értelmetlen jelenségbe, azzal visszakapcsoltuk, és soha többet nem izgultunk azon, milyen hátborzongató dolgok hangoznak el, csak sodródtunk az árral. Azt sosem értettem, hogy a rengeteg pöcsködés, trágárkodás, fárasztószóviccelés meg ismétléses poén mellett hogy volt kedve százaknak az adott témáról is kommentelni, de a valóságban ez volt a helyzet.
Szóval a Homár kommentelőinek megszelídítése igazi szép feladat lesz, randa dizájn ide vagy oda. Mostanában nem túl sokat néztem a blogot, emiatt néha most be fogok ugrani ide, megfigyelni a keresztesháború állását.
(Azoknak, akik nem ismernék: a Tékozló Homár volt a legelső indexes blog, Jackyllel találtuk ki és csináltuk meg, annyira régen, hogy akkor még a blog.hu sem létezett, így egy ingyenes motorra hegesztették rá a szakemberek. Ez volt az első blog, aminek a posztjai megjelentek az Index címlapján, a klasszikus újságírós tartalmak között. A blogot azért találtuk ki, mert az Index néha kapott olvasói leveleket, amiket nagyritkán leközöltünk. Amelyik fogyasztóvédelmi témájú volt, azt mindig rengetegen olvasták.
A Homárt ezzel együtt egyáltalán nem pont olyannak szántuk, amilyenné vált. Általános konzumblognak képzeltük, ami az önfeledt, laza fogyasztásról szól majd, amiről a legendásan alacsony indexes fizetések miatt akkoriban csak álmodozhattunk. Lett volna – vagyis az első hónapokban volt is benne – dizájn, gasztronómia, reklám és fogyasztóvédelem is. Utóbbi az olvasói levelek korábbi sikerei mellett abból a megfontolásból, hogy az önfeledt fogyasztáshoz hozzátartozik, hogy nyilvánosan megszégyeníthessük azokat a cégeket meg hivatalokat, amelyek nem hagynak nyugodtan fogyasztani. Egészen rövid idő alatt kiderült, hogy az olvasók mindennél jobban vágynak arra, hogy kipanaszkodhassák meg kidüjönghessék magukat, miközbern – a magyar sajtóban példátlan módon – neveket is mondhatnak. Így a sok alaptéma közül egynek szánt olvasói levelezés lett a blog fő profilja.
Ennek blognak a megalapítását kísérte a legvadabb aggódás az összes közül, amiben résztvettem, mindenki meg volt ugyanis győződve arról, hogy a pellengérre állított cégek azonnal perelni fognak. A legmegdöbbentőbb, hogy soha semmi ilyesmi nem történt. Nemhogy sokszor nem, hanem egyszer sem. Volt persze jó pár levelezésünk ügyvédekkel, pár feszült pengeváltás, perrel fenyegetés, de amíg mi csináltuk, egyetlen homáros ügy sem jutott el bíróságra. Ebből is látszik, hogy mekkora idiotizmus előre félni dolgoktól és óvatoskodva okoskodni. Az is kiderült, hogy az emberek – és vállalatok – döbbentes módon képesek a belátásra. A posztokban megnevezettek kezdetben vagy nem reagáltak vagy dühödt ellenköpködésbe kezdtek. Hogy egészen hamar – és testületileg! – rájöjjenek, ha normális hangnemben, az ő oldalukat elmesélve válaszolnak, az örjöngő tömeg meglepően sokszor az ő oldalukra áll, és egy tuti bukónak látszó helyzetből is jól jöhetnek ki.