Mostantól a pénztáros seggét is megnézheted a KFC-ben

Ekkora reform nem volt még magyar földön: a KFC kézműves, látványkonyhás élményétterem lesz. Nem tréfálok, meg is nyílt az első, a Deák téri metró kijáratánál. És kapásból sikerült lelepleznem a nagy látványkonyha-átverést. Riport, egyenesen az olajtól sistergő csirkék közül.

Nem kifejezés, hogy megadták a módját a Deák téri KFC megnyitásának. Papír helyett átlátszó plexilapra nyomták a meghívót, hogy ezzel is hangsúlyozzák az ÜZENETET, miszerint teljesen átalakul az étteremlánc, mert eljött az átláthatóság kora. Vagyis ezentúl látványkonyha lesz a KFC-kben, amik átesnek a modern tömegétkeztetés herevasalásán is, amennyiben kézműves gyorséttermmé válnak. Mert a látványkonyhában ott helyben, frissen panírozzák a csirkét.

Életemben nem voltam ilyen izgatott gyorskajáldába menet! Reggel megittam a Felső-Tisza-menti bennszülöttek által préselt fair trade szörpömet, felpattantam kézi szövésű pálmarost motoromra, beröffentettem a pasaréti gyűjtögető törzsek ürülékét újrahasznosító erőforrást, és pikk-pakk, ott is álltam a Biodeákon, majd organikus mozdulattal beléptem az étterembe.

Az Új KFC dizájnjában a világos fa dominál, és abból is látszik, hogy zsíros ujjukat a kor ütőerén tartják, hogy a falakat az irtó hülyén kinéző Alapító kecskeszakállas fotóin kívül óriási infografikák díszítik. Az egész leginkább a dizájnos McCafékra hasonlít látványra.

Gyorsan körbenéztem, és egyből szemet szúrt a reform egyik következménye: a szokásos gyorsétterempult előtt önálló kasszasziget állt. Szóval ezentúl lesz külön pénztáros és pultos-felszolgáló – mondtam magamban, azzal indultam is a látványkonyha irányába. Messziről virított a kézművesség visszavonhatalan bizonyítéka. Kézzel (sic!) írt felirat – természetesen fekete táblára fehérrel kiíírva – árulta el, hogy ma Laci és Tomi a két szakács. Az ügyesen elhelyezett cserepes fűszernövények pedig, amelyek ellepik az éttermet, szinte már elviselhetelenné fokozták a biohangulatot.

De engem a Lényeg érdekelt, ezért rövid terepfelmérés után a látványkonyhához siettem. Az üvegfal mögött Laci és Tomi gurméskodott valamit. Olyan ez, mint két öreg csónakfaragó mestert figyelni, ahogy évszázados szerszámaikkal, ősi mozdulatokkal életet lehelnek a halott fába – kézműves, gondoltam magamban, és megálltam tőlük két méterre, hogy jobban megfigyelhessem, hogyan lesz a közönséges csirkecombból hozamkorlátozott csemege. De csak annyit láttam, hogy a két szakember felém fordulva áll, lefelé néz, és közben a karját mozgatja.

Kicsit közelebb léptem. De így sem láttam semmit. Nem is láthattam, az őrülten bereklámozott látványkonyhát ugyanis úgy alakították ki, hogy egy stratégiailag elhelyezett, arasznyi széles fém csík miatt pont azt ne lehessen látni, mivel mit művelnek a szakácsok.

Először arra gondoltam, hogy “Igazából azt sem tudhatom, hogy van-e egyáltalán kézfejük”, aztán azt, hogy “ki tudja, igazából mit csinálnak, lehet, hogy a csirke panírozva érkezik, ők meg igazából disznó dolgokat rajzolgatnak”, majd elszégyelltem magam, hogy biztos csak rosszmájú vagyok, és nem szándékos az elrendezés. Miközben egyre közeledtem, kénytelen voltam belátni, hogy nem én vagyok a szemét, hanem a KFC akar átrázni. A jókora üvegablak elé ugyanis terebélyes növényeket helyeztek el ládákban, hogy ne lehessen igazán közel állni. Én olyan 185-187 centi körül vagyok, de közvetlenül a növények elé állva is csak ennyit láttam:

A tényfeltárás a misszióm, ezért elszánt mozdulattal behatoltam a levelek közé, enyhén lábujjjhegyre emelkedtem:

és végre megpillanthattam a Látványt:

Laci és Tomi sajnos nem disznóságokat firkált. Ekkor vált világossá, hogy mennyire nem volt esélyem távolabbról, a panírozás ugyanis két mély edényben zajlik, a munkalap síkja alatt. Az a furcsa, hogy odabent nem történik semmi kínos vagy különösebben visszataszító: marha sok lisztszerű cuccba dobálnak csirkedarabokat két nejlonzsákból, majd kiveszik őket onnan, és rácsra teszik. Akik ezt művelik, azokat nevezzük bullshitnyelven “szakácsoknak”.

Ekkor 98 fokban balra fordítottam a fejem, és megvilágosodtam: az új pénztárszerkezet miatt látni a kasszás csajok fenekét. De még nem is tudtam, mennyire a lényegre tapintottam ezzel!

Nemsokára ugyanis elkezdődött a műsor. Fukcius Tamás, a KFC marketingvezetője pattant középre, hogy elmagyarázza, két fogyasztói trend uralja a világot, és az átalakítással ezekhez alkalmazkodnak.

Az egyes számú trend, hogy a fogyasztók mindenhol élményeket keresnek. Például egy KFC-be sem azért mennek be a mai fiatalok, hogy kimenet ne legyenek éhesek, hanem azért, hogy élményeket gyűjtsenek. Itt következett a nap popkulturális orgazmusa: Fukcius marketingvezető elemezte a YOLO-t! A következőképp:

Talán egy kicsit sarkos, de abszolút igaz.

Ő az új, kicsit zsírszagúbb György Péter.

Na de milyen élményeket lehet begyűjteni egy megújult KFC-ben? Hősünk a modern dekorációt és az új kasszarendszert mondta be.

“Lebontottunk mindent, ami a vendégek és köztünk állna” – közölte.

“Szóval nem én voltam a görény, hanem tényleg a seggbámulás a hozzáadott érték” – nyugodtam meg egy szempillantás alatt. “De remélem, kúrni azért nem kötelező” – rémültem meg újra.

“A kasszások emberközelibb, szorosabb kapcsolatban lehetnek a vendégekkel” – válaszolt Fukcius a ki nem mondott gondolatomra.

“Szóval ez egyfajta felöltözött Hooters csirkedarabokkal?”

Nem rossz koncepció, de tényleg valószínűnek tűnt, hogy ettől gyorsabb lehet a kiszolgálás.

A kettes számú trend egyébként az aktív, sokmozgásos élet tudatos táplálkozással, ezt elégítené ki a kézműves látványkonyha. Bárki a saját szemével láthatja Lacit és Tomit, akik “szakácsok, valódi képességekkel”, büszkélkedett Fukcius. Pár perc múlva, a konyhabejáráson egész pontosan láthattuk, mi a különbség a PR-magyar és a Hagyományos Magyar Nyelv között. Laci és Tomi munkaköre ugyanis még azt sem engedi meg, hogy a csirkét ők tegyék a forró olajba. Ők csak és kizárólag paníroznak. Ez kétségtelenül valódi képesség, hiszen lehetnének olyan ügyetlenek is, hogy ne találjanak bele a műanyag ládába, és mellette a porba hempergessék a szárnyakat és combokat. Némi vizsgálódás után irigyen állapítottam meg, hogy én soha nem tudnám ilyen ügyesen mozgatni a húsdarabokat morzsalékos közegben. Nincs képességem.

Az élő műsor végén fellépett két hazai beszállító is. Amikor az egyikük – a KFC-t alapító fehér kecseszakállas fickóra utalva – azt mondta, hogy “Az Ezredes minőségkövetelése nem egyszerű”, nekem – a pöcsöm után – ellenállhatatlanul a 14 éves kiscsajokat bekokóztató perverz tata, James ezredes jutott eszembe a Boogie Nightsból.

Eleve, a KFC vajon ugyanennyire nyomatná az összes brosúrájában ezt az ezredesezést, ha valamelyik magyar alkalmazott vére el merné elárulni nekik, hogy a magyar férfiak nem kis hányada a péniszét nevezi “az Ezredes”-nek?

Ezek után megtudtuk még, hogy az összes új KFC ilyen szerkezetű lesz, és ha valamelyik régit felújítják, az is megkapja a bio arcfelvarrást, majd jött a szalagátvágás. Na, ez aztán tényleg olyan lett, mintha az amerikai pornóipar hőskoráról szóló Boogie Nightsban lettünk volna. Az aktust ugyanis az erősen zavarban lévő üzletvezetőnek kellett megejtenie, akit fotósok és videósok egész hordája vett körül, akik túl gyorsnak tartották a tempóját és csapatban kiáltozák neki, hogy “lassabban!, LASABBAN!!!” meg “Slower, Martin, SLOWER!”

Ezek után bejártam az étterem minden titkos zugát, következzék a riport képes fele.

Először az alagsori részbe szöktem le, hogy megnézzem a vécét.

Az alagsor olyan, mintha a vén kecske szaunája lenne.

Én csináltam a szűz vécé első tükrös szelfijét. Mivel az élő műsorban állandóan a hazai beszállítókról volt szó, bedobtam az Orbán-nyelvet is.

Ilyet se látsz többet: csillogóan tiszta, érintetlen vécékefetok egy gyorsétteremben.

Minden bejárás típusú sajtóesemény legjobb része a debil sapkák felvétele.

A konyha maga pont olyan unalmas, mint minden éttermi konyha.

De azért sikerült megtalálnom a munkatársak kéjgázazós helyiségét.

Odabent minden le van írva.

Szakértelem deluksz, kézműves séf edition.

Idén a Buttermilk Ranchen szeretnék nyaralni.

Így nézünk ki odabentről.

A tesztkajám elviselt volna egy csipenyival több jus-t, de a fehérjék szépen denaturálódtak, így 3 percen belül elkapott a telepakolt zsírosbödön-érzés, amit kerestem, és ami most is tart.

Élmény volt!

Jó kézműves gyorskajálást mindenkinek!