Ugyan a Coca-Cola Magyarország szerint a kóla receptje 1886 óta változatlan, az eredetileg jó sok kokaint tartalmazó ital készítéséhez a 20. század eleje óta már csak kokainmentes kokalevelet használnak, ami a világ nagy részén még így is illegális. El kellett mennünk az Andokba, hogy kipróbáljuk az eredetit.
1961 óta nem lehet a világ nagy részén kokalevelet kapni, ekkor írták alá az ENSZ egységes kábítószer-egyezményét, mely a tudományos és orvosi felhasználást leszámítva betiltotta számos kábítószer és azok előanyagainak forgalmazását. A Coca-Cola kapott egy kiskaput. A vállalatot Amerika egyetlen kokalevél-importőri engedélyével rendelkező cége, a Stepan Company látja el kokalevéllel, az italba ma már kokaint nem tartalmazó levél kerül csak, a kivont kokaint a Stepan hasonlóan exkluzív konstrukcióban orvosi célra értékesíti. A sajátos felállást a New York Times foglalta össze 1988-ban.
Justo Panuni bolíviai kokatermesztő. Fotó: Javier Teniente/Cover/Getty Images
Ami a Coca-Colának csak egy alapanyag, az a dél-amerikai magasfennsík, az Altiplano népeinek évezredes drognövény, mint a Mediterráneumnak a szőlő vagy az etióp felföldnek a kávé. Ki tudja, mióta rágják a négy nemesített Erythroxylum-faj leveleit az itt élő emberek, nem véletlenül: a kis dózisban felszabaduló alkaloidák csökkentik a fáradtságot, az éhséget, a szomjúságot, ami nem jön rosszul több ezer méterrel a tengerszint felett a sivatagban.
Két éve jártam az Altiplano déli végének argentin oldalán. Argentína nagy részén a kokalevél ugyanúgy illegális, mint a világon mindenhol, de Salta és Jujuy tartományokban szabadon árusítható és fogyasztható. Ez a Bolíviával és Chilével határos vidék kulturálisan és földrajzilag teljesen andoki, vajmi kevés köze van a pampákhoz vagy Buenos Aireshez.
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy Saltába belépve az országúti bódék kínálatában hirtelen megjelenik a zöld nejlonzacskókban árult kokalevél, a városokban és falvakban tengő-lengő emberek fején pedig látszik a pofazacskóban gyűjtött, megcsócsált levéltömeg, pont úgy, mint ezen a kis prekolumbiánus terrakotta szobron.
Saját adagomat Uquíában vásároltam, egy tengerszint felett 2800 méteren fekvő faluban, a Bolíviába vezető főút mentén, pár kilométerre a Baktérítőtől északra. Dermesztően tűzött a nap, de árnyékban már elég hideg volt, az egyetlen kisbolt kínálata kokalevélből és az uquíai templom fantasztikus szentképeinek reprodukcióiból állt, melyeken az ismeretlen művész az arkangyalokat a 17. század második felében dívó ángel arcabucero stílusban ábrázolta: flamingószárnyakkal, vadászpuskákkal, színes harisnyákban. Vettem szentképet is, kokalevelet is, utóbbi 200 forintnyi pesóba került.
A leveleket egyesével kell elrágni, majd a megrágott leveleket valamelyik pofazacskóban gyűjteni. Segíti a levél alkaloidáinak kioldását, ha valamilyen enyhe lúggal, például szódabikarbónával csócsáljuk őket össze, ez nekem nem volt, de sok helyi arcnak valószínűleg igen, mert ilyen fehér fogakat én még csak amerikai plakátokon láttam. A levelek íze édeskés, máshoz nem hasonlító, a pofazacskóban gyűlő gombóc idővel ugyanúgy elzsibbasztja a nyálkahártyát, mint amikor a fogorvosnál rácsöppen a fecskendőből a lidokain.
Szieszta az argentin-bolíviai határon. Fotó: Orosz Péter
Ekkorra már egy másik faluban voltunk a csajommal, a bolíviai határon, még 600 méterrel Uquía felett, varázslatos hely, egy patak okos szétcsatornázásával zöld sziget a végtelen, szivárványszínű sivatagban, jó sok levelet elrágcsáltam és fantasztikus volt az egész. Nem voltam éhes, de jóízűen ettem meg a sült lámámat, nem voltam szomjas, de egy kevés hideg vizet szívesen ittam, nem voltam fáradt, de órákat ültem a nyugágyban és néztem a sivatagot.
De a levelek miatt? Vagy a 3400 méteren már határozottan érezhető oxigénhiány miatt? Vagy azért, mert egy hosszú, klassz utazás legtávolabbi pontjára érkeztem? Azt hiszem, ezt nem lehet kibogozni. A helyszínen fogyasztva az évezredes kultúrdrogok elválaszthatatlanok a táj, a kultúra és a művészet többi elemétől. Etiópiában kávézni, Amazóniában ayahuascázni, Franciaországban borozni, Kambodzsában ópiumozni vagy épp az Altiplanón kokalevelezni ugyanúgy az utazás része, mint Nápolyban elnyalni egy fagyit.
Címlapkép: Spencer Platt/Getty Images