Emlékeimben úgy él, hogy tíz-húsz éve még a házi veréb volt a leggyakoribb városi madár. Mindenhová odaszemtelenkedtek, csipegették a morzsákat a járókelők lábai közt. Nem mondom, ma is látni olykor-olykor Budapesten, de a korábbi gyakoriságukhoz képest szinte csak elvétve. Jöttek helyette viszont nagyobb madarak!
Házi verebek. Fotó: JamesReaFotos, on Flickr
A 2010-es évek verebe a galamb. Házi galambok ugyan korábban is voltak szép számmal, de nem voltak ennyire egyeduralkodók, és ennyire vakmerők. Mindig egy lépéssel a verebek mögött jártak a kajáért kuncsorgásban.
Házi galamb. Fotó: gelinh, on Flickr
Na és nem volt köztük örvös galamb, ami jóval nagyobb a házi galambnál, akkora mint egy tyúkocska. (Legegyszerűbben a nyaka két oldalán található fehér foltról ismerhetetik fel.) Amikor gyerekkoromban egy londoni parkban láttam őket messzire óvatoskodva sétálni, teljesen extázisba estem, mert idehaza ilyet csak erdőben lehetett akkoriban látni. Most viszont nálunk is van: a házunk előtt költ pár méterrel, az erkélyről néztem végig a fészeképítést.
Örvös galamb – fotó: gynti_46, on Flickr
Ezzel párhuzamosan mintha a galambnál kisebb balkáni gerle is visszaszorult volna, de ebben nem vagyok biztos – lehet, hogy csak a saját elméletem hatására érzem ezt.
Balkáni gerle – fotó: warriorwoman531, on Flickr
Az azonban tény, hogy az elmúlt 5-6 évben, az örvös galambokhoz hasonlóan megugrott a városokban a dolmányos varjak száma. Korábban sem voltak ritka madarak, de a nagyvárosokba nem húzódtak be ennyire. Főleg nem csapatosan.
Dolmányos varjú három szarkával (akik szintén igen megszaporodtak az elmúlt években a fővárosban – fotó: Sergey Yeliseev, on Flickr
A múlt héten szinte a szemem előtt zajlott le a generációváltás a Palatinuson (amikor a leguánokat is láttuk). Kitettünk kísérletképpen vagy két lépésre tőlünk egy kis hekkmaradékot, egy nagyvonalakban lerágott kukoricacsutkával. Egy fiatal varjú egyből ott termett és csipegetni kezdte. Körülötte vagy tíz másik jelent meg és irígykedve nézték a kölyköt, de ők nem mertek közelebb jönni.
Ha egyszer rajtaveszt a bátorságán, akkor az óvatosok "jutnak tovább", de ha kiderül, hogy nem kell tartani az emberektől, akkor rájönnek, hogy a merészség kifizetődő: aki nem fél az embertől az jóllakik.
Dolmányos varjak a Palatinuson
Hogy pontosan mi állhat az egyre nagyobb madarak elterjedése mögött, azt nem tudom. Én a táplálékra gyanakszom: megváltozott a városi szemét összetétele és mennyisége. (Ugyan nem a hulladék, de a táplálékösszetétel változásánk köszönhető, hogy a régen teljesen megszokott, villanydróton ücsörgő, ablakokba fészkelő molnárfecskék eltűntek a városokból: kevesebb a repülő rovar.)
Alighanem több a hulladék, ami már nagyobb fajok eltartására is elegendő. Mindenesetre el lehet merengeni a folytatáson. Vajon meddig nőnek majd? Ha belegondolunk, hogy a madarak az utolsó ma élő dinoszauruszuk, akkor simán elképzelhetünk egy klassz horrorfilmet a Madarak és a SharkNado keresztezésével, amelyben repülő T-Rexek hullanak ránk az égből.
Nyitókép: házi galamb – Richard Grandmorin, Flickr
Cink a Facebookon: fb.com/cinkhungary, Zubreczki Dávid a Twitteren: @boogiepapa