Az Éhezők viadalával sikerült az, ami a Csillagok háborúja óta szinte senkinek. A második rész sokkal jobb, mint az előző. Itt van a tinigyilkolás Birodalom visszavágja, ami olyan komoly dolgokkal foglalkozik, hogy egy sokat látott felnőttet is földhöz vág.
Az Éhezők viadalával sikerült az, ami a Csillagok háborúja óta szinte senkinek. A második rész sokkal jobb, mint az előző. Itt van a tinigyilkolás Birodalom visszavágja, ami olyan komoly dolgokkal foglalkozik, hogy egy sokat látott felnőttet is földhöz vág.
Miről szól az Éhezők viadala: Futótűz: A távoli jövőben egy forradalom leverése után a totalitárius állam egy kegyetlen gladiátorjátékkal irányítja az elszegényedett lakosságot, minden évben minden kerületből kihúznak két fiatalt, akinek részt kell vennie a címbeli viadalon. Ami abból áll, hogy egy irányított arénában ki kell végeznie a többi kerület jelöltjét. A túlélőket sztárokként ünneplik a tehetősek, egész életre ellátást kapnak. A Futótűz akkor kezdődik, amikor Katniss és Peeta, az előző viadal nyertesei elindulnak a PR-turnéjukra.
Ismeritek azt az érzést, amikor valami olyat néztek a moziban, amit pont látni akartok? Olyan az, mint amikor sétálsz nyáron, és semmi mást nem akarsz, csak egy rendes citromos fagyit enni, bemész az első fagyizóba ami útba esik, kérsz egy gombóc citromot, kikanalazzák neked, kifizeted, odaadják és pont olyan, amilyet szerettél volna nyalni. Nincsenek benne hatalmas jégkristályok, nincsen olyan íze, mint az Olympus-citrompótlónak, viszont összehúzza a szádat, és pont erre volt szükséged.
Az Éhezők viadala: Futótűz olyan, mint a lehető legjobban eső citromfagyi.
És itt most be is fejezem a kajás szimbolikát. Mielőtt láttam volna a Futótüzet, volt egy elég kemény elképzelésem arról, hogy milyen lehet. Láttam az előző Éhezők viadalát, ami visszafogottan tetszett: volt egy erős világa, aminél nyomasztóbb szerintem tinifilmben nincsen manapság, volt egy kőkemény, de még szerethető főhőse (Jennifer Lawrence) és az egész pont annyira volt kompetens, hogy ne tűnjön fel túlzottan, hogy igazából a japán Battle Royale című manga/film nyúlása az egész. Az első rész pont addig volt érdekes, amíg bemutatta a lehangoló világot. Amikor egymásnak eresztették a tiniszereplőket, akkor már ásítozni kezdtem, mert akkor is pontosan lehet tudni, hogy ki fogja túlélni és ki fog meghalni, hogyha még nem is hallottunk a sorozatról. És ha összeeresztik őket egy olyan kegyetlen gladiátorjátékban, amiben csak egy maradhat, akkor elég jó elképzelésünk lehet arról, hogy ki lesz az az egyetlen.
Vagyis nem. Az Éhezők viadala azzal ért véget, hogy egy potenciális közös öngyilkosság miatt muszáj volt megváltoztatni a szabályokat és ezzel két versenyzőt is élve hagyni. Katniss és Peeta vonzerejét ki akarta használni az uralkodó totalitárius állam és ezzel tovább növelni a játék népszerűségét. Csak arra nem számítottak a Capitoliumban, hogy az egyik gesztusuk a kormánnyal szembeni ellenállás szimbóluma, Katnissből pedig a lázadás idolja lesz.
Idolnak lenni pedig egyáltalán nem könnyű. Itt lesz igazán jó az Éhezők viadala, amikor pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első abbahagyta, de nem söpri le a morális problémákat, hanem megköveteli a szereplőktől, hogy szembenézzenek velük. Ez most borzalmasan úgy hangzik, mintha egy Bergman-filmről írnék, vagy legalább egy Antonioniról, a Futótűznek biztos nincsenek ilyen ambíciói, hiszen az utóbbi évek legsikeresebb könyv-, és valószínűleg filmsorozata lesz. De mégis annyira közel kerül ahhoz, hogy csak lelki problémákkal foglalkozzon, amennyire én az idei nyüszítően erőlködő amerikai filmektől (Az acélember, Elysium) nem láttam. Sosem gondoltam, hogy egy mainstream amerikai filmben azt akarom látni, hogy emberek beszélgetnek arról, hogy mit éreznek, azt meg végképp nem, hogy élvezni is fogom a belső vívódást.
Mert mi arra a reakció, ha miattad végeznek ki valakit a szemed láttára, amiért szimbólum lettél neki? Hogy kell akkor viselkedni, amikor a saját döntéseid miatt rohamosztagosok szállják meg a szülővárosod és ostorozzák meg a főtéren a gyerekkori szerelmed? Ezek sokkal kézzelfoghatóbb dolgok, mintha a galaxis rendjéért kellene harcolnod. A Galaxis útikalauz stopposoknak Arthur Dentje sem akkor fogja fel, hogy elpusztult a Föld, amikor széjjellövik a szeme előtt, hanem amikor eszébe jut az anyukája.
A két és fél órás Futótűz pedig nagyjából másfél órát azzal tölt, hogy hitelesen felállítja azt, amiért harcolni kell. Azért mondom, hogy nagyjából, mert egyszer sem gondoltam arra közben, hogy megnézzem az időt. Amikor a rohadt szemét totalitárius rendszer kitalálja, hogy újra harcba küldi a viadal összes élő nyertesét, akkor pontosan tisztában vagy azzal, hogy miért megy a harc. Pontosan átérzed, hogy milyen lehet minden lehetséges eszközzel szembemenni egy rezsimmel, ami váltig állítja, hogy érted dolgozik, de minden tettével úgy látod, hogy ellened. Milyen érzés úgy nem tenni semmit, hogy tudod, ezzel is teszel valamit.
Az Éhezők viadala: Futótűz egy tök jó film, nézzétek meg. Mától játsszák a magyar mozik.
Fotó: outnow.ch