Forgatási helyszínekről
A régi idők mozijait szinte kizárólag a filmgyárban forgatták, futószalagon, díszletek között. Évente több tucat film készült, ezért idővel, pénzzel takarékosan kellett bánni, hogy a tempót tartani tudják. Szeleczky Zita és Dajka Margit is mesélte, hogy a rendezők nem is nagyon instruálták a színészeket, jobbára rájuk bízták, hogyan oldják meg a jeleneteket.
„Azért vállaltam el, hogy megismerjem, milyen is egy hangos filmben játszani. Pontosan úgy játszottam, mint a színpadon. Nem éreztem különbséget. Egy jelenetnél valami probléma adódott. Megkérdeztem Székelyt, hogy kellene felépítenem? Te vagy a színésznő, oldd meg, ha tudod, válaszolta. Akkor még a filmrendező nem azt a szigorú egyedül való alkotót jelentette, mint manapság. Mi pedig játszottunk úgy, ahogy azt megszoktuk, ki a Vígben, ki a Nemzetiben, ki másutt.„ (Dajka Margit)
A második bécsi döntés után természetes, hogy jó pár filmet forgattak Erdélyben. Jobbak-rosszabbak is akadtak közöttük. A hegyek lánya (1942) és az Ágrólszakadt úrilány (1943) a kifejezetten jók közé tartozott. A rosszabbak közül való volt pl. a Leányvásár (1941) és a Kalotaszegi Madonna (1943). De Erdély és a székely emberek, mint a tisztaság, a becsület, a romlatlanság jelképe, továbbá a táj szépsége mindegyikben megjelent.
Az alábbi három filmen kívül még az Egy éj Velencében c. filmet forgatták külföldön. És mit ád az ég, pont Velencében… 🙂
Borcsa Amerikában
Ezt az 1938-ban készült filmet csak a forgatás helyszíne miatt említem meg. Megnézését senkinek se javaslom. Ugyanis a Borcsa Amerikában rettenetes. A filmen még a sok kiváló színész (Gózon, Dajka, Mály) sem tudott segíteni. A kópiát magángyűjtőtől vásárolták 1986-ban. Azt nem tudom eldönteni, mi szörnyűbb, a fennmaradt kópia minősége vagy maga a film, de mindegy is. Az biztos, hogy az akkori magyar filmgyártás legnagyobb szabású vállalkozása volt. Alapvetően három helyszínen forgattak. Egy műfaluban, műparasztnak öltözve, díszletek között, majd Amerika felé a hajóúton, illetve New Yorkban. A történetről annyit, hogy Dajkát felfedezik egy kis faluban, és szerződést ajánlanak neki Amerikában, énekesnőnek. Ő éppen szerelmi válságban van, ezért elfogadja az ajánlatot. De Amerikában rádöbben, hogy hazahúzza a szíve rezedaszagú kis falujába, így megragadja mufurc vőlegénye grabancát, otthagyja a pompásnak induló karrierjét és hazamegy.
Dajka estélyije maga a totális melléfogás. Előnytelen volt, csúnya, ráadásul mindent láttatott, amit az ő esetében nem kellett volna. Egy klasszikust idézve úgy megkérdezném a ruha tervezőjét: És ezt így hogy??
Ahogy írni szokás, szegény Mály Gerő, ez a remek karakterszínész ekkor még nem sejthette, hogy 1952-ben pont New Yorkban leli majd halálát, elszegényedve, elfeledve, betegen, egyedül.
Áll a bál – forgatás Lengyelországban
A film összességében erős közepesre sikeredett. Pesten kívül 1939 augusztusában Varsóban is forgatták. A stáb augusztus 26-án érkezett haza. A bemutató pedig szeptember 28-án volt. A dátumok önmagukért beszélnek. Talán ez a magyar film örökítette meg utoljára a még ép Varsót, az utcákon békésen sétáló lengyeleket.
A mese természetesen egy szerelmi szálra épült fel. A szerelmespárt Szeleczky Zita és Pataky Jenő alkották, kiket elszakítanak egymástól egy évre, mert a lánynak nem éppen ezt a fiút szánták. Patakyt ezért száműzték a varsói nagykövetségre diplomatának, a lányt meg visszaküldték „Svejcba”, az internátusba, hátha észhez tér. Varsóban a magyar ifjú egy lengyel kémházaspár karmai közé kerül, kiknek célja, hogy akár a női csáberő (Simor Erzsi) bevetésével is, de megszerezzenek egy bizonyos „nagyon fontos adatokat” tartalmazó dokumentumot. Ezt az iratot Patakynak futárként kellett volna visszavinnie Pestre. Szegény, alig ment ki, már fordulhatott is vissza… Szerencsére Pataky frissen-gyorsan átlátott a szitán és egy csel bevetésével épségben hazajuttatta a „nagyon fontos adatokat” tartalmazó borítékot. Honfiúi hűsége és bátorsága jutalmul elnyerte a filmben Budapest-Svájc-Varsó-Budapest között száguldozó szíve hölgye kezét is.
Közbevetőleg: mosolyogni való megoldása volt a korabeli magyar filmeknek az, ahogyan a magyar színészek külföldieket játszottak. Különösebben nem szokták bonyolítani a helyzetet, mert áthidalandó a nyelvi nehézségeket, mindenki magyarul beszélt. Így volt ez itt is: a galád lengyel kémpár és baráti társasága is magyarul társalgott az ifjú diplomatával. Persze a megoldás praktikussága vitathatatlan.
A forgatást követően a véres valóság persze már korántsem volt vicces. Pataky Jenő állítólag különösen megszenvedte, mikor a filmhíradókban látta, hogy mivé lett az a Varsó, amit pár hete még békeidőben látott és megismert.
Sok információt és képet nyertem innen.
Tengerparti randevú – forgatás Bulgáriában
Egész jó film sikeredett belőle. Leginkább azt szerettem benne, hogy a két szerelmespár kapcsolata olyan közvetlen és helyes volt. A lányokat nem őrizték árgus szemű anyák, vénkisasszony tántik, hogy még véletlenül se maradhassanak egy percre sem kettesben szívük választottjával. A négy művésznövendék albérletben lakott, külön a két lány és külön a fiúk, de közös programokra jártak, illetve egymás otthonában is megfordultak, randiztak, csókolóztak, szóval boldogok voltak. Mindkét magyar fiú Pesten tanuló bolgár lányba volt szerelmes. A két bolgár lány közül csak az egyik volt valódi bolgár, Dorita Boneva, a másik „álbolgár” volt, mondhatni magyar. Pelsőczy Irén. De Dorita kiválóan beszélt magyarul.
A helyzetet bonyolította, hogy a Pelsőczy Irén alakította lányba idősödő tanára (Solthy György) is beleszerelmesedett. Ezt elég sután meg is vallotta, aminek következtében a lány egyenesen hazarohant Bulgáriába. És itt jöhetett a film fő helyszíne, Bulgária. A stáb nagyjából végigszáguldott az országon, miközben sokat forgatott. Sok nevezetesség, szép helyszín be is került a filmbe, de persze ezeknek élvezeti értéke látvány szempontjából manapság már nem igazán van. Azzal együtt, hogy a film viszonylag épségben maradt fenn.
Ha az Áll a bál c. filmnél élcelődtem azon, hogy a külföldi szereplők mind ékes magyarsággal beszélnek, hát ennél a filmnél élcelődésre sem okom sem jogom nem volt. Mert pl. Dorita Boneva a szerepe szerint váltogatta a bolgárt és a magyart, de Pelsőczy Irén is sokat beszélt bolgárul. A kinti forgatáson pedig a bolgár színészek értelemszerűen anyanyelvükön szólaltak meg. Mindezzel semmi baj nem lett volna, ha a bolgár szövegeket ellátják magyar felirattal. Az viszont elmaradt, így a film második fele jobbára kitalációs alapon működött. A fül helyett a szemé lett a főszerep. Csak remélem, hogy nagyjából követni tudtam a fordulatokat…
A félreértések tisztázása után a négy fiatal két párt alkotva egymásra lelt, jöhetett az ásó, kapa, nagyharang…; a mama-fia páros pedig tovább élte szimbiózisban az ő kis megszokott életét.
A bolgár forgatásra 1943 nyarán került sor. Rá egy évre, 1944 szeptember elején új bolgár kormány alakult, mely visszahívta csapatait és kijelentette, hogy nem tekinti Bulgáriát az Egyesült Királysággal és az USA-val hadban állónak. A Szovjetunióval Bulgária eleve nem állt hadban. Sztálin ezt a lépést azonban úgy értelmezte, hogy Bulgária megpróbálta elkerülni a szovjet csapatok behatolását, ezért szeptember 5-én hadat üzent Bulgáriának és a Vörös Hadsereg betört az országba.
A teljes film megtekinthető itt.
A négy főszereplő
Pataky Jenő
Ez a jó külsejű, roppant szimpatikus férfiú a ritka magyar színészek egyike volt, aki Magyarországon, azon belül Budapesten született és halt meg. Igaz, a két dátum között évtizedeket élt külföldön is. 1914-ben született, kamaszként a sport és a színjátszás érdekelte. Érettségi után fel is vették a Színművészeti Akadémiára, majd annak elvégzése után a Nemzeti Színházba szerződött. 1943-ban a színház felszólította, hogy zsidó származású menyasszonyával (későbbi feleségével) szakítsa meg kapcsolatát. Ennek nem tett eleget, ezért a színház felmondott neki. Szerencsére filmes karrierje folytatódhatott, így vett részt ebben a bolgár-magyar koprodukcióban is. A háború után szeretett volna visszakerülni a Nemzetibe, de 1948-ban már annak a rendszernek sem felelt meg, B-listára tették. Sikertelen disszidálása után börtönbe került, majd szénkihordó lett.
“Tróger. Szénkihordó! Öregem, az volt a népszerűségem csúcsa! Mert felismertek! Jaj, Művész Úr, nem adna egy autogramot? Jó, csak előbb hová tegyem a szenet? Állandóan itattak (ahogy kijár egy zsákolónak), majdnem alkoholista lettem.” (Pataky Jenő)
Ezután 1956-ig kisebb színházakban foglalkoztatták. ’56-ban a forradalomban való szerepvállalása miatt az újabb megtorlásoktól való félelmében emigrált. Franciaországban élt, főleg az üzleti életben találta meg boldogulását. 1979-ben tért haza. Utolsó színháza újra az lett, ami már kétszer elküldte: a Nemzeti. 1996-ban halt meg. Tehetsége, megjelenése kiválóan alkalmas volt a háború előtti filmek ifjú hőseinek megformálására. 30 filmjét néhány kivétellel 1945 előtt forgatta. Különösen szerettem a Kadétszerelemben (1941), ahol katonatisztet játszott (remekül festett egyenruhában) és a Nemes Rózsa (1943) c. filmben, amiben pedig egy elszegényedett örököst.
Pelsőczy Irén
Közel sem volt olyan óriási sztár, mint pl. Tolnay vagy Muráti. Igaz, fiatalabb is volt náluk. Mintegy 10 filmben szerepelt, de hamar népszerű lett. Rossz nyelvek szerint ennek inkább a szépsége, nem pedig a tehetsége volt az oka. De a Tengerparti randevúban például egyáltalán nem játszott rosszul. Jót tett neki, hogy nem egy naptól-széltől óvott úrilány eljátszására kárhoztatták, hanem egy talpraesett, modern diáklányt kellett megformálnia. Ugyanakkor a színésznővel lehet, hogy kicsit elszaladt a ló. Erre utal a korabeli sajtóban megjelent dörgedelem, melynek szerzője Szentpály Istvánné. A címe: Na de kedves Pelsőczy Irénke! (Mozi Újság 1943/43. szám) De jó lenne tudni, mi volt a harag tárgya! A háború után Pelsőczy Irén külföldre ment, állítólag fiatalon, betegségben halt meg.
Naszódy Sándor
Minden bizonnyal ez a bolgár-magyar film volt a legnagyobb filmszerepe. A Dr. Kovács István és a Kadétszerelem c. filmekben szintén diákot játszott. A Színiakadémia után 1944-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1945-ben két év eltiltásra ítélték, ezután emigrált. Kanadában, majd az USA-ban dolgozott asszisztensként, koreográfusként. 1996-ban halt meg Kaliforniában.
Dorita Boneva
Egy bolgár származású lány, aki 7 éves korában került Budapestre. Zeneakadémiát végzett. Operaénekesként főleg Németországban lépett fel. Mindemellett három magyar filmben is játszott (Egy szoknya, egy nadrág, Szeptember végén, Tengerparti randevú). 1944 végén Budapestről nyugatra emigrált. Rio de Janeiróban telepedett le.
A két kedvenc epizódszereplőm
Kedves színfoltja volt filmnek az 50 éves, felnőni képtelen agglegény (Solthy György) és az ő kicsi fiát féltő mama (Vágóné Margit) kapcsolata. Mindketten kiválóan hozták a karakterüket.
Akkor és most
A régi idők mozija következő részében többek közt szó lesz egy világhírű magyar fotóművészről, egy kiváló fotójáról és persze filmekről, színészekről.