Filmnézés következményekkel
Megnéztem a Családunk szégyene c. kellemes kis vígjátékot, amiben felfigyeltem Halmay Tiborra. Ezért utánaolvastam az életének, illetve fotókat kerestem róla. Így találtam rá a poszt alján lévő Munkácsi képre is, és magára Munkácsi Márton fotóművészre. Nagyjából ez a levezetése a poszt megírásának.
Családunk szégyene
Ez a film azok közé a habos-babos, hihetetlenül könnyed vígjátékok közé tartozik, amelyeket százával ontott a filmgyár. Vérprofi szerzők a kisujjukból kirázták ezeket a sokszor bugyuta kis sztorikat, majd vérprofi rendezők, színészek filmeket csináltak belőlük. Ezek a vígjátékok nem a történetük, és legtöbbször nem is a középpontban álló szerelmespárt játszó színészek miatt szerethetők és értékelhetők. Hanem a bennük játszó rengeteg, jobbnál-jobb karakterszínész miatt. Legtöbbjüknek persze megvolt a fő “csapásvonala”, vagyis az, hogy milyen típusokat személyesítenek meg, de olyan tehetségesek voltak, hogy mégsem váltak unalmassá. A tömeggyártás azzal is járt, hogy a színvonal bizony erősen ingadozó volt. Rosszból és közepesből is jócskán akad (pl. Gazdátlan asszony, Emmy, Tokaji rapszódia, Makkhetes), de jóból és nagyon jóból még több. A Családunk szégyene példa arra, amikor nagyon jóra sikerült egy vígjáték. A rendezője Martonffy Emil. A filmbemutató 1943 február 11-én volt.
A történet szerint Szőts Gáspár (Mály Gerő) Mexikóban élő fiatalkori szerelmétől (Vaszary Piri) havi apanázst kap két lánya neveltetésére. Szőtsnek azonban csak egy lánya van (Goll Bea) – a másikat csupán azért találta ki, hogy az asszony több pénzt küldjön és teljen mulatozásra is. Ám azzal nem számolt, hogy fiával együtt (Benkő Gyula) Klári néni egyszer hazalátogat. A fiú persze egyből beleszeret Szőts leánykájába. Először a nem létezőbe, majd a létezőbe. Mindkét lányt Goll Bea alakította. Jó kis szerepe volt még a filmben a Csöpi nevű kiérdemesült bokszolót játszó Hajmássy Miklósnak, Turay Idának, Csöpi szívszerelmének, aki egy mulatóban férfiakat szórakoztatott, továbbá Halmay Tibornak, mint csetlő-botló cipőügynöknek. A film megtekinthető itt.
Szereplők
Goll Bea felejthető alakítást nyújtott. (Pedig a szerepben – két eltérő karakterű lány megformálása – több lett volna.) Ez jórészt tehetsége hiányának tudható be, nem pedig hihetetlenül zsenge életkorának. Szerepre való kiválasztása jobban érthető, ha megemlítem, hogy ez a 15 éves gyereklány a forgatáskor már a film producerének felesége volt. Goll Beának 1945-ig volt még néhány halovány alakítása, majd a háború végén Svájcba ment, ahol hosszú életet élt. 2014-ben halt meg, 87 éves korában.
Benkő Gyula az 1945 előtti filmjeiben megbízhatóan hozta a snájdig, kedves mosolyú, bájos úrifiút, de ritka kivételektől eltekintve ennél nem többet. Igaz, nem rajta múlt. Azokban a szerepekben csak ennyi volt. A Gyanú (1944) c. filmben viszont kifejezetten tetszett, ebben egy ambiciózus presszótulajdonos fiatalembert alakított.
Turay Ida az egyik legkiválóbb színésznőnk volt. Aki el tud vonatkoztatni a nyafogós, csacsogós, affektálónak tűnő beszédmodorától, az értékelni tudja őt, mint színészt. Imádott játszani, remek humorral volt megáldva. Nem tipikus szépség volt, ezért jó érzékkel nem is hervatag naivákat osztottak rá, hanem mindenféle társadalmi helyzetű, tűzről pattant leányzókat. Ennek a filmnek a legjobb jeleneteit ő produkálja Halmayval, Mályval és Hajmássyval. Tőle és a partnereitől lett olyan jó a film, amilyen.
Turayról egy remek portré itt olvasható: Fábián Titusz: A matrózblúzos naiva
Halmay Tibor
Karakteres arcú, apró termetű, csupa izom férfi volt. 1894-ben született. Arisztokrata család sarja, melyben a férfiak jellemzően katonai pályára léptek. Nem csoda, hogy ő is honvédtiszt lett, de az 1. világháború után mégis a színészetet választotta. Budapesti színházakban, majd Bécsben és Berlinben is népszerű lett. Halmay vérbeli táncoskomikus volt. Kivételes akrobatikus tánctudása jó színészi adottsággal párosult. Idehaza tucatnál is több filmben játszott karakterszerepet: pl. Családunk szégyene, Nemes Rózsa, Makacs Kata. Rövid élet jutott neki. 1944 novemberében halt meg Budapesten. Állítólag ismét katonaként szolgált, amikor egy szovjet támadás során az életét vesztette. Más források szerint ismeretlen körülmények között lelte halálát. (Munkácsi fotója a poszt végén igazolja akrobatikus képességeit.)
Hajmássy Miklós
Ez a majd’ két méter magas, szigorú arcberendezésű, ámde kellemes orgánumú férfi az egyik legkedvesebb színészem a régi idők mozija férfi színészei közül. 1900-ban született. Keszthelyen gazdasági akadémiát végzett, utána Károlyi gróf birtokán lett gazdatiszt, majd színészetet tanult Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában. Ezután rengeteg színházban dolgozott vidéken és Pesten egyaránt. Kedvenc sportja a vitorlázás volt. Kb. 35 filmben játszott. Nemcsak abszolút férfi főszerepekben lehetett látni, hanem isteni karakterszerepeket, sőt, pár mondatos epizódszerepeket is adtak neki. Legjobb alakításai azok voltak, amikor nem romantikus, rögvest szerelemre lobbanó, és nősülni vágyó férfiút kellett alakítania, hanem megmutathatta kivételes humorérzékét. Ezekben a filmekben szerencsére méltó partnernői is voltak. Pl. Turay Ida a Családunk szégyene, Muráti Lili az Ez történt Budapesten, Kiss Manyi a Maga lesz a férjem c. filmekben. Tolnay Klárival pedig jó néhány filmben, így az Ördög nem alszik c. filmben is remek párost alkottak. 1944 végén emigrált. Bécs, Passau, München után 1948-tól Argentína következett, ahol sok színész társával együtt tagja volt a Magyar Színjátszó Társaságnak. Pár év brazíliai kitérő után visszaköltözött Argentínába, ahol újból életre hívta a Társaságot. Igazgatója, rendezője, és színésze is volt. Idős korában érszűkület miatt amputálták az egyik lábát, tolószékbe kényszerült. Egy öregotthonban élt, de jókedvét még ott sem veszítette el. 1990-ben halt meg.
Egyszer Szilassy László volt nála látogatóban, akitől megkérdezte, van-e pénze. Igen – mondta Szilassy. Jó, akkor iszunk! – felelte Hajmássy.
Mály Gerő
Kiváló magyar színész, aki egyúttal nagyon büszke volt örmény származására. Loboncos, sűrű haja, elnagyolt arcvonásai és tömzsi alkata nem amorózók formálására predesztinálta. Csodálatos karakterszínészünk volt. Túlnyomórészt persze vígjátékokban játszott, de drámai szerepei is akadtak. Láttam őt nagy hantás, de szerethető csavargóként A szerelem nem szégyen c. filmben, amit ő és Tolnay Klári, nem pedig az elvileg főszereplő Jávor vitt sikerre. Játszott vezérigazgatót pl. a Rozmaringban (Kabos Gyulával verhetetlen párost alkottak.), gyárost a Hétszilvafa c. filmben, hirtelen meggazdagodott pékmestert a Pista tekintetes úrban, de persze legtöbbször inas volt. Utóbbira példa a Három csengő mindenese egy hotelban. Élmény volt nézni a játékát.
Mály Gerő 1884-ben Erdélyben született. Bár vasutas apja nagyon nem támogatta, mégis színésznek állt. Középiskolai barátjával, Rajnay Gáborral együtt vándorszínészként sokat éheztek, fáztak. Az 1910-es évek elején kerültek Budapestre, és Mály hamarosan az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett. Szinte nem is készült magyar film nélküle, de főszerep egyszer sem jutott neki. Utolsó filmje a Sári bíró volt. 1943 után már nem játszott. A háború borzalmai miatt menekült Amerikába 1946-ban. Ott azonban nem boldogult. Erről jórészt az ő nyakassága tehetett.
“Ha az amerikaiak beszélni akarnak velem, tanuljanak meg magyarul!” (Ez volt a gyakran hangoztatott jelszava.)
New York egyik magyar vendéglőse szánta meg és alkalmazta a vendéglőjében. Mály Gerő mosogatott, felmosott, krumplit pucolt, míg végül 1952-ben, keserű évek után meghalt.
Vaszary Piri
Álmából felkeltve is 100%-os biztonsággal hozta a parnevü, kotnyeles, sokszor harsány, buta feleséget, anyát, vagy éppen a folyton férjhez menni vágyó aggszűz rokont, aki mindenkinek sok kicsit. Vaszary Pirit jobban beskatulyázták ezek a karakterek, mint pl. kedves játszótársát, Mály Gerőt. De szerencsére színházi szerepeiben jobban meg tudta mutatni, milyen sokoldalú művész.
„Budapesten lány játszotta, a csodálatos Vaszary Piri. Nyolcvanszor játszotta el s mindig telt ház előtt. Sohasem bírtam egy negyedóránál tovább bent lenni az előadáson, mert rögtön elfogódott a szívem és könny facsarodott, s menekülnöm kellett a múlt víziói elől. Oly tökéletes volt az előadás, hogy visszaéreztem magamat a múltba s nem bírtam a fájdalmat.” (Móricz Zsigmond Vaszary Piri által játszott Nyilas Misiről)
Híres-neves családból származott. Budapesten született 1901-ben. Mivel a családban sok művész volt, egyértelmű volt az ő pályaválasztása is. Rákosi Szidi színiiskolájában végzett, majd jó néhány fővárosi színházban játszott, illetve 100-nál is több filmben szerepelt. Ami önmagában is hihetetlen szám. Háromszor volt férjnél, harmadik férjétől, egy orvostól két gyermeke született. 1945 elején férje katonaorvosként szolgált, akit az orosz csapatok előrenyomulása miatt a nyugati határszélre vezényeltek. Családja vele tartott a menekülésben, míg végül a kórházvonattal együtt áprilisban Grazban kötöttek ki. Ezután Vaszary Piri már nem tért haza. Sok országot megjárt. Hosszabb időt töltött a régi kollégákkal együtt játszva szerte Dél-Amerikában, míg végül Spanyolországban halt meg 64 éves korában.
Pár mondat még a Vaszary-családról
Vaszary Kolos (1832-1915) volt a család egyik leghíresebb tagja. Vaszary Piri nagy-nagybátyja volt, mivel Vaszary Kolos és a színésznő nagyapja voltak testvérek. Iskolákat létesített, templomokat restauráltatott, adománya tette lehetővé közkórház létesítését Esztergomban, de az ő érdeme a bencések pihenőhelyéül szolgáló balatonfüredi villa – ma Vaszary villa – felújítása is. Tisztségeiről lemondva utolsó éveit ott töltötte. A villa sok hányattatás után – még az “ideiglenesen itt állomásozók” nyaralója is volt – mára Balatonfüred egyik legszebb épülete és kulturális központja lett.
Vaszary János (1867-1938) Vaszary Piri apai nagybátyja volt. Tanult és élt Münchenben, Párizsban és több olasz városban is. Nemcsak festőművész volt, hanem a Képzőművészeti Főiskolán oktatott is.
A Vaszary testvérek élete gyerekkoruk óta a színház körül forgott.
„…Összeültünk és megírtunk egy öt felvonásos drámát, s mikor szüleink nem voltak otthon, elő is adtunk. Piroskát egy megtért fegyenc szerepében meg kellett nyírnunk, Kolos öcsémnek [a 4. testvérük] pedig, aki egy agg misszionárius szerepét alakította, anyám ezüstrókájából nyírtunk ki szakállt. A ragasztószer, amivel a szakállat rögzítettük, oly undorítóan jól ragadt, hogy Kolost később a legjobb akarattal sem sikerült szakálltalanítani. Szegénynek így kellett bevárnia apánk hazatértét, akinek úgy kellett előbb bemutatni saját ezüstszakállas gyermekét, hogy aztán az abszolút felismerhetetlenségig összepofozza.” (Vaszary Gábor)
Vaszary Gábor volt a legidősebb. Író, újságíró, több színdarab és film forgatókönyvének írója is volt. Svácjban halt meg. Vaszary János, a középső testvér szintén írt, többek között filmek forgatókönyveit (amiket aztán ő meg is rendezett), de színházat is vezetett. Mivel Muráti Lili színésznő férje volt, így gyakran előállt az a helyzet, hogy Vaszary Gábor megírt egy darabot, öccse megrendezte, és a két színésznő, Vaszary Piri és Muráti Lili pedig játszott benne. De az ilyen családi összefogás inkább hatékony volt, mint visszatetsző, hiszen csupa tehetséges emberről volt szó. Vaszary János Madridban halt meg, akárcsak felesége évtizedek múlva.
Hat szomorú szempár
Rengeteg neves, tehetséges színészünk hagyta el az országot a háború előtt-alatt-után. Mérhetetlenül kár értük. Nélkülük szegényebb lett a magyar filmgyártás. Persze tudom, hogy abban a nyomorult világban, ami 1948-49 körül jött, a legtöbbnek nem lett volna helye, művészként sem, talán emberként sem; ezért sajnos igazuk lehetett, hogy elmentek. Mivel ebben a posztban két színésznél is említettem Dél-Amerikát, adta magát ez a pár mondat és alatta a kép:
„Nem volna semmi baj, csak Magyarország ne volna olyan messze. Hogy legalább a szél elhozhatná a föld üzenetét. Mert a lélek velünk van. Sosem éreztem ezt jobban, mint Chilében, amikor előadásomra összezsúfolódott minden magyar – még az ország legtávolabbi részeiből is jöttek – és együtt sírtunk, együtt nevettünk. Vagyis boldogok voltunk. Kívánhat ma ennél többet egy szegény vándorkomédiás, aki echós repülőgéppel szeli át az országhatárokat?” (Vaszary Piri a honvágyról)
Végül, de nem utolsósorban: Munkácsi Márton fotóművész
Munkácsi Márton (1896-1963) André Kertész, Robert Capa és Brassai mellett a „nagy négyek” egyike volt. Gyakran fényképezte a kisembert. Cselédek vasárnapját, cipőpucoló fiúkat a pesti utcán, rakodómunkásokat, koldusokat, de persze gazdag mágnásokat is. 1928-ban hagyta el Magyarországot. Először Berlinbe ment, ahol hamar ismert és megbecsült lett. Képeit a legnagyobb példányszámú képeslapok, magazinok közölték. Hitler hatalomátvételét követően, 1934-ben Amerikába menekült. Az 1940-es évek elején New Yorkban érte el sikerei csúcsát, ahol a szakma a sajtófotográfia egyik meghatározó egyéniségeként tartotta őt számon. Egyúttal a világ legjobban fizetett divatfotósa is volt. A legnagyobb sztároktól (Marlene Dietrich, Katharine Hepburn, Louis Armstrong, Fred Astaire) kezdve a nyomorgó néger családokig mindenkit lefényképezett. Fénykorában remekül élt és bőkezűen költekezett, félre nem igazán tett. A 1960-as évekre azonban elfeledték, és szegényen halt meg New Yorkban.
És akkor jöjjön az a zseniális fotó, amelyikből minden kiindult:
Elnézegetve a képeit sok kedvenc Munkácsi fotóm lett. Ez a pocsolyát átugró nő képe biztosan a legkedvesebbek közül való. A mozdulat vagányságot, dinamizmust, a fotósra tekintő arcon megvillanó mosoly pedig önbizalmat, kacérságot sugall. Avedon fotója is ragyogó, az ugrás azonban inkább légies és nem dinamikus, és a fotósra nézés helyett előretekintő szép modell arca profihoz méltón kifejezéstelen, távolságtartó.
Sok-sok Munkácsi fotó megnézhető még például itt és itt.
A régi idők mozijának következő részében szó lesz a női princípiumról, a modern úrilány ismérveiről, a diplomás nőkről a filmekben; továbbá arról, hogy mit tett néhány bátor nő a való életben.