Elképesztő, mi minden van a Kossuth téren a föld alatt! Ebben a pillanatban például Wachsler Tamás, Orbán Viktor egykori kihívója a Fidesz.elnökségért, volt honvédelmi államtitkár, ma pedig a Steindl Imre Program vezetője, meg én. A helyzet pikáns, hiszen, hogy mást nem mondjak, egy négyemeletes ház méretű óriási föld
Elképesztő, mi minden van a Kossuth téren a föld alatt! Ebben a pillanatban például Wachsler Tamás, Orbán Viktor egykori kihívója a Fidesz.elnökségért, volt honvédelmi államtitkár, ma pedig a Steindl Imre Program vezetője, meg én. A helyzet pikáns, hiszen, hogy mást nem mondjak, egy négyemeletes ház méretű óriási föld alatti borosüvegben vagyunk, és izzadunk, mint Kövér László lova.
Bejutni sem volt egyszerű ebbe a lenyűgöző műszaki emlékbe, aminek már csak órái vannak hátra. Azért órái, mert a Parlament leeendő mélygarázsának a közepére esik, és a munkagödörből már kitermelték a föld felét. Célpontunk, a Wein-féle kút két téglával kirakott függőleges aknája így most már kéményként mered ki a barna talajból, miközben körülöttük markolók markolnak rendületlenül.
A kút 1915-ben épült, de a neve sajnos nem arra utal, hogy bor fakadt belőle, hanem arra, hogy Wein János mérnők tervezte, aki a föld alatti óriás borospalackok mestere volt. A kút ivóvizet gyűjtött egy, az Újlipótvárostól idáig elérő galéria segítségével. A galéria a vízügyesek nyelvén csövet jelent, bár abban nem vagyok biztos, hogy a hipszter vízügyesek galérianadrágot hordanak-e.
Azért áll két kémény egymás mellett, mert az egyik maga a kút, a másik pedig jóbarátja, a szívóakna, aki nem egy kedves, de eléggé megbízhatatlan, mindent elfelejtő akna, hanem arra szolgál, hogy az Újlipótváros alól csövön érkező vizet a szivattyú ezen keresztül szívja át a kútba. A Wein-kút lebontására azért is kapta meg olyan könnyen az engedélyt az Országgyűlés hivatala, mert a komenistáknak sikerült valami négybetűs klórszármazékot szivárogtatniuk a talajba a Belváros közepén, így a vize már régen nem volt iható, bár Wachsler azt mondja, amikor először ereszkedett le ide, a víz annyi tiszta és rezzenéstelen volt, hogy nem vette észre, hol kezdődik, és belelépett.
A kémény tetejére létrán mászunk fel, nekem itt a karimán jut eszembe, hogy tériszonyos vagyok, aztán mégsem zuhanok be a lyukba, hogy tovább apasszam a mérsékelt fideszesek számát, Wachsler ugyanis előrement a rengeteg felszerelésével, és pont a fejére esnék. Még egy majdnem embermagasságú reflektorállványt is lehurcolt a mélybe, ahová szintén fémlétra vezet le. A Kossuth tér átépítésének irányítója (ezt hívják Steindl Imre programnak) ugyanis szenvedélyes fotós, akiből jó ideje előtört a mindannyiunkban ott élő miniatűr Ráday Mihály, és a Parlament, illetve a körülötte zajló építkezés minden apró részletét dokumentálja, aztán a képeit Eclipse Chaser néven posztolja a Flickr-re. (A palacktúránkon készített tíz profi fotója szintén itt tekinthető meg.)
Bent már nem remeg a lábam, ahogy lefelé mászom a borospalack nyakában. A vizet korábban kiszivattyúzták, de valamennyi visszaszivárgott, a páratartalom 100 százalékos és már pár méter mélyen meglepően meleg van. Nagyjából a palack felénél párhuzamos gerendákkal alátámasztott platform feszül keresztben, ez lesz a támaszpontunk. A föld alatt, a csöndes, párás, sötét közegben hamar előkerülnek az Élet Nagy Kérdései. "Mi a jó a horgászatban?" – kérdezi egyszer csak Wachsler, miközben objektívet cserél. Fingom sincs – mondom kicsit más szavakkal. De még az is lehet, hogy ugyanezekkel.
"Hálistennek nem vagyok láthatatlan műszaki emlék" – gondolom magamban, ahogy körülnézek. Nem könnyű innen fotózni, hiszen gyakorlatilag a palack mértani középpontjában vagyunk. A téglák a vizes-nedves közegben meglepően megőrizték a piros színűket. Északi irányból, az Amerikai Ház felől befalazott bolthajtásnak kinéző elem látható a falon. Ahogy a markolók tovább markolnak, ki fog derülni, hogy tényleg van-e mögötte valami, mondjuk egy titkos járat.
Az már kiderült, hogy a Parlamentből ebben az északi irányban nem vezettek ki titkos menekülőalagutak, kivéve egy gépészeti alagutat, amiről viszont tudtak. Egy eddig nem ismert csővezetéket találtak csak, ami a Házba csatlakozott be, de az 20 centi átmérőjű, úgyhogy vész esetén maximum a képviselők kotorékebei menekülhettek volna ki rajta. Ezen kívül elképesztően sok csatorna, alagút és vezeték húzódott itt a föld alatt. Amikor az irodájában Wachsler megmutatta a Kossuth tér közműtérképét, az pont úgy nézett ki, mint egy különösen nagy szabásminta a Burda magazinból, kiskoromból. Wachsler elmeséli, hogy a Vízművek irtó hálás volt, amikor egy 1200 milliméteres régi vezetéküket is ki kellett váltani, és levezetni a rakpartra. Ez ugyanis abból a fáradás esetén robbanásszerűen széteső anyagból készült, amiből a híres Gellért téri és nagykörúti csőtörés főszereplői. Csakhogy a 4 bar nyomással érkező víz itt pár percen belül nemcsak a környékbeli pincéket árasztotta volna el, hanem a metrót is, aminek a Kossuth térnél van a legmélyebb pontja a dunai átkelés miatt. Az mondjuk vicces lett volna, ahogy a Parlament picéjében lévő fodrászatból és olcsó étkezdéből menekültek volna az ázott képviselők.
Wachsler megkér, hogy másszak fel az eggyel magasabban feszülő gerendára, és állítsam át a reflektort. Megégetem a kezem, kipróbálja a halszemoptikát is, aztán, amikor már teljesen feltöltődtünk a Wein-élménnyel, kimászunk a kinti jeges szélbe. Furcsa elképzelni, hogy mire a posztom megjelenik, talán már nem is fog létezni ez a téglakút. Régen az is jobb volt, amit az ember a büdös életben nem lát a saját szemével, mert a föld alatt van.
[A fenti, jó fotók mind Wachsler Tamás művei. Az én béna fotóimból jön most pár darab]
Mászunk felfelé, hogy lemászhassunk a kútba.
A mester akcióban
Talán egy menekülőalagút vége, talán valami egészen más.