Az ismert újságíró miszlikbe tépte, szanaszét szaggatta, agyagba döngölte, aztán megköpdöste a szegedi gasztrokultúrát és a város haléttermeit egy friss nyilatkozatában.
Amíg komolynak tartott és a városban egyébként népszerű éttermekben előfordul, hogy fogas roston néven rántott mirelit pangáziuszt kap egy vendég, addig nem pontszámokról, hanem büntetőjogi felelősségről kellene vitatkozni.
Ezzel az idézettel kezdte a Délmagyarország a mai ujpéteres cikkét, amit folytatásként írtak ahhoz a nagy port kavart darabhoz, amiben a Gault Millau gasztrokalauz szegedi éttermeket kritizáló tesztjeiről esett szó.
A magyar étkezési és éttermi kultúra kritikus, agyhalál közeli állapotban van. Hat-nyolc évtizede fokozatosan épült le, és csak négy-öt éve mutat újra életjeleket. A vendéglátóipar, a vendég és az élelmiszeripar nyolc évtizeden át butították és néhol még butítják ma is egymást. Ez vitte az igénytelen tömegtermelés irányába a magyar mezőgazdaságot, és a minősíthetetlen menzai színvonal felé az éttermeket
Ezt is mondta Uj. Tök kár, hogy nem kérdezték meg a Nokia telefonok felhasználóbarát vonásairól, akkor lehet, hogy helyben agyérgörcsöt is kapott volna.
Rosszul teszik a szegediek, ha védelmükbe veszik a rosszul elkészített, olajos, vegetás, pocsolyaízű leveket. Újra kell teremteni ezt a gasztronómiai identitást, magát a szegedi halászlét.
Ilyen egy modern néppárti értelemben vett iránymutatás, remélem Szeged felnő a feladathoz.
A cikk végén UP megpendíti, hogy fűszerpaprika-ügyben még ennél is nagyobb a gáz. Így is van, Magyarországon boltban gyakorlatilag nem lehet nemhogy jü, de akár éppen csak kielégítő minőségű, halászléfőzéshez már alkalmas paprikát kapni. Kivéve a Tescóban, ezt rég meg akarom írni, ma már nem, de holnap akkor meg is fogom.