Bizony! Talán a kapitánytól kapott, ezüstfoglalatban ragyogó, kékeslila drágakövet szeme elé tartva láthatta is, hogy a hajó amely Rómából hozta, beringatózik az újkor kolosszusainak is otthont adó, nagy és forgalmas kikötőbe.
Szerény tíz évet várt Spiró György Fogság című regénye arra, hogy a vállalkozó szellemű, brooklyni Restless Books kiadónak köszönhetően, végre angol nyelven is megjelenhessen.
A mű minden túlzás nélkül az egyik legkomplexebb, leginkább letisztult magyar történelmi regény, sőt, sokak szerint világirodalmi értelemben is kiemelkedő alkotás. Ezen vélekedést erősíti, hogy a Wall Street Journal irodalmi rovata novemberben írt dicsérő kritikát Spiró nagyszerű művéről, néhány napja pedig beválogatta az év legjobb 10 könyve közé.
A távolra vaksi, nyüzüge, zsidó fiú, aki 19 éves kora ellenére – olvasáson kívül más szórakozása nem lévén – hajlott hátú görög tanítók műveltségét tudhatta magáénak, egy csapásra abban a római zsidó delegációban találja magát, ami Jeruzsálembe viszi évente esedékes adójukat (a megszabott időben, a többi zsidó diaszpórához hasonlóan). A fiú műveltségével összhangban nem lévő, érdektelen, szegényes külseje, valamint visszahúzódó természete már az út elejétől világossá teszi útitársai számára, hogy Uri más mint ők, méghozzá nagyon más. Az ezen felismerésben gyökeredző, napról napra erősödő gyanú forgatja fel aztán Uri addig hellyel-közzel kiszámítható életét.
Hosszú, és fordulatos történet ez, road movie-szerűen elmesélve, ahol szinte senki sem az akinek látszik, a vér és a könny pedig olyan nélkülözhetetlen kötőanyaga a bevehetetlennek hitt városfalaknak, mint a mész és a homok!
A kritika kiemeli Spiró tárgyi tudását és alaposságát, a művet pedig két olyan klasszikus, I. században játszódó római témájú regénynél nevezi ilyen szempontból jobbnak, amelyeknek a címeit le sem merem írni. 🙂
A Fogságot az a Tim Wilkinson fordította, aki Kertész Imre több műve, többek között a Sorstalanság angolosításáért is felelt.
A magam részéről számtalan kedvenc részt tudnék felidézni, megrázó történelmi események is fel vannak elevenítve benne szép számmal, mégis, az egyik Urit szállító hajó gyomrában élő kutya ragadt meg bennem a leginkább. Az a kutya úgy megvan írva kérem szépen, mint a fekete kandúr a Matrixban, pedig nem is… Nincs oldalakon keresztül ecsetelve, csak oda vagyon írva. Inkább a reakciókban, az átlépésekben, a kikerülésekben, a megsimogatásokban és a belerúgásokban létezik, de létezik, majd éppúgy van elveszejtve, sorsára hagyva, mint az összes többi kóbor eb az ókortól napjainkig. A regény olvasása közben sokszor eszembe jutott ez az állat. Talán még az is átsiklott az agyamon, hogy nem vagyok teljesen normális emiatt. Akkor győződtem meg arról, hogy mégsem vagyok buggyant, amikor a regény végén, sok év távlatából Urinak is eszébe jut ez a sokszor kikerült, átlépett, elküldött és odahívott, megsimizett és összerugdalt, jelentéktelenségében is jelentékeny élőlény. És ez csak egyetlen atomnyi, de annál emberibb csoda, Spiró György gigászi építményéből.
/Kép: restlessbooks.com/