Miközben a vezetőség egy Michelin-csillagos helyen rázta a rongyot, addig mi megkóstoltuk a részeg embereknek szánt hústornádót. Rettenetes szóvicc a neve, úgy néz ki, mintha egy mélytengeri szörny pofáját keresztezték volna egy gyrosszal. Ez a kolbice.
A kolbice (kolbájsz? kolbice? kolbícse? zsírfagyi?) nyolc darab apró kolbász, 4 bajor és 4 magyaros, opcionálisan kecsöppel, mustárral, majonézzel, plusz száz forintért sajtszósszal, dinsztelt lilakáposztával és pirított hagymával, beletekerve egy magvas tésztatölcsérbe. Nem fog esztétikai díjat kapni, de hát a hot dog is hogy néz már ki, ha jobban belegondolunk.
A kolbice kifejezetten rosszul néz ki, mintha egy szilveszteri házibuli után valaki találna egy tésztát, aztán belesöpörne mindent, amit a konyhában talál, a végén pedig leöntené a megmaradt sajtos dippel. Konkrétabban olyan, mint az 1963-as Horror Of Party Beach című szörnyű horrorfilm címszereplő kreatúrája:
Viszont ha a külcsín alapján étkeznék, akkor most feleakkora lennék. A minden extrával együtt 1290 forintba kerülő hústornádó pedig egyáltalán nem rossz. Először a tavaly szeptemberi street food fesztiválon láttam, akkor gonosz viccnek tűnt, vagy legalább akkora potenciális lokális jelenségnek, mint a kizárólag vihorászva betépett embereknek gyártott minifánk a Szigeten. Mintha a gyártói abból indultak volna ki, hogy mit nem ettek még részeg emberek Magyarországon, és mit akarhatna egy tisztes magyar tintás még a pofájába tömni. Kolbászt. Az mindegy, milyen, csak rendesen lehessen enni.
Mert ez igazából a kolbice lényege, hogy akármennyire disznón eszed, akárhogy is lóbálod a kezedben, nem esik ki belőle semmi, nem ázik át az alja, kapsz hozzá pici villát, amivel aztán minden hozzávalót ki lehet belőle piszkálni, a budapesti sztenderd kebabborításokkal ellentétben minden nehézség nélkül lehet harapni a tölcsérjét. Én, a hírhedten saját magát leevő fiatalember is képes voltam úgy visszajönni az irodába, hogy csak egy árva sülthagyma ragadt a kardigánomba.
NAK készített is egy gifet arról, hogy milyen a kolbice-szal az utcán sétálni.
Kényelmes. Lehet harapni is, meg villával belenyúlkálni, nem zavar evés közben, nem szottyosodik, nem kényelmetlen. A sajtszósz rajta pontosan olyan, mint amit a moziban adnak, a pirított hagyma valami vödrös, a lilakáposzta viszont nem rossz. Kifejezetten vicces ezt nekem leírni, mert egy éve még annyira utáltam a dinsztelt káposztát, hogy a közelébe sem akartam menni.
A kolbászok rendben vannak, bár igazán egetverően jó kolbászt még sosem sikerült ennem Budapesten, akárhogy is próbáltam, és ha már egyszer kolbászt eszek, akkor ne legyen szar. A kolbice kolbásza nem szar, a bajor az teljesen oké. A tészta ropogós, szerencsére a benne tárolt levektől nem száraz. Elég hamar belapátoltuk.
Aztán vettünk még egyet, és körbevittük a belvárosban is, mert annyira hülyén néz ki. Itt például Ronald Reagan kezébe nyomtuk, miután tisztesen megvártuk, hogy a szobrot bámuló és fotózó német turistahorda elmenjen onnan.
Jó étvágyat, elnök úr!
Háromtagú volt a kóstolóbrigádunk, én tízből öt és felet adtam rá, Gazs kollégánk négyet, NAK nem mondott semmit. Szerintem öt per tíz nem rossz eredmény a belvárosban.
A KOLBice egy pilisszentiváni cég, ami februárban nyitotta a mintaboltját a Hold utcai piac földszintjén. Ott lehet enni ilyesmit, egy natúr tölcsér 999 forint, minden egyes extra plusz egy százas. Van mag nélküli tölcsér is.
Képek: NAK