Azt lehetett hinni, hogy legalább a gyerekeket szeretik. Szívszorító beleolvasni a törvénybe, ami államosítja a tankönyvkiadást. Ezek után már csak azt kell bevezetni, hogy 3 évente lehessen Nyugatra utazni.
Azt lehetett hinni, hogy legalább a gyerekeket szeretik. Szívszorító beleolvasni a törvénybe, ami államosítja a tankönyvkiadást. Ezek után már csak azt kell bevezetni, hogy 3 évente lehessen Nyugatra utazni.
Ha igazán el akarsz szomorodni, és azt akarod érezni, hogy itt tényleg az emigrálás az egyetlen megoldás, akkor olvass bele a Balog Zoltán miniszter által vasárnap éjjel benyújtott törvényjavaslatba, ami teljes egészében államosítja a tankönyvkiadást.
Kevés terület van, ahol az olvasó piac- vagy kapitalizmusszeretetétől, illetve -utálatától függetlenül annyira egyértelmű lenne a szabad, piaci megoldás nyilvánvaló előnye az államival szemben, mint a tankönyvkiadásban. Nem nehéz belátni, hogy 100 különböző piaci szereplő a mögötte álló többezres szerzőgárdával változatosabb, izgalmasabb sokrétűbb kínálatot tud nyújtani, mint 1, hiába lesz az az egy sokkal nagyobb, mint most bármelyik játékos.
Nem nehéz belátni, hogy egy százszereplős piac sokkal jobban képes korrigálni, ha gyengébb minőségű könyvek jelennek meg, mint egy monopolizált állami. Nem nehéz belátni, hogy az új megközelítések, friss pedagógiai és tudományos eredmények sokkal gyorsabban tudnak bekerülni egy olyan rendszerbe, ami egymástól független, egymással versenyző kisebb, rugalmasabb szereplőkből áll, mint egy olyanba, ami egyetlen, hatalmas egységből áll.
Nem nehéz belátni, hogy egy sokszereplős piacon, ahol rengeteg választási lehetősége marad az iskoláknak, egy-két-három darab rossz, káros, ostobaságokat író tankönyv nem jelent komoly veszélyt. Márpedig ostobaság mindig átcsúszhat a szűrőn. Bezzeg a leendő rendszerben, amelyikben kategóriánként kétfajta könyv közül választhatnak majd az iskolák, egyetlen elcseszett tankönyv iskolák ezreiben mérgezheti meg a gyerekek agyát.
Az államosított tankönyvpiac, illetve az engedélyezett tankönyvek számának radikális csökkentése, amellett, hogy a fogyasztóknak, vagyis a gyerekeknek rosszabb, mert szűkíti a kínálatot, arra is lehetőséget ad, hogy a mindenkori kormányok már hatéves korban elkezdhessék a leendő választók ideológiai alapú átgyúrását. Az az elmúltháromév tapasztalatai alapján a nem fideszutáló olvasónak is nyilvánvaló, hogy a mostani kormány egyetlen lehetőséget sem hagy ki a totális propagandára. De a kultúrharc aztán végképp az alapértelmezett tevékenységük része. Mostantól minimum ott lesz a kísértés, hogy már a legfogékonyabb korosztályokban elkezdjék a bullshitelést. Szegény szerencsétlen gyerekek! Én legalább pénzt kapok azért, hogy a sok kommunikációs maszlagot elolvassam. De azt egy, a fideszes kultúrhacot kedvelő és a saját gyerekeinek direkte kívánó olvasó is belátja talán, hogy jobb az a rendszer, ahol az ember nem Helyi Téma-szinten ismerkedik meg mondjuk a történelemmel. Márpedig az új rendszerben a kísértés minimum meglesz erre. És az sem javít rajta, ha mondjuk valamikor történik egy kormányváltás.
Külön érdekes, hogy Balog törvényjavaslatából mennyire kiütközik az alapvető piacellenesség. Ha a kormány tényleg az egyenletes színvonalú, mindenki számára elérhető közoktatást akarta volna biztosítani, sőt még ha a saját ideológiai szempontjait is érvényesteni akarta volna, azt is nyugodtan megtehette volna a piaci rendszer megtartása melletti szorosabb állami kontrollal a tartalom területén. A szövegből azonban nem is az süt, hogy a Fidesz nem bízik a piacban vagy nem szereti, hanem az, hogy gyűlöli és az egyik legfőbb ellenségének tartja.
Szomorú, hogy a törvény a kimdzsongunista tartalmat milyen szellemi színvonalon vezeti elő. (Persze lehet, hogy egyszerűen van, amit már nem lehet nívósan prezentálni.) A propagandakormány arra is képtelen volt, hogy egy elfogadhatóan hangzó indoklást szerkesszen a szégyenteljes jogszabályhoz.
Így indul a remek magyarázat
A Kormány és a Magyar Országgyűlés szándéka szerint a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében minden, a nemzeti köznevelést érintő szabályozási területen törekedni kell arra, hogy a szabad piaci mechanizmusokra és a nem állami, hanem piaci szereplők bevonására épülő közszolgáltatások funkciózavarai ne okozhassanak ellátási nehézségeket, amelyek hátrányos helyzetbe hozhatnak bármely tanulót, nevelési-oktatási intézményt, amelynek következtében a Nemzeti alaptantervben meghatározott minimális tudástartalmak, követelmények így nem tudnak megvalósulni.
Milyen ellátási nehézségeket? Ha valaha lett volna ilyesmi, a szöveg megemlíti, de mivel nem volt, ködösen riogat azzal, hogy akár valami durva is történhetne, ha nem kerülne minden állami kézbe. És külön paródia – vagy inkább az agyalágyultság jele – hogy valaki az össze létező érv közül pont azzal védje a monopolizált állami megoldást, hogy az majd kiküszöböli az "ellátási nehézségeket". A javak állami előálltásának és elosztásának az eddig lezajlott világtörténelem során a legjellemzőbb tulajdonsága éppen az volt, hogy okszerűen ellátási nehézségeket okozott. Ezért bukott meg a Szovjetunió, és ezért fog csúnyán megbukni az Orbán-féle szovjetrendszer is.
A szöveg következő része azért érdekes, mert lényegében azt fejtegeti, hogy a piaci tankönykiadási azért rossz, mert piaci, ami önmagában való rossz. Profit=Gonosz. Ezt a szövegrészt nyugodtan kiollózhattuk volna a világ kevés megmaradt uralkodó kommunista pártjának valamelyik nyugati fogyasztásra szánt brosúrájából.
A nemzeti köznevelési rendszerben a Nemzeti alaptanterv és a különböző kerettantervek révén a tanulók részére államilag meghatározott és elvárt tudás elmélyítését támogató tankönyvek előállítását és forgalmazását is alapvetően piaci mechanizmusok határozzák meg, ezzel befolyásolva azt is, hogy milyen az iskolák tankönyvválasztása, ezáltal meghatározva azt is, hogy egy adott iskola adott tanulója melyik piaci alapon működő kiadó melyik tankönyvéből tanul. A köznevelés tankönyvellátásának sajátossága, hogy a pedagógus különböző szakmai és piaci hatások eredőjeként választ tankönyvet az általa oktatott tanulóknak. Olyan tankönyveket, amelyeket piaci mechanizmusok keretei között állít elő valamely – jelenleg több mint száz – kiadó, és az országos tankönyv-előállítás folyamatában a kiadói marketing-mechanizmusok széles tárháza befolyásolja az iskolák majdani tankönyvválasztását. A jelenleg hatályos szabályozást tartalmazó tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény nem az állami felelősségvállalás és az állami közfeladat ellátás elveire építkezik, hanem arra, hogy lehetővé tegye, hogy a különböző piaci szereplők, gazdálkodó szervezetek – jogi keretek között – szabad piaci mechanizmusokkal is élve minél nagyobb példányszámot szállítsanak a köznevelés részét képező iskolákba, ezáltal is törekedve a minél magasabb profit megszerzésére.
És ami a legszebb, miután az indolás össze-vissza hablatyolt, azt azért megvillantja, hogy a full állami rendszerbe beépítették azt a lehetőséget, hogy a kiválasztott fideszes politikai-üzleti bizniszpartnerek azért mégis részesülhessenek megrendelésekben:
Mindezek alapján szükségessé vált, hogy az állam a jelenlegi köznevelési tankönyvpiaci szabályozási keretek helyett új szabályozási kereteket alkosson. Olyan szabályrendszert, olyan új törvényt, amely a piaci mechanizmusok és a tankönyvkiadók egymással történő versengése helyett megteremti az állam felelősségét, azt az állami garanciát, amely alapján az állam saját állami tankönyvkiadóval, kísérleti tankönyvfejlesztésével is biztosítja a jövőben a tankönyveket az iskoláknak, de nem kizárva ebből azt sem, hogy ahol indokolt, fenntartsa a nem állami tulajdonban álló kiadók tankönyvfejlesztésbe való bevonásának lehetőségét.
A Balog-javaslat által sugárzott világkép akkor is elkeserítő, ha az ember nem fél attól, hogy ezek a minden fenntartás nélkül nyomuló alakok politikaliag befolyásolni akarják majd a politikáról még mit sem sejtő gyerekeit. Ez egyszerűen beszűkült, görcsös, provinciális és fájdalmasan buta világkép, ami idővel ilyen érettségizőket is fog produkálni.