Venezuela bele fog fulladni az ördög ürülékébe

Fekete arany? Inkább fekete szar. Juan Pablo Pérez Alfonso hatvanas évekbeli venezuelai olajminiszter nevezte az ördög ürülékének az országra szakadt krőzusi ásványkincset. „Tíz-húsz év múlva meglátják: az olaj lesz a vesztünk” – jósolta, és milyen igaza volt.

Illustration for article titled Venezuela bele fog fulladni az ördög ürülékébe

Fekete arany? Inkább fekete szar. Juan Pablo Pérez Alfonso hatvanas évekbeli venezuelai olajminiszter nevezte az ördög ürülékének az országra szakadt krőzusi ásványkincset. „Tíz-húsz év múlva meglátják: az olaj lesz a vesztünk” – jósolta, és milyen igaza volt.

Advertisement

Papíron irigykedve kéne nézni, innen a Kárpát-medencéből, az olajban tocsogó Szaúd-Arábiát vagy a kobaltban gazdag Kongót. Mi a fene dolga lehet még az embernek az életben, ha ingyen pénzkötegek emelkednek ki a talajból? Venezuelában is így volt ez: 1973-ban, az olajválság évében az állam több pénzt keresett, mint addig összesen. Ennek ellenére a Pérez Alfonso minisztersége alatt demokratikusan működő, Dél-Amerika legmagasabb egy főre jutó jövedelmével rendelkező ország mára lényegében csődbe ment, és a kontinens legerőszakosabb, legrosszabb hangulatú helyévé vált.

Advertisement

Nem anomália ez, hanem az ásványkincsek átka. Két amerikai közgazdász, Jeffrey D. Sachs és Andrew M. Warner publikálta 1995-ben a Natural Resource Abundance and Economic Growth (Ásványkincsgazdagság és gazdasági növekedés) című dolgozatot, melyben arra a meglepő következtetésre jutottak, hogy egy ország gazdasága annál lassabban növekszik, minél inkább az ásványkincsek kitermelésére épül.

Advertisement

Az ásványi főnyereményt megütő országok kormányai pontosan azt csinálják a pénzzel, amit a lottóötösök újdonsült gazdái: elkezdik szórni, mintha nem lenne holnap. Megy a száznapos program, megy a rezsicsökkentés, megy a kétforintos benzin, és persze ki akarna adót fizetni egy olyan ország kormányának, ami pénzben lubickolva tölti munkanapjait? „Venezuelában csak a hülyék adóznak” – mondta egyszer… egy volt venezuelai elnök.

Advertisement

A piacot elönti a pénz. Az árakat, a fizetéséket, a helyi pénzt felnyomja a hirtelen jött vagyon. És ki akar egy ilyen gazdaságban az ásványkincs kitermelésén kívül mással foglalkozni? Ki fog szellemes vállalkozásokkal, rafinált termékek fejlesztésével bíbelődni, amikor talicskával lehet hazatolni a pénzt? És miután az ásványkincs jellemzően az államé, az ilyen országokban egyszerre hízik az állami szektor és sorvad el a magán.

A vége az Andok aranykincsébe csöppenő 16. századi Spanyolország lesz. Királyai két kézzel szórták a pénzt minden baromságra, 15-szörösére dagasztották a hadsereget, konkvisztádorokat küldtek újabb és újabb aranylelőhelyek kifürkészésére, otthon pedig a szerteágazó arisztokrácia és hűbéri rendszer haszonélvezői az aranyon henyéltek, és várták az újabb szállítmányt. Közben elsorvadt az ipar, elsorvadt a mezőgazdaság, aztán elfogyott az arany – és vele együtt Spanyolország is mint világbirodalom. Ugyanezt játszotta el kicsiben volt gyarmata, Venezuela.

Iszonyú lehangoló végignézni a világ ásványkincsekben gazdag országain. Szaúd-Arábia hemzseg a semmirekellő, állami pénzzel kitömött férfiaktól. Kongóban lassan húsz éve folyamatos háború dúl, miközben a földjéből kibányászott ércek nélkül nem lenne az a számítógép, amin ezt olvasod. Oroszország paranoid, agresszív diktatúra. Dél-Szudán teljes leaszfaltozott úthálózatán végig lehet hajtani két óra alatt. A világ rézkészleteinek harmadán ülő Chile a kevés kivétel egyike, de ott se volt mindig ilyen rózsás a helyzet.

Advertisement

Norvégiát szokták még példának felhozni, mint olajban gazdag országot, ahol nem elpancsolják a vagyont, hanem a világ legdrágább benzinjét mérik belőle, az így keresett pénzből pedig jóléti államot építenek. De ott is kérdés, hogy mi lesz, ha elfogy az olaj: Norvégia abszolút értékben a világ egyik legdrágább országa, állampolgárai számára csak azért nem az, mert rengeteg pénzük van.

Advertisement

Lazán, de nem céltalanul kapcsolódik ide, hogy e poszt megírása közben kimentem az irodából a norvég Telenor mobiltelefon-társaság irodájába, hogy befizessem a számlámat. Az irodában két (2!) embernek az volt a foglalkozása, hogy megnyomjon helyettem egy érintőképernyőn egy jól látható, civilek által is könnyedén megnyomható gombot, amire az volt írva, hogy számlabefizetés. Aggasztó élmény volt. Az ördög ürüléke mindenkit korrumpál, aki hozzáér.

A poszt egy régi Fortune-cikk nyomán készült.

Vélemény, hozzászólás?