Wartburgot csépelni a szántódi kompon – ilyen a Balaton Method

A Balaton Method egyszerre a múlt és a jövő: egyrészt egész estés film magyar videoklipekből (lásd még Moziklip, 1987), másrészt meg az első olyan magyar nagyjátékfilm, amely közösségi finanszírozással jött létre. A jelen meg az, hogy a héten kezdik vetíteni a mozik, és jól teszik.

Szimler Bálint és Rév Marcell 2011-ben indította el a Kodály Method projektet, melynek keretében nem hagyományos klipeket, hanem inkább zenés kisfilmeket forgattak magyar zenekaroknak. A projekt szép lassan elhalni látszott, de aztán tavaly kiderült, hogy csak átalakul, és az alkotók egy-egy videó helyett egy teljes filmben gondolkodnak.

Arra pedig nem vártak, hogy majd Andy Vajna esetleg hozzájuk vág pár millert, inkább indítottak egy gyűjtést az Indiegogón, ahol össze is jött a hárommillió forint, és a később csatlakozó szponzoroknak köszönhetően sikerült ezt az összeget is növelni, úgyhogy az eredetinél komolyabb költségvetéssel számolhattak.

Így került a filmbe összesen tizenhét mai magyar előadó, a videókat pedig a Balaton köré fűzték fel, mégha az eredeti koncepció kicsit módosult – legalábbis az indiegogós szövegben még a film dokumentumjellegét is hangsúlyozzák, de ebből nem sok maradt, én nagyjából két spontánnak tűnő részletre emlékszem a Quimbytől és az Akkezdet Phiaitól, a többi zenekar már megrendezett jelenetekben látható csak.

Ez persze nem baj, a lényeget így is, úgy is a videók jelentik, melyek több szempontból is különlegesek: már a Kodály Method-os klipeknél is fontos kitétel volt, hogy nem a dalok stúdióverzióihoz forgattak videókat, hanem a számok sajátos élő verzióit rögzítették. Itt több dal is kap egy kis pluszt: férfikórust, fúvósszekciót, ütősöket stb, és minél több a plusz segítő, annál látványosabban lehet őket mozgatni.

Szimlernek és Révnek sok jó ötlete is volt, amelyek néha nyilvánvalóan bonyolult összmunkát igényeltek, és néhányszor meg is volt az OK Go-klipekből ismerős "na, akkor ezt most hogy is csinálták?" érzés, pláne, ha tudjuk, hogy a zenészek is tényleg zenélnek a felvételeken, nem pedig csak tátognak és a látvány kedvéért pengetik a gitárjukat.

Persze ez mind tök jó, de a legfontosabb kérdés óhatatlanul is felmerül: miért nézzem meg ezt moziban? Pláne, ha nem vagyok a filmben szereplő zenekarok rajongója, sőt, van köztük olyan is, akit kimondottan nem szeretek. Egyébként sem 1987-et írunk már, hogy akkora szám legyen egy videoklip: ma már egy telefonnal tök jó klipet lehet forgatni, miért menne emiatt bárki is moziba?

Hát pont ezért: a Balaton Methodot jó eséllyel sose nézném végig otthon, sőt, a klipek többségébe is beletekernék, de moziban nagyrészt lekötött a film, csak az utolsó harmadában kezdtem el nézni néha az órámat. Nekem nagy bánatom, hogy a videoklip mára digitális szemét lett, úgyhogy minden olyan törekvést támogatni tudok, amely megpróbál valami pluszt hozzáadni a műfajhoz, és ez a film olyan.

Ugyan rögtön a legelső klip legelső versszakán felbosszantottam magam, amikor az Elefánt énekese egy zeneileg egész rendben lévő számot hazavág azzal, hogy "a kalapom pont a kobakomra fújja fel a szél" – létezett akár egyetlen ember is az elmúlt harminc évben, aki fej helyett teljesen komolyan kobakot mondott?! –, de aztán ráhangolódtam arra, ami a lényeg: a Hó Márton és a Jégkorszak dalát feldobó búvárkórusra, vagy a révfülöpi vasútállomásra begördülő zenészvonatra, meg a szántódi kompon Wartburg és kis Polski tetejét csépelő ütősökre.

Túl azon, hogy a legtöbb szám egész újra lett értelmezve, már csak azért is jó ez a film, hogy elkészült, mert az itt szereplő, mainstreambe sorolható előadók kivételével (Quimby, Punnany Massif) a többségnek valószínűleg nem lesz esélye arra, hogy ilyen komoly klipet készítsen – normális esetben mikor jönne el a Honvéd Férfikórus egy Hó Márton-klip kedvéért?

Persze lehetne kukacoskodni – vannak klipek, amiknek nem sok közük van a Balatonhoz, arról is lehetne vitatkozni, hogy miért nem szélesebb a műfaji merítés, meg hogy miért került bele ez és ez a zenekar, amikor vannak náluk sokkal jobbak, nem is beszélve arról, hogy miért van ilyen kevés nő a filmben stb. –, de az alkotók is hangsúlyozták, hogy nem tablót akarnak készíteni, őket ezek a zenekarok érdekelték, és kész. Mellesleg példát mutat nemcsak a filmnek, de a magyar pop-rock közegnek is.

Utóbbi ugyanis évtizedek óta másról sem szól, minthogy felülről várja a csodát: miért nem játssza a számomat a Petőfi rádió, miért nem engem támogat az állam, miért nem büntetik a letöltőket, miért nem léphetek fel a Szigeten? Erre itt van egy film, amely igazolja, hogy hülye vagy, ha mindig másokra vársz: lehet a mai magyar popmezőny olyan, amilyen, mégis összehoztak belőle egy értékelhető alkotást. Ráadásul olyat, amiben láthatóan örömmel vett részt mindenki, pedig meggazdagodni senki sem fog belőle. És ez már önmagában is jó dolog.

KIEGÉSZÍTÉS: A Magyar Filmalap szerdán az alábbi kiegészítést juttatta el a poszthoz:

A Balaton Method című film alkotói nem pályáztak a Filmalaphoz filmgyártási támogatásért, a projekt természetéből fakad a közösségi finanszírozás – Magyarországon elsőként.

A gyártás befejezését követően viszont a film alkotói – Osváth Gábor, Rév Marcell és Szimler Bálint – sikeresen pályáztak a Filmalaphoz a Balaton Method széleskörű bemutatására. A Filmalap Döntőbizottságának 2015. február 26-i határozata értelmében 7.890.000,- Ft támogatásban részesült az egyedi pályázat, melynek lényege, hogy a hagyományos forgalmazáson túl a Balaton Method egy országos vetítés- és eseménysorozat keretében juthasson el a célközönségéhez, többek között az egyetemi városokban. A Filmalap legfontosabb célja, hogy a nézőket visszahódítsa a magyar filmekre a mozikba és minél szélesebb nézőközönséghez jutassa el a filmeket, éppen ezért nem volt kérdés, hogy a Balaton Method, a fiatal és kiugróan tehetséges filmes generáció különleges filmjének egyedülálló és újszerű bemutatkozását a Filmalap támogassa.