2011 óta volt beépített emberük az amerikaiaknak a FIFA-ban

Illustration for article titled 2011 óta volt beépített emberük az amerikaiaknak a FIFA-ban

Chuck Blazer, a macskáinak New York-i luxuslakást bérlő korrupt FIFA-vezető 75 év börtönt úszott meg azzal, hogy az FBI téglája lett.

Advertisement

Azt ugyan eddig is lehetett tudni, hogy a hatalmas testmérete miatt New York luxuséttermei között elektromos robogóval közlekedő Blazer volt az amerikai hatóságok egyik fontos informátora, de a megállapodásuk részleteit most publikálták.

Eszerint Blazer – aki az észak- és közép-amerikai, valamint a karibi országokat tömörítő CONCACAF főtitkára volt évekig, és tagja volt a FIFA nagyhatalműú Végrehajtó Bizottságának is – 75 évet kaphatott volna, így érthető, hogy készségesen belement az üzletbe.

Advertisement

Blazer 2011-től mindent jelentett a nyomozóknak, de a kapcsolatot csak 2013-ben formalizálták azzal, hogy a sportvezető zárt tárgyaláson 10 pontban bűnösnek vallotta magát, hogy a bíró azonnal mentesítse a vádemelés alól. A férfi ezért cserébe három dolgot vállalt:

  1. ha kikérdezik, részletes, feltáró vallomást tesz és vállalja a beépített ügynöki szerepet, a nyomozók minden utasítását követve
  2. a későbbiekben bármikor hajlandó a FIFA-beli kollégái ellen tanuskodni
  3. visszafizet 11 millió dollárt

Blazer elismerte, hogy az 1998-as franciaországi és a 2010-es dél-afrikai vébé odaítélésekor kenőpénzt fogadott el, csakúgy, mint öt CONCACAF Arany Kupa megrendezése előtt.

Advertisement

(via Guardian)

Vélemény, hozzászólás?