Illetve jó volt azoknak, akik szeretik honfitársaikat bozótkéssel, kapával és szöges husánggal meggyilkolni, mert nekik korán jött a karácsony. 1994. április 6-ról 7-re virradóra kezdődött Ruandában a népirtás, ami még a nácikhoz képest is szintet lépett.
A hajszálpontosan megtervezett – a második világháború óta eltelt ötven év alatt megváltozott világhoz tökéletesen alkalmazkodó – mészárlás alig 100 napig tartott. Ezalatt körülbelül egymillió állampolgárát ölte meg a ruandai állam és a mögötte-mellette dolgozó milíciák. Azóta sincs vége az itt kezdődött, egymásból szövődő háborúknak. Bár pont Ruandára rá se lehetne ismerni: az 1994 nyarára megtizedelt, letarolt, felgyújtott ország, ahol hullák duzzasztották fel a folyókat, mára Kelet-Afrika egyik legbiztonságosabb, legreménytelibb országa.
Szoktak ilyenkor április 7-én cikkeket írni erről. Ha szeretnéd magad rosszul érezni ezen a napsütéses tavaszi napon, akkor olvasd el, amit a Foreign Policy írt vasárnap. Tényleg nem lesz vidám. Ruanda nincs messze, ráadásul ugyanabban az időzónában van, mint Magyarország, ami nagyban segíti az első órák-napok elképzelését.
Hetedikén délben például Agathe Uwilingiyimana miniszterelnök férjével együtt halott volt; akárcsak a nyugati reakció hekkelése érdekében megölt 10 belga ENSZ-békefenntartó, akit a miniszterelnök őrizetére rendeltek ki; akárcsak az ország szinte összes mérsékelt politikusa.
Fotó: Chip Somodevilla/Getty Images (a kép a tavalyi megemlékezésen készült Kigaliban az Amahoro stadionban, azért van az óriási esőfelhő a háttérben, mert Ruandában ilyenkor van a két esős évszak esősebbike, a mészárlás zöme is szakadó esőben zajlott)