Az 1932 óta gyártott amerikai Payday szelet – sós mogyoróval borított karamella – a mai napig egzotikum Európában. Pedig iszonyú finom, az édes csokoládészeletek igazi alternatívája lehetne. Évek után először végre ettem egyet.
Régen még a Toblerone volt az igazi anyahazajöttareptérről-csoki, de azt persze már évek óta lehet kapni az utolsó közértben is. A nyugat-európai és amerikai édességipar egyre több csodájáról elmondható ez. Paydayt viszont még sose láttam Amerikán kívül. Illetve hát most igen, mert az anyám hozott nekem hat darabot.
Stephen King regényeinek olvasói találkozhattak már a csokival, ami nem is csoki, The Stand című 1978-as klasszikusában az egyik karakter folyton ezt zabálja, ráadásul csokoládéval borítottat. A vége felé meghal. A karakter, nem a csokoládéval borított Payday szelet, mert olyan sose volt, pedig a regény hatására legalább egy évtizeden keresztül kerestem amerikai városokban, aztán rá kellett jönnöm, hogy írói fordulatról volt szó. Azóta készült egyszer csokoládéval borított Payday, limitált kiadásban, 2007-ben. Soha nem ettem belőle.
Nagyon finom. A puha, de mégis feszes konzisztenciájú karamellmagról nem sajnálják a sós földimogyorót. Az 52 grammos szelet se nem túl nagy, se nem túl kicsi. Ha valakit megihletett és importálná, a szelet a Hershey’s terméke, le mernék fogadni, hogy fogyna, mint a cukorka.