Vitába keveredtem egy kalauzzal péntek este, azt mondta, igazam van, csak ő nem tehet semmit, úgyhogy írjak a MÁV-nak. Hát írok.
Tisztelt Dávid Ilona Elnök-vezérigazgató Asszony!
Talán érdemes azzal kezdenem, hogy azért nem foglaltam le a jegyem előre online, mert nem tudtam, mikor végzek a munkával. De rutinos vagyok, így már 17:30-kor a Keleti kígyózó sorában álltam, a 18:30-as miskolci IC légkondicionált szerelvényeiről ábrándozva. A huszonhét perces várakozás alatt volt időm megfigyelni, hogy a 17:30-as IC más vonatokal egyetemben előreláthatólag fél órát késik, rácsúszva a 18:00-s sebesvonatra.
Két perccel ennek kilövése előtt eljött az én időm a pénztárnál, ahol természetesen azzal vártak, hogy a 18:30-as IC-re már nincs helyjegy. Egy kártyás tranzakcióval nehezítettem meg a saját dolgom, hiszen világossá vált, hogy a túloldalon, az ötödik vágányról nagyjából egy perc múlva induló sebesvonat az egyetlen opcióm, ha még aznap Miskolcra szeretnék érni. SMS 3410 forintról és futás a tömegen át.
Elértem. Hely persze sehol sem volt, csak csecsemők, kutyák, szájkosár nélkül, és izzadt emberek. Meglehetősen vegyes társaság, mivel a késő 17:30-as IC utasai közül is sokan kapaszkodtak fel rá a legbiztosabb kiút reményében. Három vagonon átverekedve magam is az lett a vége, hogy az a szűk hat négyzetméteres előtér a nyerő, ahol már kilenc másik szerencsétlen állt.
Hadd térjek ki rájuk, hisz ekkor úgy tűnt, két és fél órát töltök velük meghitt, kissé fülledt közelségben.
Tőlem jobbra az alkoholizmussal tegező viszonyban lévő két ötvenes férfi. Valami mávos múltjuk lehetett, mert arról ment a keserű poénkodás, hogy "ezt a vagont még a Púpos is húzta", meg hogy "még Győrben csinálhatták". Előbbi az M40-es Ganz dieselekre utalt, amelyeket 1992-ben kezdett selejtezni a MÁV, utóbbi pedig a Rábára, ahol minden van, csak vagongyártás nincs egy ideje.
Velük szemben a vagon legjobb csaja. Kedves, kicsit fodrászos beütésű, de bármelyik borsodi pult királynője lehetne, onnan meg a határ a csillagos ég. Én drukkolok.
Mellette a földön egy tinédzser pár ült a földön, akik úgy ötvözték a romantikát a fine dininggal, hogy egymás szájába pakolták a mekis sültkruplit.
Velem szemben, a másik ajtónál egy bőrnadrágos figura. Őt nagyon irigyeltem, mert előrelátó volt, hozott sört.
Csakúgy, mint a mellette ülő rutinos versenyző, ránézésre rokkantnyugdíjas még a régi rendszerből, aki egy doboz Kőbányaival készült.
Az ablaknál egy makkoscipő-farmer-zakó-béna sál kombót választó srác, aki a gyűrűje alapján elvégezte a jogot a Miskolci Egyetemen, úgyhogy biztosan látott már pár hasonló pultkirálynőt. Nem is tűnik szerelmesnek, főleg, hogy a 17:30-as IC-re vett jegyet.
Mögöttem, a sarokban egy csaj, aki láthatatlan próbált lenni. Sikerült is neki.
Aztán jött a kalauz.
Amikor átadtam a jegyem, még csak be sem akartam szólni, pedig lett volna fogás rajta. Erre megkérdezte, van-e másik. Milyen másik? Hát, a gyorsvonati pótjegy. Nem volt.
Szándákaim szerint nem is lett volna. Elmagyaráztam, hogy eleve nem ezen a vonaton kéne lennem, épphogy elértem, eszembe sem jutott ilyesmi, mert korábban szocializálódtam, és amúgy is, nézzen már körül, mégis, mi ez itt?
Egyetértett. A helyzet szerinte is szörnyű. Elnézést kért, sokszor. Közben azért kifizettette a 295 forintos pótjegyet és az 500 forintos büntetést, de lelkesen szidta a céget, és emlékeztetett minket arra is, hogy a MÁV azzal indokolta a díj bevezetését, hogy több és jobb kocsi lesz mindenütt. Azt tanácsolta, írjak nekik. Aha. Majd a több és jobb kocsit is áthúzom a Dunántúlról, foggal.
Mondtam még pár dolgot, főleg a húsvét és az előrelátás témaköröknél maradva, ő meg rosszul adott vissza kétezerből, de közben le is kellett szállnia, mert állomáshoz érkeztünk. A matek nem könnyű, főleg stresszhelyzetben, váltópénze sincs, de figyelmeztetés után korrigált, és ismét elnézést kért.
A jogásszal ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy az ő zsebében egy IC pótjegy is lapult. Ide az persze nem jó, úgyhogy 795 forinttal ő is könnyebb lett. A pultosok királynője ekkor támogatólag érdeklődött, hogy mi a gond. Nem hallotta a párbeszédet a menetszéltől, meg az általános zajtól.
A bőrnadrágos eddig bírta. Előtört belőle a Robin Hood, és a marhavagon szó sűrű használata mellett azt kérdezte, mit keresnek az utastérben szájkosár nélküli kutyák. A kalauz bement intézkedni. Amikor visszatért, a bőrnadrágos szorongatta még egy kicsit, hiszen ha az utas utas, és mindenki fizessen a semmiért, akkor a kutya is kutya, és legyen a csivavákon is szájkosár. A kalauz erre azt lépte, hogy eltűnt. Örökre.
Hatvannál leszálltak páran. Persze fel is, úgyhogy a helyzet nem sokkal lett jobb, de a bőrnadrágos, a jogász meg én találtunk helyet. A pultos csaj is, és még kutyákat is volt kedve simogatni. A jogász nem látta, biztos ezért nem lett továbbra sem szerelmes.
Füzesabony után még a lábam is felrakhattam volna, de már minek? Ha tudtam volna, hogy így is késünk majd tíz percet, talán megkísérlem.
Természetesen nem írok a MÁV-nak. Nagyon ügyesen még a késésekért járó kártérítést is olyan papírmunka előzi meg, hogy az abortusz határának északi oldalán lévő terheseknek sem éri meg tollat ragadniuk. Hát levelezzen velük, akinek két anyja van, és az egyik Dávid Ilona.