​Nyugdíjasverő Habony Árpád még mindig nem adja fel

Őrület, de a gyalogosokat nagy bátran karatézó terepjárós miniszterelnöki tanácsadó tovább küzd és perel, mert a Magyar Narancs megírta, hogy mit művelt. Pedig jogerős ítélet volt az ügyében.

Ha Habony Árpád ennyire szívós, mi sem leszünk puhányabbak Magyarország egyik legnagyobb hatalmú utcai verekedőjénél, és idemásolom a legutóbbi posztunkból, pontosan mi miatt annyira ideges Habony:

Jó éve nem tudja megemészteni Habony Árpád, hogy Rényi kolléga a Magyar Narancsban megírta, micsoda ember is ő. Mondjuk ki örülne neki, ha nyomtatásban látná, hogy 2006. november 4-én reggel a Szilágyi Erzsébet fasorban egy házaspár lépett a Lexus terepjárója elé, mire ő rádudált a gyalogosokra, majd a lehúzott ablakon keresztül rájuk is kiabált: legközelebb nem fékez, hanem elüti őket. Azt sem jó leírva látni, hogy a beszólásból szóváltás lett, majd Habony kiszállt, és a sértett K. Sándor és felesége, P. Erzsébet után ment. Először beletaposott bevásárlókocsijukba, majd egy ütéssel leütötte a férfit, a nőt pedig hasba rúgta. Ezt követően Habony visszaült a terepjáróba, és kikerülve az ötvenes éveiben járó férfit, elhajtott a helyszínről.

Advertisement

Habony a Narancs-cikk után előszöt feljelentést tett, a rendőrség nyomozott, majd abbahagyta és lezárta az ügyet.

A Tanácsadó azonban nem nyugodott, és pótmagánvádas eljárásban tovább izmozott Rényivel. Hangsúlyozom, hogy egy olyan ügyben, ahol az újságíró egy jogerősen lezárult eljátást ismertetett, az ítéletet, illetve a tényállást.

Advertisement

Egy hónapja írtam meg, hogy a bíró ebben a pótmagánvádas eljárásban is elhajtotta Habonyt, és megszüntette az eljárást, kimondva, hogy apró pontatlanságok voltak ugyan a cikkben, de ezek nem érik el a büntetőjog szintjét és tájékoztatás összességében "a hatóságoktól kapott adatoknak megfelelő" volt.

Ma Rényi újabb hivatalos levelet posztolt ki a Tumblrre, amiből kiderül, hogy Habony most sem hagyja abba, és fellebbez. Az indoklása érdekes módon most egészen más, mint legutóbb. Akkor arra panaszkodott, hogy

Advertisement

"magán és üzletemberként számos ismerősének, barátjának magyarázkodnia kellett", sőt volt ismerős, aki emiatt nem fogott vele kezett, és "üzleti kár is érte, amely üzleti titok." A vádindítvány cikkcímeket is idéz, amik szerintük jelentős érdeksérelemnek minősülnek, sőt Habony Árpád rajongói oldalát is felemlegeti, "ahol folyamatosan becsületsértő bejegyzések jelennek meg."

Advertisement

Ehhez képest most azzal érvel, hogy a Habonyt elítélő bírósági eljárás ugyan nyilvános volt, de Rényi azon nem volt jelen. Misztikus, hogy ez mit számít. Illetve azzal is érvel, hogy nem közérdek, hogy Habony régi peréről értesüljön a nyilvánosság. Hála istennek nem én vagyok a bíró, de nyilvánvalóbb közérdeket nem tudok elképzelni, mint hogy megtudhassuk, milyen ember az, aki a mindenható magyar miniszterelnök döntéseit is befolyásolja.

Illustration for article titled ​Nyugdíjasverő Habony Árpád még mindig nem adja fel

Vélemény, hozzászólás?