Bréking: Vlagyimir Klicsko ott szeretne lenni a riói nyári olimpián

A nehézsúlyú ukrán csodabokszoló, aki a hétvégén védte meg ezredszer több profi szervezetnél is őrzött világbajnoki övét, ezzel a meghökkentő bejelentéssel örvendeztette meg rajongóit, illetve bosszantotta fel ellenségeit. Igazából nem tudni, melyikből van több.

Advertisement

Az Interfax orosz hírügynökség tudósítása szerint a kisebbik Klicsko (a nagyobbik, mint a kijevi forradalom egyik volt vezére, most főpolgármesteri pályára készül) azt mondta, reméli, hogy az AIBA (mármint a nemzetközi amatőrszövetség) számára kedvező döntést hoz majd, neki magának pedig elég ereje és egészsége lesz, hogy ökölvívhasson a 2016-os nyári játékokon. Arról is beszélt, hogy már a londoni olimpia előtt gondolkodtak ilyesmin akkori edzőjével, Manny Stewarddal.

Akárhogy nézem a naptárt, nem úgy tűnik, mintha április 1-je lenne. Olyasmi pláne nem rémlik, hogy hasonló kvalitású profi valaha is visszatért volna amatőrbe, legyilkolni a mezőnyt.

Advertisement

Vlagyimir Klicsko 38 éves, 1996-ban állt profinak, azután, hogy 20 évesen olimpiai bajnok lett Atlantában. Azóta 65 meccse volt, 3 kivételével mindet megnyerte, 52-t kiütéssel, utoljára 2004-ben kapott ki Lamon Brewstertől. Az illusztráción azt figyelhetitek meg, ahogy elintézi Alex Leapai-t. Mondjuk az igaz, hogy profiban nincs már értékelhető ellenfele.

Vélemény, hozzászólás?