Ma késő délután és kora este, Kabától Budapestig, végig a 4-es főúton, Püspökladány, kisújszállási, majd szolnoki elkerülő, Monor, ferihegyi gyorsforgalmi, átlagfogyasztás 6,7 liter, átlagsebesség 80 km/h. A műsor a Petőfi rádióban megy, keveset beszélnek, és sok a zene.
Először elmondom gyorsan, hogy miért hallgatok mostanában Petőfi rádiót. Egy néhány évvel ezelőtti pár hónapos kitérőt leszámítva hosszú-hosszú ideig nem hallgattam semmilyet sem. Általában ki nem állhatom a rádiót. Túl sok a duma, a Bartókon is, és a műsorvezetők vagy túl jópofák – két és fél órányi Bochkorral viccen kívül meg lehetne engem ölni –, vagy túl boldogok, de mindenképpen intenzívebbek a kelleténél.
Ám az történt nemrég, hogy vásároltam egy 9 éves Corollát, és még az eredeti zenegép van benne, ami nem tud mp3-at lejátszani. Az elmúlt két hónap útjai során többnyire csendben autózgattam, de azt is meg lehet unni, úgyhogy egyszer csak úgy éreztem, kénytelen vagyok próbálni valamit. Keresgéltem, keresgéltem – és végül csak a Petőfi rádiónál kötöttem ki. Ha boldog Babucs Kriszta vagy Popovics László, hát boldog, kibírom.
Először csak néhány percig tartottam magam, aztán fél óráig, később tovább. Kiderült, hogy valahogy toleránsabb lettem az utóbbi időben, mint gondoltam. De Bochkort és a hasonszőrűeket ezzel együtt se uszítsátok rám, oké?
A Petőfi rádióról mindenki azt mondja a szubkultúrában, hogy egy nagy vacak – pontosabban már nem is mondanak semmit, régebben mondták ezt, amikor még érdeklődtek iránta. Ma már nem törődnek vele. Régebben én is érdeklődtem, az a pár évvel ezelőtti kitérő is petőfis volt, de aztán elegem lett a boldogság miatt, és különben is inkább teljes lemezeket szeretek hallgatni.
De hova is akarok kilyukadni? Lényegében oda, hogy ma ez alatt a 2,5 óra alatt kiderült számomra, hogy nem olyan ártalmas mentálisan és intellektuálisan egy ilyen Ej, mi a cool – a sokkoló címe ellenére –, mint ahogy azt elsőre gondolnátok. Jó, kicsit fárasztó, amikor Sipos Dávid Günther bejelentkezik a színházak éjszakája programjairól, de leginkább zene van.
És ez az igényes rádiókommersz nem is annyira gyalázatos, pontosabban, ezekben a műfajokban is vannak egészen jó dalok. Egyáltalán, a világ tele van egészen, sőt nagyon jó dalokkal. Tulajdonképpen csak ennyit szerettem volna elmondani, semmi többet. Hogy jó így haladni az őszben, és ilyeneket hallgatni. Hogy ráadásul még Jack White meg Lykke Li is volt, az meg már öröm a köbön.
A bónusz: megtudtam, hogy indul az M2-n – mármint a közszolgálati kettes tévén – a Heló, meló c. műsor, amit a két animal cannibalsos faszi fog vezetni. Megkísérlem megnézni, isteni esélyeket sejtek egy jó kirohanáshoz. Csak nehogy azt is megszeressem a végén!